2018. július 27., péntek

Az évszázad leghosszabb, teljes holdfogyatkozása





Először kicsit szomorkodtam, hogy pont dolgoznom kell ezen a különleges estén, amikor az évszázad leghosszabb, teljes holdfogyatkozását lehet majd látni az égen. Reggel azonban, a híreket látva rá kellett jönnöm, hogy mekkora szerencsém volt. Mindenhol azt olvasom, hogy az eget felhők takarták, így a saját árnyékán kívül mást nem igen látott a többség.

Én viszont a repülő ablakából láthattam ezt a nem mindennapi jelenséget, ugyanis a narancsszínű hold alatt szabad szemmel látni lehetett a különösen fényes Marsot is. Ez pedig a ma élő emberek számára egy egyszeri és megismételhetetlen esemény volt, 2287-ig a NASA szerint ilyen nem fog újra előfordulni.

Mivel a jelenség 103 percig tartott, még munka után a földről is láthattam belőle egy kicsit.
(Azért azt hozzá kell tennem, hogy azért felhők itt is jöttek-mentek az égen, és volt amikor mi sem láttunk semmit.)











Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is! Ha nem szeretnél lemaradni a következő utazásunkról, akkor kövess minket a Mindenütt jóóó blog Facebook oldalán, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz!



(A képeket D. Klöhn készítette, az ő engedélyével kerültek a bejegyzésbe.)



4 megjegyzés:

  1. Szuper készítettél. Mi is kimentünk egy földre, kempingszékekkel, sörrel, hatalmas objektív. állvány, kábeles távkioldó, minden be volt jól állítva, csak éppen elfeledkeztem róla, hogy a kábeles kioldónak éppen egy kábelje is van, Sikeresen elrántottam az egészet és felborult és a földhöz csapódott a kamerám... :-( :-( :-( :-( Utána annyira romjaimban hevertem, hogy a hold már nem is érdekelt. De legalább láttuk, ahogy 10:30-kor az ISS végighúzta az eget...

    VálaszTörlés
  2. Fantasztikus! Nem is szomorkodtam volna - még ha dolgoznom is kellett volna odafenn :-) - mert így közelebbről, mint utólag kiderült sokkal több szerencsével láthattad ezt a különös jelenséget.
    Mi is készültünk rá nagyon, épp odahaza jártunk, de aznap teljes felhő borította az égboltot. (előző nap és utána szikrázó éjszaka...)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hallottam róla, hogy otthon nem volt alkalmas az idő. :-(
      Azt, hogy ilyen szerencsém lesz, hogy láthatom munka közben, előre nem tudhattam. De szerencsére hosszú járat volt, és nem is túl melós, így volt idő néha kikukucskálni. :-)

      Törlés

Köszönöm, hogy benéztél! / Thanks for your visit!