Nuwara Eliya - Seetha Eliya - Ella - Yala - Kataragama
Szokás szerint korán keltünk, reggeli, majd indulás a Pedro Estate teagyárba. Ezt a programot
nagyon vártam, lévén nagy tearajongó vagyok. Nem telhet el nap tea nélkül! :-)
Mondjuk erről engem nem nagyon kell győzködni ;-)
Nuwara Eliya hegyvidéki
várost (1830 m )
az egykori angol gyarmatosítók tették máig népszerű üdülőhellyé. Koloniális
stílusban épült, régi favázas szerkezetű házai, parkjai kis időre Európába
repítik vissza az utazót. Angol kezdeményezésre telepítették ide az első
teaültetvényeket a XIX. sz. végén, mikor az addigi kávéültetvényeken felbukkant
a levélpenész, és az ültetvényeket teljesen kipusztította. A válság nyomán a
kávéföldek helyére teacserjéket ültettek. Mivel az angolok a szingaléz
parasztokat nem tudták rávenni, hogy alacsony bérért az ültetvényeken
dolgozzanak, dél-Indiából, Tamil Nadu államból hozattak tamil munkásokat. A
kitűnő minőségű ceyloni tea gyorsan világhírre tett szert.
A teabokor, amennyiben nem metszik vissza, akár 10 méter magasra is
megnőhet, de általában nem engedik 1 méternél magasabbra nőni. Srí Lanka-n és a
világban termesztett összes teaféle -leszámítva a gyümölcsös és különféle
ízesített teákat- egy és ugyanazon növényfajtából származik. A teák közti
különbség elsősorban a levelek feldolgozásából adódik; a szárítás és a
fermentálás mikéntje alapvetően meghatározza a teafű minőségét. De különbséget
teszünk a teák között annak alapján is, hogy a levél a növény mely részéből
származik. A növényen felfelé haladva egyre értékesebbek a levelek, a legjobb
minőségű teát a csúcsrügyek adják. (Ezért látni a teásdobozokon a kis zöld
tealevélkéket, az a pár levélke azokon a képeken a csúcsrügy, azaz a
legértékesebb levélkék.) Végül az is fontos, hogy a teacserje alacsonyan,
középmagasan vagy magasan fekvő területen nő-e.
A teagyárban bent sajnos tilos volt fényképezni. A
látogatáshoz be kellett öltöznünk, kaptunk kötényt és sapkát is.
Érdekes volt, hogy míg velünk betartattak bizonyos
szabályokat, addig a dolgozókkal nem igazán. Voltak a gyár falain munkavédelmi
képek, cipő, ruházat, kendő vagy sapka, na ezeket nem minden dolgozón láttuk
viszont. Odabent egyébként voltak olyan termek, ahol iszonyatos hőség volt,
vagy éppen nagy por. A nagy porban dolgozók nagy részén például nem volt maszk.
Ebben a gyárban (és az itteni gyárak nagy részében) a teát nagy papírzsákokba
csomagolják és így megy tovább más üzemekbe, mint például a Lipton, Dilmah,
Twinnings, Milford, stb. Így talán nem meglepő, hogy nincs túl nagy választék a
teagyár kis boltjában, annak a ki teát szeretne hazavinni, érdemesebb egy
teaboltnál megállnia.
A gyárlátogatás végén kaptunk kóstolót, és ki lehetett menni
a teaföldekre is, ahol nők és férfiak a tealevélkéket gyűjtötték.
A sziklafalon a Seetha patak túloldalán körkörös bemélyedések vannak, ezekről úgy tartják, hogy Ravana elefántjainak lábnyomai.
Ella a központi hegységben fekszik,
A majmokkal vigyázni kell! :-)
Innen a Yala Nemzeti
Parkba (más néven Ruhuna Nemzeti Park) mentünk szafarira. Először nem fűlt
a fogam a dologhoz, azok után, hogy Indiában már részt vettünk egy ilyenen, és
kiakasztott, hogy az állatokat beetetik, csak azért, hogy az emberhez legyenek
szokva, és ne rohanjanak el fejvesztve, ha jön egy teherautó tele turistákkal.
Na, itt ez szerencsére nem így volt, az állatok nem voltak beetetve, madarakon
kívül semmi nem jött közel hozzánk. Ennek ellenére is sok állatot láttunk, igaz
messzebbről, de legalább a természetes környezetükben. Kellemes csalódás volt
ez a szafari, igazából ez az, amit szafari címen elképzeltem magamnak.
A Yala Nemzeti Park (vadrezervátum) a legnagyobb Srí
Lanka-n. Gazdag állatvilága miatt a legnépszerűbb is. 1259 m2
területen fekszik, és a legváltozatosabb természeti viszonyokat találjuk meg
rajta; száraz dzsungeltől kezdve, édesvizű tavakon át a finom homokos
tengerpartig. Emiatt faunája is páratlanul gazdag.
A rezervátumokat csak szervezett formában lehet
meglátogatni. Nagyobb dzsipekbe ültünk, (egy dzsip 6 fő), és mindegyikben
egy-egy vadőr vigyázott ránk, illetve a vadak biztonságára. Mi késő délután
mentünk vadlesre, ez és a hajnali időpont a legalkalmasabb, ekkor láthatjuk a
legtöbbféle állatot. Terepjáróink több kilométeres útvonalakat jártak be a
tüskés bozótot keresztül-kasul szelő földutakon. A nemzeti parkban vannak
kisebb-nagyobb tavak, itatóhelyek, inkább ezek környékén lehet látnivalóra
számítani. Az, hogy ki mit lát, szerencse kérdése; a páva a kevésbé rejtőzködő
állatok közé tartozik, így sok szép színpompás hímpéldányt láttunk. Szarvasok,
őzek, vaddisznók, bivalyok, mongúzok, elefántok, krokodilok, flamingók,
kócsagok, gémek szinte mindennaposnak számítanak, leopárdhoz, medvékhez még itt
Yala-ban is szerencse kell, pedig ez az ország vadakban leggazdagabb nemzeti
parkja. Mi nem tartoztunk a szerencsések közé; se leopárdot, se medvét nem
láttunk.
Elefánt-szikla
Elefánt-szikla
A 2004-es cunami itt is nagy károkat okozott és mára a
természeti katasztrófának alig látszódnak nyomai. Egy emlékmű a tengerparton
azonban emlékeztet erre.
Jól bevacsoráztunk, jó gyorsan, mert Chinta-ék el akartak menni a Kataragama templomba, mert most egy ünnep volt. Felajánlották mindenkinek, hogy ha akar csatlakozhat, de Lacán és rajtam kívül senki nem élt a lehetőséggel. Igaz, hogy mi is nagyon fáradtak voltunk, de hát egyszer van az ember Srí Lanka-n, és az ilyen dolgokat nem szabad elszalasztani, mert abból tuti megbánás lesz.
Az ország délkeleti részén elterülő Ruhuna tartomány ősidők
óta a szingaléz függetlenség központja és jelképe volt. A dél-indiai támadások
elől erre a vidékre vonultak vissza a sziget lakói, hogy hosszabb-rövidebb idő
után soraikat rendezve, megerősödve térjenek vissza és szorítsák ki az idegen
hódítókat. Emiatt ez a tartomány a keleti és déli országrész legértékesebb,
történelmi és vallási jelentőségű emlékekben leggazdagabb vidéke.
Kataragama város története az i.e. 3. századra, Devanampiya
Tissa király uralkodásának idejére nyúlik vissza. Ekkor épült a Kiri Vihara
dagoba, és a krónikák szerint ekkor ültették a közelében lévő bó-fát is. Egy
évszázaddal később Duttha Gamani szentélyt építtetett a hindu hadisten, Skanda
-vagy ahogyan a szingalézek ismerik, Kataragama- tiszteletére, hálája jeléül,
amiért sikerült legyőznie az országot elfoglaló csólákat. Az idők folyamán ez a
szentély vált Kataragama kultuszának központjává. A zarándokhelyet eredetileg
csak hinduk és buddhisták látogatták, de később mecset is épült ide, így a
kegyhelyet ma már három nagy vallás hívői tekintik szent városuknak.
A zarándokok számára a látogatás a rituális mosakodással
kezdődik; a szentnek tekintett Menik Ganga folyó vizében megfürdenek (ezt
láttuk is délután a Yala Nemzeti Parkba menet), majd fehér ruhát vesznek fel,
és kezükben a felajánlásként hozott virágokkal, gyümölcsökkel, füstölőkkel
mennek az északi oldalra, ahol ezen a szent területen, ligetes téren találhatók
a három vallás kegyhelyei. A folyóval párhuzamosan húzódó sétány végén találjuk
a legjelentősebb templomokat; a Kataragama hindu szentélyt és a Kiri Vihara
buddhista templomot.
Szóval négyesben fogtunk egy tuk-tuk-ot és vacsora után visszamentünk a templomhoz. Eddigre a nagy ünnepség már véget ért, és a hívők nagy része is eltűnt már. De ennek is megvan a maga előnye; csak a miénk volt a terep. :-) Vettünk virágot és füstölőket, és bementünk a templomba. Voltak ott szerzetesek, akik látták, hogy Chinta magyaráz nekünk, és mutatja, hogy mit csinálnak, és miért. Egy kis piros szalagba aprópénzt kötöttek, és a szerzetes felrakta az oltárra. Kívánni kellett valamit (magadban), és ha teljesül, vissza kell majd menned oda, köszönetet mondani. Én is tettem egy kis pénzt egy piros szalagba. Először forintot akartam, mert Srí Lanka-i apróm nem volt, de Chinta mondta, hogy nem-nem, adok neked inkább, és ezt tedd bele. Így hát azt kötöttem bele a szalagba. És odaadtam a szerzetesnek, és kívántam. És a szerzetes totálisan ledöbbentett! Mert hát az oké, hogy ott volt Chinta meg Angéla, de én meg Lacával voltam, akit szoktak a páromnak/férjemnek, satöbbinek nézni, de az öcsémnek még véletlenül sem. Ez a szerzetes meg azt mondja nekem, hogy kívánja, hogy legközelebb már ne EGYEDÜL jöjjek ide vissza, hanem a saját családommal (férjemmel, gyerekemmel). A szemeim kikerekedtek, hihetetlen volt, hogy nem is beszéltünk egymással, egyetlen egy szór sem, semmit az ég egy adta világon nem kellene tudnia rólam, de ő mégis tökéletesen tisztán látta a helyzetet. Az biztos, ha a kívánsága valóra válik, lesz még egy utam Srí Lanka-ra. :-)
Elsőnek a Kataragama templomba mentünk.
Ez a sok kezű, sok fejű pávaalakú istenség Kataragama.
Az udvaron álló bó-fa.
Utána mentünk át a Kiri Vihara dagobába.
Kataragama amellett, hogy milyen természeti környezetben fekszik, és milyen építészeti emlékei vannak, leginkább a hangulata, légköre miatt ejti rabul az embert. Mindenképpen érdemes útba ejteni, és nagyon örülök, hogy iszonyatos fáradtságunk ellenére is eljöttünk ide.
Visszatuktukoztunk a hotelba, ahol nem sok időnk maradt már
pihenni reggelig.
Ha
tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is! Ha nem szeretnél lemaradni a
következő utazásunkról, akkor kövess minket a Mindenütt jóóó blog Facebook
oldalán, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel
találkozhatsz!
Srí Lanka-ról bővebben:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Sr%C3%AD_Lanka
Panoráma Országkalauzok Sri Lanka kötet
Mandara Rosen Hotel: http://www.mandararosen.com/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése