2017. május 1., hétfő

Nürnberger Volksfest

Népünnepély német módra - Nürnberg, Németország







Elhatároztuk, hogy megnézzük, milyen egy német „népünnepély”. Ahogy a nevéből is látszik, nürnbergi, de gyanítom, hogy az országban máshol is hasonló módon zajlik az ilyesmi. ;-)


Története

A Nürnberger Volksfest viharos története 1826-ban kezdődött, amikor Nürnberg polgárai úgy döntöttek, hogy megünneplik az akkor még nagyon kedvelt I. Lajos bajor király (König Ludwig I.) születés-, és névnapját. A király, aki a trónra hat hónappal korábban került, 1826 júliusában elutazott Bad Brückenau gyógyüdülő helyre, és ez alkalommal ellátogatott Nürnberg városába is, ahol lelkesen üdvözölték őt a méltóságok és a polgárság. A barátságos uralkodó gyorsan meghódította a nürnbergiek szívét. Mihamarabb látni akarták őt. A király születésnapja jó lehetőséget adott erre. Major Spraul javasolta, hogy rendezzenek egy nagyszabású fesztivált. Ez a javaslat hamar meg is kapta az általános jóváhagyást és már 1826. augusztus 3-án kiadták a nyomtatott meghívókat a város polgárainak, hogy vegyenek részt a tervezett fesztiválon. A fesztivál helye Peterheide volt, a Regensburger Straße és a Tullnau között fekvő homokos mező, amit már a középkorban is használtak. A XVII. században ezt a helyet katonai díszszemlék alkalmából is használták, valamint számszeríj lövészbajnokságokat is rendeztek itt. Most I. Lajos bajor király (König Ludwig I.) születés-, és névnapja alkalmából egy három napos új fesztivált tartottak itt, ahol lóverseny, lövészeti versenyek, zenei események, a szerencsejátékok és mindenféle jó dolgok történtek.

Volksfest valamikor régen
(A kép forrása: Nürnberger Frühlingsfest 20. April bis 12. Mai 2019. c. száma; © Museum Industriekultur Nürnberg; Slg. Lorenz Müller sr.)

Léghajó repül a Volksfestplatz felett valamikor régen
(A kép forrása: Nürnberger Frühlingsfest 20. April bis 12. Mai 2019. c. száma; © Museum Industriekultur Nürnberg; Slg. Lorenz Müller sr.)


Az első világháború után 1919-ben rendeztek újra Volksfestet, és ekkor több újítást is bevezettek. Nem csak új helyen, de innentől kezdve évente kétszer: tavasszal és ősszel is megtartják a rendezvényt.

Jelen

A dolog mára annyit változott, hogy minden sokkal modernebb lett; ugyanígy több napig tart a fesztivál, lehet célba lőni/dobni, vannak játékok minden korosztály részére, van zene, szerencsejátékok (szerencsekerék, tombola), étel, ital, sőt egyes napokon még tűzijáték is. Az egész egy vidámpark.


Játékok, körhinták kicsiknek és nagyoknak



























Enni- és innivalók a világ minden tájáról








Volt 3-4 lángosos is... Mi kiválasztottuk a legrosszabbat :-( ez nem lángos volt sajnos.


A palacsintában (crêpes) legalább nem lehet csalódni :-)







Korábbi időpontok:

2017. 04. 15-05. 01.
2017. 08. 25-09. 10.
2018. 03. 31-04. 15.
2018. 08. 24-09. 09.
2019. 04. 20-05. 12.

2019-ben 100 éves a Nürnberger Volksfest!



Ideje: minden évben kétszer: tavasszal és ősszel 
Hivatalos honlaphttp://www.volksfest-nuernberg.de/
Helyszín: Volksfestplatz (a Doku-Zentrum mögött), Nürnberg
Nyitási és zárási idők megtalálhatók a hivatalos honlapon.
Programokhttp://www.volksfest-nuernberg.de/programm



Más, általunk is meglátogatott I. Lajos bajor királyhoz (König Ludwig I.) köthető helyek a blogon:

Befreiungshalle (Felszabadulási Emlékmű) - Kelheim
Walhalla (Hírességek csarnoka) - Donaustauf

Ha tetszett a bejegyzés, köszönöm, ha megosztod a linket másokkal is. A cikket viszont légy szíves, ne másold!

Ha máskor is szeretnél velünk utazni, inspirációért kövess minket a Mindenütt jóóó blog Facebook oldalána blog youtube csatornáján vagy a TikTokon, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz!



LINKEK:


Hivatalos honlap NÉMETül: http://www.volksfest-nuernberg.de/
Programok NÉMETül: http://www.volksfest-nuernberg.de/programm
I. Lajos bajor király MAGYARul: https://hu.wikipedia.org/wiki/I._Lajos_bajor_kir%C3%A1ly
A Volksfest története NÉMETül: http://sueddeutscher-schaustellerverband.de/volksfestgeschichte_1826-1830/#more-203


(A bejegyzésben szereplő képek egy részét Laurent készítette.) 



6 megjegyzés:

  1. A kisebb Volksfesteket szeretem. Mi nem ülünk fel semmi szerkezetre soha, de mindig elmegyünk Steckerlfischt enni (ilyen nyársra húzott hal, makréla - nagyon finom).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudom, hogy ez mekkorának számít, mert ez az első ilyen, amin voltunk. Picivel több mint 1 óra alatt végig lehetett járni. Mi sem ültünk fel semmire, nem vagyunk oda érte. Mi is csak azért mentünk, hogy ha más nem, eszünk egy jót. Hát, a lángossal amennyire megörültem neki az elején, annyira megszívtuk. Egyáltalán nem lángos tészta volt. Laurent megette, de én puffogtam magamban rendesen. :-( Szerencsére a palacsinta legalább finom volt. :-)

      Törlés
  2. Mint a búcsú odahaza itteni ízekkel.
    Nálunk Rosenheimben a sörfesztivál meg az Oktoberfest is hasonló, annyi különbséggel, hogy ott a sör játsza a főszerepet. Az összes többi "kellék" ugyanúgy jelen van. Mi sem vagyunk ringlispil rajongók, a hangulatért egy finom ételért, italért megyünk a wurstliba. :-) Persze társasággal a jó hangulat mindig magával ragad, úgy érdemes.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én nem vagyok sörös. Laurent sem, de ő kitartóan próbálkozik. Én meg kitartóan lopok tőle mindig egy kortyot, hogy aztán rájöjjek, hogy ez még mindig nem az én italom :-D

      Törlés
    2. Ez jo 😆 en is igy vagyok vele mint Te. 😀

      Törlés

Köszönöm, hogy benéztél! / Thanks for your visit!