2020. június 1., hétfő

Naumburg



Naumburgban az UNESCO világörökséghez tartozó dóm épületegyüttese Németország legértékesebb középkori műemlékei közé tartozik. Ugyanakkor érdemes a városban is egy sétát tenni.




Straße der Romanik
Román stílus útja

Németországban számos különböző tematikájú útvonal (mint például a Játék-út, a Grimm testvérek meseútja, a Romantikus-út vagy a Luther-út) gyöngyként fűzik fel a különböző helységeket. Ilyen a Román stílus útja (Straße der Romanik) is Szász-Anhalt tartományban. A Straße der Romanik útvonala román stílusú templomokat, dómokat, várakat, kastélyokat és kolostorokat köt össze. Közülük is kiemelkednek Naumburg, Merseburg, Halberstadt és Quedlinburg dómjai.

Straße der Romanik
Román stílus útja
(Forrás: wikipedia, NordNordWest)


Naumburg

A Német-római Birodalom keleti határvidékének leghatalmasabb ura, I. Ekkehard meisseni őrgróf 1000 körül új székhelyet emeltetett a Saale folyó jobb partján, közel az Unstrut torkolatához. A hely több kereskedelmi útvonal kereszteződésében feküdt, és neve Neweburg illetve Nuwenburg volt. Ebből alakult ki később a Naumburg név.
1002-ben meghalt I. Ekkehard. Ezután fiai, Hermann és II. Ekkehard egy Szűz Máriának szentelt kis templomot alapítottak a vár előtti területen, amelyet a merseburgi krónika 1021-ben praepositura noviter fundata-ként említ meg. A két testvér nyomására II. Konrád császár a zeitzi püspökség székhelyét Naumburgba helyezte át 1028-ban. Az áthelyezést XIX. János pápa is jóváhagyta.
A ma látható épület jórészt a XIII. század első feléből származik. 
Luther Márton 1521-ben először Naumburgban állt meg a wormsi birodalmi gyűlésre vezető útján. Mintegy húsz évvel később, 1542-ben Nikolaus von Amsdorfot, az első evangélikus-lutheránus püspökké szentelte a dómban.
Az egykor fontos településnek manapság csak 32000 lakosa van. Jelentőségét Lipcse felemelkedésével vesztette el. Ez akkor hátrány volt, de utólag pozitívumként is felfogható. Nem kerültek lebontásra a régi házak, nem építettek újakat, modernebbeket a helyükre, nem épültek gyárak és lakótelepek, és nem jöttek új lakók tízezrei.


Naumburger Dom St. Peter und Paul
Naumburgi Szent Péter és Pál Dóm

A dómot 2018-ban vették fel az UNESCO világörökségek közé.
A belépőjegy ára 7,50 €, audioguide-ot adnak, mely magyar nyelven sajnos nem elérhető.
A dómról bővebben, sok-sok képpel illusztrálva >> ITT << írtam.

Domplatz
Dóm tér

Nyugati kórus - Szentélyrekesztő

Nyugati kórus
Ólomüveg ablakok a XIII. és XIX. századból
Az adományozó templomalapítók életnagyságú szobrai

Nyugati kórus
Az adományozó templomalapítók életnagyságú szobrai
II. Ekkehard és Uta

Nyugati kórus
Az adományozó templomalapítók életnagyságú szobrai
Hermann és Reglindis

Kolostor udvar


Mittelalterliche Altstadt
Középkori óváros

Az óvárosban megmaradtak a román és gótikus emlékművek, a szép főtér, a festői utcák, a hangulatos reneszánsz és barokk polgárházak, és a különleges templomok.










Stadt Museum Naumburg





Rathaus
Városháza

A Marktplatz (Piactér) egyik oldalán látható a XVI. század elején épült városháza.




Stadtkirche St. Wenzel und Wenzelsturm
Szent Vencel városi templom és Vencel torony

Szent Vencel késő gótikus stílusú templom orgonája 1746-ban készült el. A hangszert Zacharias Hildebrandt építette Johann Sebastian Bach iránymutatásai alapján, és maga a mester is részt vett az átvételén. Ezen az orgonán Bach és Gottfried Silbermann is játszott. Nem mellesleg ez a világ legnagyobb Hildebrandt orgonája!
Mivel a Vencel torony nem csak a Szent Vencel városi templom tornya, hanem a város legfontosabb őrtornya is volt, a késő középkor óta a városi bíró felelt érte. A 72 méter magas Vencel toronyban 53 méteres magasságban népszerű kilátóhely található. (Sajnos a templom is és a tornya is zárva volt.)




Nietzsche-Haus
Nietzsche-ház

Friedrich Nietzsche (1844-1900) német klasszika-filológus, egyetemi tanár, filozófus, költő, zeneszerző volt. Mindig is vitatott gondolkodónak számított. Filozófiája, művészetfelfogása rendkívül nagy hatású, sok szerzőt, művészt megihletett.
Németországban, a Lützen melletti Röckenben született, protestáns lelkészi családban. Ötéves korában meghalt az édesapja, és a család ezután Naumburgba költözött. Nietzsche itt töltötte gyermekkorának és fiatalságának nagy részét.
Az iskolában kitűnt képességeivel a többi gyerek közül -tízévesen zenét komponált és verseket írt-, ezért tanárai ingyen továbbtanulásra javasolták a Naumburg melletti híres pfortai iskolába. 1858 októbere és 1864 szeptembere között ide járt gimnáziumba.
Az egykori Nietzsche-ház melletti földterületen 2008 és 2010 között épült fel a Nietzsche Dokumentációs Központ (Nietzsche-Dokumentationszentrum), amelyben ma egy gyűjtemény látható.




Nietzsche Denkmal
Nietzsche szobor

A Holzmarkt platz-on (Fapiac tér) található Nietzsche szobra.



Stadtbefestigung
Városfal

A középkori erődítmény maradványait (falakat és várárkot) csak kis szakaszon láthatjuk.





Marientor
Mária kapu

A Marientor (vagy: Frauentor, Porta Beatae Virginis Mariae) a közeli Mária Magdolna templomról (Marien-Magdalenen-Kirche) kapta a nevét. Ez a város egyetlen megmaradt kapuja az ötből. A torony és a kapuház a XIV. század végén épült, míg a barbakánt a XV. század közepén adták hozzá. A Marientor helyiségei hol börtöncellákként, hol szegény családok lakhelyeként szolgált az évszázadok során. 2001 óta a városi múzeum része.




Historisches Straßenbahn und Straßenbahndepot
Történelmi villamos és villamostelep

1892-ben gőzmozdonyok vontatta kocsikkal indult meg a forgalom. Mivel az üzemeltető cég tönkrement, a tanács újraépíttette a vonalat és a gőzvasút helyét 1907-ben a villamos vette át. 1914-ben a meglevő vonalat meghosszabbították, és a sínek teljesen körbeérték az óvárost.
A viharos múltú villamos vonal 2007 óta újra Naumburg Turisztikai Vasút (Naumburger Touristenbahn) néven újra működik, igaz, az egykori teljes körnek ma már csak egy kb. 3 km-es részén jár a villamos.






Kapelle der Ägidienkurie
A Szent Egyed kúria kápolnája

Az épület eredetileg a szomszédos Naumburgi székesegyház kánonjainak lakó- és közigazgatási épületeként szolgált, a XIII. század elején épült. A fennmaradt mezőgazdasági épületek román és részben késő gótikus eredetűek. A délkeleti oldalon lévő kápolna négyzet alakú.


Ebédelni a Mohrencafé am Dom nevű helyre ültünk be. Vagyis ki, a teraszra. :-)



Méhecske a parkoló mellett



Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is!

Ha máskor is szeretnél velünk utazni, inspirációért kövess minket a Mindenütt jóóó blog Facebook oldalán, vagy a blog youtube csatornáján, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz!



LINKEK / FORRÁSOK


Le Routard útikönyvek sorozat Allemagne 2016 kötete, ISBN978-2-01-912442-7



(A bejegyzésben szereplő képek egy részét Laurent készítette.)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy benéztél! / Thanks for your visit!