2021. május 24., hétfő

Kloster Lehnin

 
Kloster Lehnin település Németországban, azon belül Brandenburgban található. Leghíresebb látnivalója a lenyűgöző vörös téglás ciszterci Szent Mária kolostortemplom.



A lehnini ciszterci kolostort 1180-ban alapította az Aszkán-házból származó I. Ottó brandenburgi őrgróf. Az első 12 szerzetes Sibold apáttal I. Ottó hívására 1183-ban az Eisleben melletti sittichenbachi kolostorból érkezett ide. Ők a Nursiai Szent Benedek által alapított bencés rend szabályai szerint éltek, napjaikat az „ora et labora” (ima és munka) tette ki. A települést először több mint 10 évvel később, 1193-ban említik először Lenin néven. A helynév a szláv Len személynévből származik, ami lustát jelent.

 

St. Marien Klosterkirche
Szent Mária kolostortemplom

A lehnini kolostortemplom egy keresztalakú bazilika, amely román és korai gótikus stílusban épült. A ciszterciek szigorú életmódja egyszerű épületeikben is megmutatkozott, melyeknek egyszerűnek, arany és díszek nélkülinek kellett lenniük. A színes padlók is tiltva voltak. Bár egyszerű, mégis lenyűgöző épületek jöttek létre, mivel a szerzetesek a különböző frízformák mellett két stilisztikai eszközt is alkalmaztak: a téglatechnikát és a grisaille technikát, mint a templomablakok ólomüvegének speciális formáját. A Szent Mária kolostortemplomot 1262-ben szentelték fel. Nyugat felé néző részét, illetve mellékhajóit a XIX. században felújították. A ciszterciták egyszerű templomaira jellemző a hajókereszteződés feletti kis tetőtorony, amelyben a harang található. A nyugati oldalon nincs kapu, mert a ciszterciták a templomba déli irányból, közvetlenül a klauzúrából (a kolostor elzárt, csak külön engedéllyel látogatható részlege) léptek be.











A karzatba vezető lépcsőben egy megkövesedett tölgyfatörzs darab van beépítve. Ez a kolostor alapításának legendájával, I. Ottó őrgróffal kapcsolatos:

Legenda

A legenda szerint I. Ottó egy kimerítő vadászat után egy óriási tölgy alatt álomba szenderült. Álmában egy nagy, erős, fehér szarvas jelent meg újra és újra, akinek dühös támadásait semmilyen fegyverrel sem tudta elhárítani, csak úgy hogy az Üdvözítőhöz fohászkodott. Ébredése után I. Ottó elmesélte álmát kísérőinek, akik a szarvast ellenségük, a pogány szlávok szimbólumaként értelmezték, és akik ezért egy vár építését tanácsolták I. Ottónak. Ő azonban az ellenséget nem fegyverrel, hanem hívő barátok imáival kívánta legyőzni, így megalapította a kolostort. I. Ottó állítólag a Lehnin nevet választotta, mert a Lanye szlávul szarvastehenet jelent. (A település címerében látható a tölgyfa és a fehér szarvas is.)




 

A késő gótikus szárnyasoltár 1475 körül készült. Középső része a halált, és Mária megkoronázását ábrázolja, 4 női mártír szenttel körülvéve, az oldalszárnyakon pedig a 12 apostol képei láthatók.




 

Az oltár bal oldalán VI. Ottó őrgrófnak szentelt epitáfium található. Ő a Habsburg-házból származó Rudolf császár veje volt. Kormányzási ideje letelte után belépett a lehnini kolostorba mint szerzetes, és 1303-ban bekövetkezett haláláig itt élt.


 

A korai gótikus stílusú győzelmi kereszt kb. 1250 körül készült, és 1950 óta van a templomban. Valószínűleg a 30 éves háború idején rejtették el a brieseni falusi templom padlásán, ahol romeltakarítási munkák során találták meg.


 

A fából készült keresztelőmedence 1750 körül készült.


 

Egyetlen lehnini apátnak, az 1509-ben elhunyt Petrus apátnak maradt csak épen sírköve, ez az északi kereszthajóban látható.


 

Az északi oldalhajóban látható orgona 1975-ben készült.

 

A nyugati karzaton egy korai XVI. századi kép Szebaldusz (Sibold) apát meggyilkolását ábrázolja. Őt a közeli Nahmitz faluban pogány szlávok ölték meg 1185 körül. A gyilkosság mélyen megrendítette az apátokat, akik elmenekültek a kolostorból. A hagyomány szerint megjelent nekik Mária, és azt mondta nekik: „Térjetek vissza, semmiben nem fogtok hiányt szenvedni.” Ezért a barátok visszatértek a kolostorba.


 

A lehnini három másik, a XIII. században alapított kolostor anyakolostora volt: az 1234-ben alapított paradiesi kolostoré (ma Paradyz, Lengyelország), az 1273-ban alapított chorini kolostoré és az 1299-ben alapított himmelpforti kolostoré.

 

A szomszédos település kb. 1415-ben alakult ki a szerzetesek által az apátság falain kívül tartott piac miatt.

 

A reformáció folyományaként 1542-ben oszlott fel és zárt be a kolostor. Választófejedelmi kincstári birtokká alakították.

 

A XVII. században, a 30 éves háború alatt nagymértékű rombolás történt, és a kolostor épületeit Friedrich Wilhelm választófejedelem vadászkastélyává építették át. A templomban egy emléktábla szerint IV. Frigyes Vilmos porosz király (König Friedrich Wilhelm IV) 1851. szeptember 22-én és 1859. november 5-én is járt a templomban.


 

A XVIII-XIX. században a kolostor épületei és a kolostortemplom nyugati része elpusztult. 1871-77 között restaurálták és újjáépítették a kolostortemplomot.




 

1911-ben a Berlin-Brandenburgi Evangélikus Egyház tulajdonába került a kolostorkomplexum. A náci uralom alatt a hatóságok a kolostorkomplexum nagy részét lefoglalták a Wehrmacht és SS részére. 1949-től a Lehnin-apátságot kórházzá alakították, ma geriátriai rehabilitációs klinikaként és idősek otthonaként működik.

 

A jelenlegi kolostorkomplexum felújított épületei között nemcsak a kolostortemplom lenyűgöző, hanem más történelmi téglaépületek is, mint például a Cecilienhaus (Cecília-ház), Königshaus (királyi ház), Falkonierhaus (solymár ház), Abtshaus (apát háza), Elisabethhaus (Erzsébet-ház), Kornspeicher (magtár), Mauer (fal), Tetzeltor und Torkapelle (kapu és kapukápolna) és más épületek. 

Cecilienhaus (Cecília-ház)

Königshaus (királyi ház)

Falkonierhaus (solymár ház)

Abtshaus (apát háza)


Mauer (fal)

Mauer (fal)

Altes Abtshaus (régi apáti ház)

Altes Abtshaus (régi apáti ház)

Altes Abtshaus (régi apáti ház)

Altes Abtshaus (régi apáti ház)


Elisabethhaus (Erzsébet-ház)

Elisabethhaus (Erzsébet-ház)


Amtshaus (ma múzeum)

Kornspeicher (magtár)

Kornspeicher (magtár)

Tetzeltor (kapu)

Tetzeltor und Torkapelle (kapu és kapukápolna)

Tetzeltor und Torkapelle (kapu és kapukápolna)

Torkapelle (kapukápolna)

 

Kb. 700 méterre található a Klostersee (tó), ahová egy árnyas tölgyfákkal szegélyezett út vezet.

Eichenallee (tölgyfákkal szegélyezett út)

Eichenallee (tölgyfákkal szegélyezett út)

Eichenallee (tölgyfákkal szegélyezett út)

Eichenallee (tölgyfákkal szegélyezett út)




Klostersee

 

Cím: Klosterkirchplatz 20, 14797 Kloster Lehnin OT Lehnin
Telefon: +49 (0) 3382 768842

 

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is! 

Ha máskor is szeretnél velünk utazni, inspirációért kövess minket a Mindenütt jóóó blog Facebook oldalán, vagy a blog youtube csatornáján, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz!

 

LINKEK/FORRÁSOK

Kloster Lehnin (település) MAGYARul: Kloster Lehnin (település) – Wikipédia (wikipedia.org)
Kloster Lehnin (település) NÉMETül: Lehnin – Wikipedia
Kloster Lehnin (település) ANGOLul: Kloster Lehnin - Wikipedia
Kloster Lehnin NÉMETül: Kloster Lehnin – Wikipedia
Kloster Lehnin ANGOLul: Lehnin Abbey - Wikipedia
Evangelische St. Marien-Klosterkirchengemeinde Lehnin NÉMETül: Evangelische St. Marien - Klosterkirchengemeinde Lehnin (klosterkirche-lehnin.de)

Le Routard: Allemagne, 2016, ISBN 978-2-01-912442-7
Le Routard: Berlin - Avec le Brandenbourg, 2016, ISBN 978-2-01-912437-3
Panoráma NDK kötetet, 1980, ISBN-963-243-215-0

A múzeumban kihelyezett információs anyag.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy benéztél! / Thanks for your visit!