2021. május 20., csütörtök

MBBK_Grafomágia – Szabadidő szabadon


Csatlakoztam a Magyar Bloggerek és Blogkedvelők Közösségének egy kihívásához, ahol időnként kapunk egy-egy témát. Én csak az olyanokban veszek részt, ami valamilyen módon kapcsolódik a blog témájához. Ez a mostani ilyen: „Szabadidő szabadon”


Szabadidő…

számomra az, amikor csak én vagyok, és csak pihenéssel, feltöltődéssel telik az időm, és az a dolog, amiből soha sincs elég.

 

Ha csak egy órám van, akkor beülök egy nagy kád forró vízbe egy jó könyvvel, mondjuk egy történelmi romantikussal R. Kelényi Angelikától, vagy Bauer Barbara valamelyik művével. A külföldiek közül Robin Cook és Dan Brown tud egy teljesen más világba repíteni, és úgy kikapcsolni, hogy megszűnjön körülöttem minden. Még az idő is! 😊 Így aztán ezek a szeánszok gyakran nem is egy óráig tartanak, de gyakran akár másfélig is. Az zökkent ki ilyenkor, hogy belefagyok az időközben teljesen kihűlt vízbe. 😉

 

Ha van egy teljes napom, akkor azt a legjobban a vízparton szeretem eltölteni, legyen az a Velencei-tó, a Balaton (ami egy jó nagy tejfölös-sajtos lángossal és jó sok fokhagymával az igazi 😋), vagy egy fürdő. Budapesten a Széchenyi a kedvencem, bár az is akkor lenne tökéletes, ha rajtam és a társaságomon kívül nem lenne ott senki. Sajnos sok a kulturálatlan fürdővendég. Amit legjobban utálok, az a karomon/kezemen fennakadó hajszálak, mert egyeseknek sajnos nem alap az, hogy a medencében nem „fésülködünk”. 😠


Másik nagy kedvencem a tengerpart. Míg Bolognában éltem, rendszeresen lejártam Riminibe. Feküdtem a parton, néha bementem a vízbe lehűteni magam, sétáltam a homokban, ettem egy insalata capresét, ittam mellé egy aperol spritzet vagy egy caipirosca alla fragolát… igazi dolce vita!



 

Ha egy teljes hetem szabad, akkor hosszabb útra megyek. A tökéletes az lenne, ha lenne benne vizes hely, természet, városnézés, finom ételek és italok is. Ez a kombináció azonban sokszor sajnos nem jön össze. Pedig számomra az ilyen nyaralások (lennének) a tökéletesek. Ezért is emlékszem szívesen például a vietnámi, Srí Lanka-i vagy az izlandi útjainkra, ahol mindez megvalósult.


 

Ha tegyük fel, nem lenne egy vasam sem, a fent említett írók könyveivel kapcsolódnék ki. Vagy fognám a biciklimet, és azzal mennék valahova. Ha ezek sem lennének, akkor sétálnék egy szép helyen; tóparton, hegyekben, erdőn-mezőn, patakparton. Hallgatnám a madarak csicsergését… Ezt pár percekre naponta többször is élvezhetem, mert nemrég ideszoktak hozzánk a cinkék. Télen érdekes módon nem nagyon jöttek, így nem is fogyott el egy madáreleség-golyó sem. Úgy voltam vele, hogy az eledelt kint hagyjuk, nem hozzuk be, jól van az ott. És milyen jól tettük, hisz az elmúlt hetekben olyan bolond időjárás volt; esett hó is, jég is, hideg is volt… Gondolom, a szomszédok már nem tettek ki új madáreleséget, így a cinkék elkezdtek hozzánk járni. Mindig „beköszönnek”, így észreveszem őket, és percekig bámulom, amíg esznek. Nagyon cukik! 😍



 

Ha pedig jönne egy jótündér, és azt mondaná, hogy rendelkezésemre bocsájt időt, pénzt, és mindent, amire szükségem lehet, akkor egyértelműen azt kérném, hogy életem végéig utazhassak, bejárhassak minden országot, megismerhessek minél több kultúrát, szépen ráérősen, és mindenhol addig maradnék, ameddig jólesik. 🌍

 

Ez a bejegyzés a Magyar Bloggerek és Blogkedvelők Grafomágia kihívásának része. Kíváncsi vagy, hogy a többi résztvevő hogyan és mivel tölti el a szabadidejét? Lent, a kék gombra kattintva elolvashatod az ő írásaikat is.

You are invited to the Inlinkz link party!

Click here to enter

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is!

Ha máskor is szeretnél velünk utazni, inspirációért kövess minket a Mindenütt jóóó blog Facebook oldalán, vagy a blog youtube csatornáján, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz!

 

#mbbk_grafomágia #blogkihívás #mbbk #magyarbloggerekközössége #iambloggeriamhere


14 megjegyzés:

  1. Nagyon jó bejegyzés lett. Olvasni én is nagyon szeretek, és a kád víz is nálam is igaz, de én inkább a romantikus könyvekkel tudok ennyire kikapcsolódni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Próbáld ki R. Kelényi Angelika Az ártatlan sorozatát! Le sem fogod tudni tenni szerintem. ;-) (történelmi romantikus)

      Törlés
  2. Csatlakoznék Andihoz, valóban jó bejegyzés lett. És nagyon jól hangzanak a tervek is :).
    Az olvasással és a lángossal dettó ugyanígy, bár még fürdőben nem jártam ^^"

    Egy ideje sajnos nem élvezhettem a kád vizet, de való igaz, a legjobb dolog kikapcsolódás gyanánt.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó lett! Imádom kihasználni a szabadidőm minden percét aktívan-passzívan egyaránt! :)

    VálaszTörlés
  4. A szabadidő az egyik legjobb dolog a világon :D Nagyon tetszett a poszt, annyira jó, hogy ennyi helyen jártál ^^. Én is szeretném beutazni a világot, de sajnos úgy érzem, ez nem fog sose sikerülni. :'D Sebaj, itthon is van sok szép látvány, talán azokat elérem.

    A forró kád, lazítás vagy fürdőzés, strandolás, wellnessezés nekem is nagyon bejövős. A bicikli is és a séta sem rossz. ♥

    Jó poszt volt, a képek is nagyon tetszettek. ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Ninaa, örülök, hogy tetszett!
      Úgy látszik, a lazításban nagyon egyformák vagyunk! :-)

      Törlés
  5. Annyira guszta az étel amit megosztottál, bocsi ezt nem hagyhattam ki. Nagyon jó dolgokat írtál és hangulatosak a fotók is. Én már annak örülnék, ha egy hétvégém nyugodtan telne. Ha nyugis, akkor leginkább regényt írok, az kikapcsol annyira, meg kutyázok, sétálunk, de kertet rendezni is szeretek, zenét hallgatok, ha jó az idő jövünk-megyünk. Illetve a sorozatozás, főleg, ha jó le tud kötni nagyon sokáig.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :-D Örülök, hogy tetszett az ételfotó.
      Mennyire más dolgok kapcsolnak ki téged! :-)

      Törlés
  6. En is szuvesen körbe járnám a világot, mint te. Utaznék minden fele. A sok szeo6kaja kép látványától megéheztem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt nem csodálom Wikka! Nekem is összefolyik a nyál a számban, ha rájuk nézek! :-D

      Törlés
  7. Na végre én is eljutottam ide :D Minden, amit leírtál a posztodban, azt én is szeretem/szeretném csinálni a szabadidőmben. Max. annyi, hogy nem tudok biciklizni és mostanában kevésbé köt le az olvasás. Viszont ha végtelen időm és pénzem lenne, akkor én is bejárnám a világot és megismerném a lehető legtöbb kultúrát. Ezt tükrözi a blogomon lévő Utazásnapló is, amiben azokat az eddig összegyűlt helyeket írtam le, amiből életem végéig a lehető legtöbbet szeretném kipipálni és ahová már eljutottam.

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy benéztél! / Thanks for your visit!