2023. augusztus 15., kedd

Fekete-völgy


„Hullámvasút” a Csarna-patak völgyében



Kemence

A község Pest vármegyében, az Ipoly völgyében, a Börzsöny északnyugati lábánál fekszik. A Kemencei Erdészet által kezelt erdők csaknem teljes egészében természetvédelmi oltalom alatt állnak, jelentős területrész fokozottan védett. Itt található a Börzsöny egyetlen 600 mm nyomtávolságú kisvasútja, a Kemencei Erdei Múzeumvasút.

 

Kemencei Erdei Múzeumvasút

Az egyvágányú, villamosítatlan, keskenynyomközű vasút régen fát és munkásokat szállított. Az eredeti vonal Kemencétől indult és 9,4 km után Halyagosnál volt a végállomása. Ezt a részt Csarnavölgyi Vasútnak nevezték. Az első 65 évben lovak vontatták a vasúti kocsikat, csak utána közlekedett motoros mozdony a vonalon. Az egykori kisvasúttal az itt kitermelt fát és a munkásokat szállították egészen az 50-es évek végéig. Ekkor állt le a fakitermelés és hamuzsír előállítás. Innentől megrendelésre indítottak különvonatokat Kemence és Halyagos kulcsosház között.

Az 1990-es években kétszer is megáradt a Csarna-patak vize és elmosta a vasúti töltést és pályát, valamint a hidak egy részét is.

A kisvasút megmentése és felújítása 2000-ben kezdődött. Ma a kisvasút a Kemence és Feketevölgy (Vilati) közötti 4,1 km-es szakaszon, csak hétvégén és ünnepnapokon, menetrend szerint közlekedik. Mivel mi egy pénteki napon jártunk itt, ezt ki kellett hagynunk, és autóval mentünk a Feketevölgy Panzióig.

 

Csarna-patak völgye

A Csarna-patak völgye Magyarország egyetlen vulkáni eredetű középhegységi katlana, mely az ország egyik legnagyobb háborítatlan erdejének ad otthont, így igazán vadregényes.

Megálltunk egy pillanatra a kemencei Nagyvölgy bejáratánál az ifjúsági tábor előtt, ahol az Erdész Emlékmű található.  


A túránk kiindulópontja a Feketevölgy Panzió, a Kemencei Erdei Múzeumvasút Feketevölgy nevű végállomása volt. A Feketevölgy Panzió Kemence községtől kb. 5 km-re található. A parkoló az épület előtt ingyenes.




Vadregényes vidéken követhetjük a Fekete-völgyben (nem hivatalos nevén Csarna-völgyben) a Csarna-patakot, és az egykori erdei vasút maradványait. Láthatjuk, ahogy a természet szépen lassan visszaveszi, ami az övé.

A kék sáv (-) jelzésű turistautat kell követni. Mohás talpfák, alámosott nyomvonalak, a semmi fölött lebegő sínek mentén halad utunk. De hosszan sétálhatunk a síneken is, vagy közelebb-távolabb tőlük. A terepviszonyok miatt néha muszáj messzebb menni. Többször át kell kelni a Csarna-patakon is (így vízálló cipő nagyon ajánlott)!

A síneken és a vadregényes tájon kívül az első komolyabb látnivaló a Fekete kút. Reméltük, hogy lesz benne víz, mivel jó sok eső esett korábban, de mint általában, most is ki volt száradva.





























Az ezt követő látnivaló újra egy kút, a Csurgó kút volt. Ebben sem csörgedezett a víz.












A Hamuház nevű egykori vasúti megálló a parkolótól nagyjából 2,5 km-re található. Itt egy romos faházat találunk, zárva. A házikó egykor az itt dolgozó favágók szállása volt. Mivel az Országos Kéktúra útvonalán haladunk, itt van egy pecsételő hely, csak sajnos a pecsét nem volt sehol. A Hamuháznál van néhány jó állapotú csille is. 





Innen a síneket kell követni továbbra is, csak a jelzés lesz kék kereszt (+). Ezen a túraútvonalon kb. 800 méter múlva érjük el a Halyagosi kulcsosházat, mely az egykori Csarnavölgyi Vasút végállomása volt. A ház úgy tele volt szőve pókhálóval, hogy egy horrorfilmben is megállná a helyét! 










VIDEO!!!


Mi itt visszafordultunk és ugyanazon az útvonalon mentünk vissza a Feketevölgy Panzióhoz.










Ez az erdő egy igazi kalandpálya annak ellenére, hogy a terep sík. A kihívást a patak, a magas falak, nagy kövek, az ösvényre és a sínekre dőlt fák jelentik. Marci szerint olyanok a sínek, mint egy hullámvasút.

TIME LAPSE VIDEO!!!


Cím: 2638 Kemence, Feketevölgy

A bejegyzésben szerepelnek Piri és Peti képei is.

Ha tetszett a bejegyzés, köszönöm, ha megosztod a linket másokkal is. A cikket viszont légy szíves, ne másold!

Ha máskor is szeretnél velünk utazni, inspirációért kövess minket a Mindenütt jóóó blog Facebook oldalán, vagy a blog youtube csatornáján, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz!

 

LINKEK / FORRÁSOK

Kemence MAGYARul: Kemence (település) – Wikipédia (wikipedia.org)
Kemencei Erdészet MAGYARul: Börzsönyi erdészeteink (ipolyerdo.hu)
Kemencei erdei múzeumvasút MAGYARul: Kemencei Erdei Múzeumvasút – Wikipédia (wikipedia.org)
Csarna-patak MAGYARul: Csarna-patak – Wikipédia (wikipedia.org)

A helyszínen kapott/kihelyezett térkép.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy benéztél! / Thanks for your visit!