2015. július 8., szerda

JULEHUS, a Mikulás háza - Drøbak, Norvégia




JULEHUS
A Mikulás háza

Cím: Havnebakken 6, 1440 Drøbak
Telefon: (+47) 64 93 41 78



Mivel Laurent eljött meglátogatni, és a három szabadnapomat kirándulással akartuk eltölteni, megbíztam, hogy állítson össze valami jó kis túrát. Eddig bármit talált (ki), az szuper volt, szóval bíztam benne.

A túra első állomása Drøbak volt. Ez a város az Oslo fjord mentén fekszik. A várost 1823-ban alapították, akkor még Ås részeként. 1838-ban lett önálló.

A faluról egyszer már írtam. Drøbak-ban a tájon és a tipikus norvég házakon kívül más látnivaló nem igazán van. Legalábbis akkor még úgy tudtam... Rosszul. :-)

Ahogy elérjük a falu határát, ez a tábla fogad:

Mikulásveszééééély!!!

Bizony, mert itt van a Mikulás (egyik) háza.

 



A ház nagy ünnepség keretében 1877. augusztus 19-én vasárnap nyílt meg, akkor még imaházként működött. A második világháborúig folyamatosan használták, majd utána majdnem 40 évig üres volt. 1986-ban vette meg a házat Eva és Willy Johansen. Két év felújítási munkálat után 1988. augusztus 27-én nyitották meg "Tregaardens Julehus" néven.
A ház telis tele van karácsonyi dolgokkal; ajándéknak valókkal, díszekkel, dekorációkkal...  a hangulat még így a nyár kellős közepén is elragadja magával az embert.















 

FOLYTATÁS ITTITT, ITT, ITT, ITT és ITT



Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is! Ha nem szeretnél lemaradni a következő utazásunkról, akkor kövess minket a Mindenütt jóóó blog Facebook oldalán, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz!



LINKEK:

JULEHUS, avagy a Mikulás háza ANGOLul: http://www.julehus.no/kat/000009.asp
Drøbak ANGOLul: https://en.wikipedia.org/wiki/Dr%C3%B8bak



(A bejegyzésben szereplő képek egy része Laurent-é.)




2 megjegyzés:

Köszönöm, hogy benéztél! / Thanks for your visit!