2015. július 23., csütörtök

Fredrikstad erődítmény - Fredrikstad, Norvégia





Ezen a délutánon Fredrikstad volt a cél. Sokan ajánlgatták, hogy nagyon szép, mindenképpen meg kell nézni. És ha már ott vagyok, akkor az óvárosba mindenképpen hajóval menjek át. Na jó, ezen ne múljon!!! :-)

Kora délután indultam el, a busz kb. 30 perc alatt ott is volt velem Fredrikstad központjában. Ott kérdezősködnöm kellett, hogy merre találom a hajót. Először egy másik buszra akart rábeszélni valaki, de erősködtem, hogy én a hajóval akarok menni. Egy közelben várakozó másik nő meghallotta, hogy miről beszélünk, és végül ő adta meg a helyes útirányt a kikötőbe. Egy piros hajót kellett keresnem a híd mellett jobbra. :-)

Elég könnyen meg is találtam. Ott biztos ami biztos, egy pasit meg is kérdeztem, hogy ugye ez az a hajó. Ez. Szuper. És jegyet hol veszek rá, a hajón? Jegyet??!! Nincs jegy, ingyen van. Szupi!!! :-)

A híd
(Ami egyébként felnyitható, hogy a nagyobb hajók is el tudjanak menni...
sajnos egy olyan nagy hajó sem jött, hogy lássam, milyen, ha felnyitják.)

És a piros hajó







A harmadik megállónál kellett leszállnom. Ott kiderült, hogy 1 óra 15 percem van a bóklászásra, mert az utolsó hajó akkor megy vissza. Na, ennek nem örültem annyira. De később kiderült, hogy végülis ennyi idő is elég keresztbe-kasul bejárni a szigetet, mert nem olyan nagy.

Fredrikstad („Frigyes városa”) egy hangulatos kis város Norvégia délkeleti részén, a Glomma folyó északi-tengeri torkolatánál, Østfold megyében.
1567-ben alapította II. Frigyes király (innen ered a neve) azután hogy a svédek leégették a folyónál 15 kilométerre feljebb épült Sarpsborg-ot. A maradék sarpsborgi lakosság több mint fele azonban a régi városban maradt, amelyet az eredeti helyén újjáépítettek.
Fredrikstad városközpontja a folyó nyugati partján, az óváros -Észak-Európa legjobban megőrzött városerődje- pedig a keleti parton fekszik.

Fredrikstad erőd-városa, ma tulajdonképpen Fredrikstad óvárosa (norvégul Gamlebyen) 1663-1666 között épült az Oslofjord keleti oldalának ellenőrzésére. Itt volt a székhelye, garnizonja az østfoldi ezrednek, ami gyalogságával és tüzérségével 1644-től 350 éven át felelős volt e katonai feladat ellátásáért.
Az erőd helyén már az 1644-1645 során az egyfelől Dánia és Norvégia, másfelől Svédország között vívott Torstenson-háború idején ideiglenes erődítményt emeltek a svédek ellen. II. Frigyes dán és norvég király parancsára 1663-1666 között Willem Coucheron és fia, Anthony Coucheron irányításával állandó erőd-várost építettek itt, ami alkalmas lett az Oslo felé irányuló hajóforgalom részbeni ellenőrzésére is. Az erőd első parancsnokát már 1662 januárjában kinevezték Johan Eberhard Speckhan alezredes személyében.
1716-ban az erőd volt a kiindulópontja Peder Tordenskjold, a norvég haditengerészet hőse támadásának, amikor a Dynekilen fjordban megsemmisített egy jelentős svéd flottaegységet.
Maga a Fredrikstad erőd csak egyszer, az 1814-es svéd-norvég háború idején látott háborús cselekményeket, akkor viszont a svédek el is foglalták.
1903-ra az erőd elvesztette katonai jelentőségét, azért azt bezárták, de a helyőrség tovább működött egészen 2002-ig. Mára a Fredrikstad erődítmény, mint Norvégia egyetlen ilyen jó állapotban fennmaradt katonai műemléke, népszerű turisztikai célpont és kulturális rendezvények színhelye. Ottjártamkor is épp készültek valamire, II. Frigyes király szobra eléggé körbe volt bástyázva, sajnos.

A városalapító II. Frigyes király

Fredrikstad térképe

És Fredrikstad a levegőből
 

A hely hangulata gyorsan magával ragad; az óváros kikövezett utcácskákkal, a Királyi tér (Kongens Torv), várfalak, ágyúk, kapuk, függőhíd, folyó, kacsák, a régi és új ötvözete… nagy élmény. Különösen, hogy ezt a csillag alakot végig érezni, ahogy a földsáncon körbejárja az óvárost az ember.


Kapuk





Templom


Folyó, kacsák, galambok, sirályok



Híd



Ágyúk



 
Az erődítmény maradványai
(és a ráépült házak)






Lakóházak, üzletek, bárok










Egyéb cukiságok :-)


 
Az utolsó hajóval visszamentem a centrumba. A hajón először kint álltam, a bal elejében, de jött egy nagy hullám, és jól beterített... a pólóm, nadrágom, hajam fele csurom vizes lett. Így aztán beljebb húzódtam, de úgy, hogy a napon maradjak, hogy megszáradjak.









Aztán elmentem egy bárt vagy éttermet keresni, ahol lazacot tudok enni. Már napok óta erre vágytam. A városközpont tele van mindenféle kajáldával, pizzériával, kebabossal... sokadik próbálkozásra találtam olyan helyet, ahol volt lazac. Végül a folyóparton a Slippen Restaurant-ba ültem be. Azaz ki a teraszra, a napra, mert még mindig vizes voltam. A kaja nagyon finom volt!!! A legjobb választás!!!


Tradicionális norvég kenyerek (3 féle)
A hátsó lapos köménymagos, barna és fehér kenyér, mellé fűszervaj.

Salmon tartare, sour cream, rye crisp and herb salad
(Lazac tatár, tejföl, rozs ropogós és gyógynövény saláta)

Dark chocolate cake, caramel, peanuts, yoghurt sorbet
(Fekete csokoládé torta, karamell, mogyoró, joghurt sorbet) 

Vacsora után még nem volt kedvem hazamenni, így úgy döntöttem, hogy sétálok az "új" városközpontban is.

A Gangbroa hídon
(ez a felnyithatós híd)




Båthusteatret

Fredrikstad Domkirke


Glemmen Kirke


Általánosságban Norvégiában rengeteg (nekem legalábbis) furcsa szobor van...
itt Fredrikstad-ban is találtam jónéhányat







Az esti 7 órás busszal jöttem vissza Råde-ba.


Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is! Ha nem szeretnél lemaradni a következő utazásunkról, akkor kövess minket a Mindenütt jóóó blog Facebook oldalán, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz!

 
LINKEK:
 

Fredrikstad erőd MAGYARul: https://hu.wikipedia.org/wiki/Fredrikstad_er%C5%91d

 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy benéztél! / Thanks for your visit!