2018. január 12., péntek

Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda


Európa egyik legnagyobb fürdőkomplexuma



  


Régebben -mondhatni- rendszeresen jártam a Széchenyibe. Nagyon szeretem, főleg télen, amikor még mikor odamegyek, világos van, majd ránk sötétedik, és a kinti medencék gőze sejtelmessé varázsol mindent.

Sokszor meséltem róla Laurent-nak és ígérgettem is, hogy elmegyünk, aztán mindig elmaradt. Most viszont úgy döntöttem, nem halasztgatom tovább, elmegyünk, és kész. Úgy időzítettünk, hogy még világossal érkezzünk, kívülről és belülről is legyen idő körülnézni, majd ránk sötétedjen, és jöjjön a sejtelmes, varázslatos gőzös élmény. Jól tettem, mert Laurent el volt ájulva, azt mondta, hogy sokkal jobb és szebb, mint amilyennek elképzelte! J

A Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda Budapest és egyben Európa egyik legnagyobb fürdőkomplexuma. Beceneve „Szecska”, amit én személy szerint utálok, és ha én lennék Széchenyi, forognék a síromban, azt biztos.
 


Artézi kút 


Zsigmondy Vilmos, a kor nagyhírű bányamérnöke előzetes tanulmányozás után arra a következtetésre jutott, hogy Pest városában egy artézi kút sikeres fúrása a legnagyobb valószínűséggel a Városligetben valósítható meg. Az elképzelést Pest város közgyűlése 1868. március 4-én elfogadta. A kút fúrásának helyéül a városligetet jelölték ki (a mai Hősök terén, Árpád fejedelem lovas szobra előtti részen). A kút fúrása 1868 novemberében kezdődött el és 1878 januárjában fejeződött be. A fürdőt ellátó első, 970 méter mély artézi kútból 74,5 oC víz tört fel.


Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda építése 


A fürdő építését 1909-ben kezdték meg Czigler Győző tervei alapján, aki még halála előtt értesülhetett a jóváhagyásról és állandó helyetteséül Dvorzsák Ede okleveles építész, műegyetemi tanárt jelölte meg. A fürdőt, amelyet addig Artézi fürdő néven emlegettek, 1913. június 13-án nyitották meg, már Széchenyi gyógyfürdő néven.






A Széchenyi gyógyfürdő főbejárata



Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda díszítőelemei 


Az épület Városligetre néző délkeleti szárnya klasszicista stílusú, legtöbb eleme azonban inkább neoreneszánsz. Az épület külső és belső díszítésében egyaránt fontos szerepet kapott a vízhez kapcsolódó motívumok alkalmazása. Stilizált vízi szörnyek, kagylók, halak, sellők az épület előtt álló kandelábereken, az épület külső díszein is megtalálhatók. Ezeket az elemeket a belső díszítésként használt oszlopfőkön, díszedényeken, valamint a csempéken is alkalmazták.


Stilizált halak és vízi lények az épületen

Stilizált halak és vízi lények az épületen

Stilizált halak és vízi lények az épületen

Stilizált halak és vízi lények az épületen
 
Stilizált halak és vízi lények az épületen

Stilizált halak és vízi lények a fürdő előtti kandeláberen


Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda kupolacsarnoka


A főkupola négy sarkán tryton-kompozíció látható. Középen hattyúk és delfinek láthatók.





 
A kupolacsarnokba való belépéskor Róna József szobrászművész remekével, a Tritonhalász kentaur szökőkútjával találjuk szemben magunkat. A kupola mozaikképei Vajda Zsigmond alkotásai. A kupola legtetején Héliosz napisten látható, amint négyes lovasfogatát hajtja.
A festett színes üvegablakokat Róth Miksa készítette. A puttószobrok és oszlopfők Maróti Géza munkáját dicsérik, míg a lakatosmunkák (a fűtőtestek burkolata és a falikarok) Jungfer Gyula alkotásai.
 
A kupola legtetején Héliosz napisten látható, amint négyes lovasfogatát hajtja.

A négy félköríves ablak között görög, római, keleti és egyiptomi fürdőjelenetek láthatók.

A központi képet zodiákus csillagképek övezik.
További szimbolikus képek; a hő-, gyógy,- szökő- és az ivóforrást ábrázolják. 

A csarnok két oldalán látható félköríves részben az „erő” és a „szépség” képei foglalnak helyet.

A csarnok két oldalán látható félköríves részben az „erő” és a „szépség” képei foglalnak helyet.


Róna József szobrászművész műve, a Tritonhalász kentaur szökőkútjával.

Róna József szobrászművész műve, a Tritonhalász kentaur szökőkútjával.




A Czigler-szárny folyosója

A Czigler-szárny folyosója

A Czigler-szárny folyosója

 

Bővítések 


A megnyitás után a fürdő népszerűsége rohamosan nőtt és a fürdőt fejleszteni kellett. Az 1926-ban kiírt pályázat eredményeképpen 1927 augusztusára ifj. Francsek Imre építész tervei alapján elkészült a gyógyfürdő bővítése, valamint egy fürdőstrand-uszoda létesítése. A bővítés 6900 m²-es területen valósult meg egy 50x18 m-es úszó és további két szabadtéri medencével. A medencét akkor még 2800 m² homokos terület vette körül. Ma le van betonozva, illetve térkövekkel kirakva.

A fürdő uszodarészének három medencéjét félkör alakban fogja közre egy „friss reneszánsz” stílusban készült épület.
 





A fürdő Francsek-szárnya

A fürdő Francsek-szárnya
 
A fürdő Francsek-szárnya


A fürdő Francsek-szárnya felőli bejárata

A fürdő Francsek-szárnya felőli bejárata


Külső szobor – Kagylót megfújó puttó, stilizált halszerű lényen ül
 





Külső szobor – Női alak, kezében a vízre utaló kancsóval

Külső szobor – Női alak, kezében a vízre utaló kancsóval
 
A kültéri medencék körüli teret és az épületet számos szobor díszíti, a hosszúkásan elnyúló medencék oldalán egy-egy szökőkút található. A két szakaszban megépített fürdő építészetileg egységes képet mutat, stílusában azonban eklektikus, historizáló. A vízre utaló számos motívum miatt az épület egyfajta „fürdőpalotaként” is értelmezhető, ahol a belső építészeti megoldások a fürdőkultúrának vannak alárendelve.
 
A Széchenyi fürdő tükrözött szerkezetű; ugyanazok a medencék találhatók meg az épület mindkét szárnyában. Ennek oka, hogy tervezésekor a nemek szétválasztása miatt a két szárnyban ugyanazokat a medencéket helyezték el. Mivel azonban jelenleg az épület keleti szárnyának két termál medencéje a nappali kórházhoz tartozik, a fürdő tükrös szerkezete nem érzékelhető teljesen a látogatók számára.


Szent István kút 


A Széchenyi Gyógyfürdő gyógyvize Budapest második legmélyebb kútjából 1246 méter mélyről 76 °C hőmérsékleten érkezik a felszínre. Ez azonban a második artézi kút, melyet 1936. július 9-én kezdtek el fúrni. A munkálatok mintegy két évig tartottak. 1938. március 16-án kb. 1250 méter mélyen 77 °C-os termálvizet találtak, mely Európa legmelegebb hévízforrása. A kútból feltörő víz megoldotta a fürdő termálvízellátását és az épület fűtését is.

A Széchenyi fürdő kettes számú kútja, a Szent István-forrás


Felújítások/fejlesztések 

A fürdő a II. világháborúban ugyan károkat szenvedett, de mivel a kút nem sérült meg, a részleges üzemeltetés biztosított volt. 1963-ban az öltözőket téliesítették, és azóta a szabad területen lévő medencék télen is üzemelnek. 1998 és 2006 között zajló felújítások eredményeképpen minden medence megújult, a strandmedencéket vízforgatóval, a gyógymedencéket korszerű hidraulikai berendezésekkel látták el.




A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően mára 21 medence közül választhatunk. Az élménymedencében sodrófolyosó, víz alatti pezsegtetés, nyakzuhany és az ülőpadokba rejtett, hátat masszírozó vízsugár működik. Az itt található víz rengeteg féle fájdalomra, betegségre van jó hatással. A hagyományos gyógyszolgáltatások mellett számos wellness szolgáltatást is tartalmaz a belépőjegy ára, mint például kondicionáló terem, szaunák, aerobic, vízi torna.

Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda beltéri medencéi




 



 

Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda kültéri medencéi


A fürdő Francsek-szárnya, az úszómedence, és az élmény medence


A fürdő Francsek-szárnya és az élmény medence

A fürdő Czigler-szárnya és az élmény medence

A fürdő Czigler-szárnya és az úszómedence

A fürdő Czigler-szárnya és az úszómedence


Sakkparti a termál medencében

Termál medence

Úszómedence

A fürdő Czigler-szárnya és a termál medence

A fürdő Francsek-szárnya és a termál medence

 
A fürdő Francsek-szárnya és az úszómedence

Élmény medence

A fürdő Francsek-szárnya és a termál medence

Termál medence

A fürdő Czigler-szárnya és a termál medence

A fürdő Czigler-szárnya és a termál medence

A fürdő Czigler-szárnya és az úszómedence


Élmény medence


A fürdő Czigler-szárnya és a termál medence

A fürdő Francsek-szárnya és a termál medence

Sakkparti a termál medencében

A fürdő Czigler-szárnya és a termál medence


Kávézó




Érdekességek


→ Az épület makettje képviseli Magyarországot a brüsszeli mini Európa makett kiállításon.

→ A Csak szex és más semmi című 2005-ös magyar film egyes jeleneteit a fürdőben forgatták.

→ 2010 elején az amerikai Life magazin internetes változatán a világ legkoszosabb 12 helyéről jelent meg egy lista, melyre felvették a Széchenyi gyógyfürdőt is. A cikk megjelenése után az olvasók felháborodott kommentárjai miatt eltávolították a listáról a Széchenyi fürdőt. A vádakat a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. is felháborítónak tartotta, az eset kapcsán azt nyilatkozták, hogy a fürdőüzemeltetésre vonatkozó hazai szabványok egyes esetekben szigorúbbak az Európai Unió szabványainál, valamint, hogy a Széchenyi gyógyfürdőben a cikk megjelenése előtti tíz évben víz által okozott megbetegedést nem regisztráltak.

→ A fürdő 2012 szeptembere óta Magyar Termék Nagydíjjal is büszkélkedhet.

→ A Széchenyi gyógyfürdőben rendszeresen lehet éjszakai rendezvények keretében is fürödni. Az év első hónapjaiban a Fürdők éjszakája rendezvény keretében, valamint a Cinetrip elnevezésű rendezvényen a nyári időszakban.

→ A Fővárosi Állat- és Növénykert vízilova a fürdővizét a Széchenyi fürdőt is tápláló egyik forrásból kapja, mivel annak vegyi összetétele hasonlít a Nílus vizének összetételéhez.


Cím: Budapest, XIV. kerület (1146) Állatkerti körút 9-11.
Telefon: (+36-1) 363 3210
Fax: (+36-1) 363 3210/123
e-mailszechenyi@spabudapest.hu


Más, általunk is meglátogatott fürdők a blogon:

Magyarország:

Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő – Budapest
Paskál Gyógy- és Strandfürdő – Budapest
Palatinus Gyógy-, Strand- és Hullámfürdő – Budapest
Demjéni Termáltó – Demjén
Aquasziget Élményfürdő – Esztergom
Igali Gyógyfürdő – Igal
Brigetio Termál Fürdő – Komárom
Leányfalui Termálfürdő – Leányfalu
Hagymatikum Gyógyfürdő – Makó
Tóalmási Szent András Gyógyvizes Strand - Tóalmás

Külföld:

Blue Lagoon – Izland
Gamla Laugin – Izland
Termy Zakopiańskie - Lengyelország
Villaggio della Salute – Olaszország  


Ha tetszett a bejegyzés, köszönöm, ha megosztod a linket másokkal is. A cikket viszont légy szíves, ne másold!

Ha máskor is szeretnél velünk utazni, inspirációért kövess minket a Mindenütt jóóó blog Facebook oldalán, vagy a blog youtube csatornáján, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz!

 


LINKEK

Széchenyi gyógyfürdő hivatalos honlapja MAGYARul: http://www.szechenyifurdo.hu/


(A bejegyzésben szereplő képek egy részét Laurent készítette.)


6 megjegyzés:

  1. Én egyetlen egyszer voltam benne gyerekként, de azt is nyáron.
    Tönyleg nagyon nagy ös szöp is.
    A Wiki szerint egy bukaresti fürdő Europa legnagyobbja:
    http://www.tuberides.de/report.php?id=331
    és utána a Therme Erding nálunk:
    https://de.wikipedia.org/wiki/Therme_Erding
    utóbbit nagyon szeretjük, hihetetlen, hogy egy hatalmas részlegben legalább 20-30 szauna van, 5 fokos különbségekkel 55-től 100-ig felfelé és az egészben (medence) is, meztelenül vagy, annyira klassz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én nyáron strand vagy tengerpart-párti vagyok, ide inkább a hidegebb hónapokban jövök szívesen.
      Köszi az észrevételt, utánanéztem és javítottam is. :-)

      Törlés
    2. Kb. hat éves vay még kisebb voltam. :-) Akkoriban még nem utaztunk tengerhez, de leginkább sehova sem. :-) :-)

      Törlés
    3. No, hát a tengerhez mi sem! De Magyarországon sok felé, és Csehszlovákiába is viszonylag gyakran. :)

      Törlés
  2. Nagyon szép épületegyüttes, kívül is, belül is és nagyon tetszik, hogy nem csak az emberek élvezhetik jó és hasznos voltát, hanem állatkerti állatok is. :-)

    Mi is inkább a hűvös hónapkban szeretünk termálfürdőkbe járni. A közelünkben az egyik a Bad Endorf-iból szép kilátás nyílik a hegyekre és a Simssee tóra. A kinti "kígyónak" is nevezett áramoltatott hosszú, kacskaringós medencét kedveljük igazán. Téli vendégeinket is elvisszük, mindig egy jó poén. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg nagyon szép maga az épület is, érdemes alaposabban megnézni a részleteket is. Nagyon hangulatos, főleg télen, a sötétben 😊
      Jó lehet az általad említett fürdő is, még nem voltunk ott.

      Törlés

Köszönöm, hogy benéztél! / Thanks for your visit!