2018. február 18., vasárnap

LISZT Ferenc - WEIMAR



Liszt Ferenc


Liszt Ferenc többször is élt és alkotott Weimarban.
Liszt Ferenc (Doborján, 1811. október 22. - Bayreuth, 1886. július 31.) magyar zeneszerző, -aki egyben a XIX. századi romantika egyik legjelentősebb zeneszerzője- minden idők egyik legnagyobb zongoraművésze, karmester és zenetanár volt.



Majdnem...

Liszt Ádám 1819-ben kezdett zongoratanárt keresni a fia számára. Először Johann Nepomuk Hummelhez fordult, aki Weimarban udvari karmester volt. Hummel elvállalta az oktatást, azonban nagyon magas honoráriumot kért, Liszt Ádám pedig ezt az összeget nem tudta kifizetni.

Mivel most kivételesen az airbnb-n nem találtunk megfelelő helyet, így adtunk egy esélyt a CouchSurfingnek. És milyen jól tettük! Sikerült ugyanis a központban, egy történelmi házban megszállnunk. Pont abban a házban, ahol az a Johann Nepomuk Hummel (1778-1837) zongorista, zeneszerző, tanár élt majd 20 évig, akit Liszt Ferenc apja szeretett volna a fiának! Hummel tudott valamit, mert bár az élete vége felé a hírneve megkopott, az első komponisták egyike volt, aki gazdag emberként halt meg.

Ebben a házban élt és hunyt el Hummel

Ebben a házban élt és hunyt el Hummel

J. N. Hummel

1820 körül Anton Diabelli kiadó felhívást intézett a kor zeneszerzőihez, hogy írjanak egy változatot egy bizonyos keringőre. Az ismertebb zeneszerzők, akik teljesítették a felhívást, Franz Schubert, Carl Czerny, Johann Nepomuk Hummel, Ignaz Moscheles és Liszt voltak. Liszt egyperces zongoraművet adott be. A műveket 1824-ben nyomtatásban megjelentették, köztük a 11 éves(!) zeneszerző darabját is. Ez volt Liszt első nyomtatásban megjelent szerzeménye.

Kettejük „kapcsolata” azonban itt még nem ért véget, ugyanis Johann Nepomuk Hummel 1819-től Liszt Ferenc elődjeként Weimarban volt karmester.


Először Weimarban

Liszt Ferenc 1841-ben járt először Weimarban, Maria Pavlovna nagyhercegnő (Anna Amália hercegnő unokájának a felesége) udvarában, ahol jótékony célú hangversenyt adott, és kitüntetést is kapott érte. 1842-ben -a működő karmester jogait nem csorbítva- kinevezték Kapellmeisterré, melynek fejében évente három hónapot kell Weimarban töltenie. A fennmaradó idővel tetszése szerint rendelkezhetett.

A város a zenei élet központja lett, az egész világból özönlöttek az ifjú zongoristák és zeneszerzők a nagy Liszthez.


Letelepedés Weimarban

1848. január 31-én telepedett le Weimarban. Először a Trónörököshöz címzett szállodában szállt meg a piactéren, a város központjában. Ebben az évben Drezdában megismerkedett Richard Wagnerrel, akivel élethosszig tartó, szoros barátságot kötött.

Liszt szerelmi élete igencsak zűrös volt. Ilyen volt Carolyne Wittgenstein hercegnőhöz fűződő viszonya is. Carolyne és a lánya Weimarba költöztek. Weimarban Carolyne egy nemesi kúriát bérelt (Altenburg), Liszt pedig a látszat kedvéért az Erbprinz szállóban lakott továbbra is. Carolyne hercegnő összebarátkozott Carl Friedrich von Sachsen-Weimar-Eisenach feleségével, Maria Pavlovnával, aki védelmébe vette a hercegnőt és a lányát, Marie-t. Liszt Weimarban új művészi korszakához érkezett, a komponálásra koncentrált, zenekari műveket kezdett írni, itt vált a zongora után a „zenekar művészévé”, és ekkor születtek igazán nagy és legnépszerűbb művei.

Liszt az év végen a hercegnőhöz költözött az altenburgi kúriára. Habár a házasságlevél nélküli együttélést a korabeli Weimarban törvénytelennek és felháborítónak tartották, Liszt és Carolyne hercegnő együttélését különleges helyzetük miatt mind az udvar, mind a társaság elfogadta. Amikor Carolyne-t a cár száműzte Oroszországból, ez az eltűrt kivételezettség is megszűnt, a hercegnő már nem volt szalonképes, nem szívesen fogadták sehol. Altenburgban ennek ellenére nagy házat vezettek, a hercegné állandóan vendégeket hívott, zenészek, festők, írók, színészek fordultak meg (néha laktak is) náluk. Még egy kis Liszt-múzeumot is berendezett, ahol a Lisztnek ajándékozott tárgyakat gyűjtötték össze.

1861 decemberében a weimari herceg udvari kamarásnak nevezte ki a zeneszerzőt.


Liszt-ház Weimarban

1869 januárjában Carl Alexander nagyherceg meghívására ismét Weimarba utazott. Itt a nagyherceg egy szép lakást bocsátott a rendelkezésére az udvari kertészlakban. Ezzel kezdetét vette Liszt életének „Weimar-Róma-Pest háromszöge”, ahogy ő maga is nevezte ezt az időszakot.

Amennyire ideje engedte, 1869 és 1886 között Liszt ebben a házban töltötte a nyári hónapokat. Az egykori udvari kertészetben az Ilm partján lévő park (Park an der Ilm) bejáratánál álló Liszt-ház ma múzeum. A kétszintes épület felső szintjén, ahol a művész lakott, megnézhetjük a zenész utolsó lakhelyének szolid berendezését, használati tárgyait, hangtalan úti fazongoráját, a nappalit, a dolgozószobát, a hálót, az étkezőt és a cselédszobát.






"Éljen Franz Liszt"

Zeneszalon és dolgozószoba

Zeneszalon és dolgozószoba

Zeneszalon és dolgozószoba

Zeneszalon és dolgozószoba

Zeneszalon és dolgozószoba

Zeneszalon és dolgozószoba

Hálószoba

Hálószoba

Étkező

Étkező

Étkező

Étkező

Étkező
  
Az ún. cselédszoba

Az ún. cselédszoba



Hangtalan úti fazongora


A ház alsó szintjén egy kiállítást láthatunk, egy óriási térképet utazásairól, koncert helyszíneiről, zenéket hallgathatunk, lemezborítókat és róla készült szobrokat láthatunk.





Liszt Ferenc halotti maszkja














Liszt Ferenc úti keresztje



Utoljára Weimarban
1886. május közepén járt utoljára Weimarban, ahol sokat betegeskedett: vízkór miatt állandóan fájt a lába, a szemén kialakuló hályog miatt alig látott.

Liszt 1886. július 21-én megfázva, lázasan és erősen köhögve érkezett Bayreuthba, ahol lánya élt. Július 31-ére az állapota sokat romlott és öntudatlan volt. 23 óra 30 perckor halt meg.

Később elkészítették halotti maszkját és lefényképezték a halott mestert.

A temetésre a bayreuthi temetőben került sor.


Emlékezete
Weimarban a mai napig tisztelettel emlékeznek „Franz Liszt”-re. A róla elnevezett zeneiskolának a városban több helyen van épülete.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola egyik épülete
(Előtte Carl August szobra)

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola másik épülete

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola másik épülete a Belvedere kastélynál

Az Ilm partján lévő parkban (Park an der Ilm) szobrot is állítottak neki. Télire rakhattak volna egy átlátszó műanyagot köré, hogy látni lehessen a szobrot, ehelyett a "faház" helyett.

Liszt Ferenc szobra (inkongnitóban)

Készül a fénykép

Liszt Ferenc szobra egy nem mindennapi szögből ;-)

Sőt, Franz Liszt patikát is láttunk a városban! (Ezt már csak az autóból, úgyhogy erről nem készült fénykép.)


Liszt Ferenc magát magyarnak tartotta, ezt számos kijelentésében meg is erősítette. Bár hosszú ideig élt Párizsban, Weimarban és Rómában, soha nem vette fel sem a francia, sem a német, vagy az olasz állampolgárságot, de soha nem volt osztrák állampolgár sem. Utazásai során minden alkalommal magyar útlevelet használt, az illetőségi hely, amely útlevelében szerepelt, Sopron volt. Továbbá Liszt gyermekei is magyar állampolgárok voltak, ez egy 1845-ös leveléből derül ki: „Mivel az én gyermekeim apjuk állampolgárságát… követik, tehát akár akarják, akár nem, magyarok.” -Liszt Lamennais abbénak írt levele.

Mielőtt elhagytuk volna Weimart, vacsorázni indultunk. Az étterem, amit az útikönyvből kinéztünk magunknak, sajnos zárva volt. Így egy, a közelében lévő másikba mentünk. Ez az ACC Café Restaurant volt. Az alsó szinten van a kávézó és étterem, a felső szinten pedig egy galéria. Aznap is épp egy kiállítás megnyitója volt ott fent, így az alsó szint is tele volt. Azért még sikerült 2 főre helyet szereznünk. Az étlapon csak pár tétel van, viszont az ételek mind frissek, és nagyon finomak.

Köstritzer (német fekete) sör és almalé

Karotten-Apfelsuppe mit Vollkorn-Croutons
Sárgarépás alma leves teljes kiőrlésű krutonnal

Crostinis gratiniert mit Tomate und Hirtenkäse
auf Rotem Quinoa-Salat mit Rucola, Karotten und Paprika
mariniert in Balsamico-Honig-Senfvinaigrette
Pirítós kenyéren friss meleg sajt, mellé saláta és zöldségek, egy valami nagyon finom szósszal leöntve

Lammkoteletts maniniert mit Knoblauch und Thymian, auf Grünen-Chili Bohnen, dazu Rosmarinkartoffeln Kräuterrahm
Bárányhús fokhagymával és kakukkfűvel pácolva, zöld chili babon, rozmaringos burgonyával

Furcsa, modern kiállításoknak ad helyet a felső szinten lévő galéria


ELŐZMÉNY ITTITT, ITT, ITT és ITT!!!
Liszt Ferenc háza és sírja Bayreuthban ITT!!!


Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is! Ha nem szeretnél lemaradni a következő utazásunkról, akkor kövess minket a Mindenütt jóóó blog Facebook oldalán, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz!

 
LINKEK/FORRÁSOK

Weimar MAGYARul: https://hu.wikipedia.org/wiki/Weimar
A klasszikus Weimar MAGYARul: https://hu.wikipedia.org/wiki/A_klasszikus_Weimar
Németország világörökségi helyszínei MAGYARul: https://hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%A9metorsz%C3%A1g_vil%C3%A1g%C3%B6r%C3%B6ks%C3%A9gi_helysz%C3%ADnei
Anna Amália hercegnő NÉMETül: https://de.wikipedia.org/wiki/Anna_Amalia_von_Braunschweig-Wolfenb%C3%BCttel
Liszt Ferenc MAGYARul: https://hu.wikipedia.org/wiki/Liszt_Ferenc

LeRoutard útikönyvek sorozat Allemagne kötete ISBN978-2-01-912442-7
A helyszíneken kapott Klassik Stiftung Weimar füzetkék


(A bejegyzésben szereplő képek egy részét Laurent készítette.)



4 megjegyzés:

  1. Egy igazi kozmopolita volt, aki a magyar gyökereit is fontosnak tartotta. Biztosan fontos indíttatást, inspirációt adtak a számára. Bevallom, nem sokat tudtam korábban Liszt életéről, úgyhogy nagyon hasznos volt számomra a bejegyzés.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hihetetlen volt számomra is látni, hogy mennyi felé eljutott a világban. És nagyon örömteli, hogy a magyar gyökereiről sem feledkezett meg. :-) Weimarban, látva ezt a nagy tiszteletet, aminek örvend, bevallom, kicsit féltékeny is lettem, úgy éreztem, mintha ki akarnák őt sajátítani maguknak.

      Törlés
  2. Nagyon régóta vágyom rá, hogy eljussak Weimarba, elsősorban Liszt Ferenc miatt - persze más is érdekel. Úgyhogy nagyon örülök, hogy rátaláltam a blogodra. De azt kérdezem, hogy az Altenburgot nem nézted meg? Úgy hallottam, már látogatható. Én borzasztóan szeretném látni, legalább kívülről ott lenni, mert rendkívül fontos hely Liszt életében.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha elfogadsz egy jótanácsot, akkor minimum 2, de inkább 3 napot szánj Weimarra. Mi kettőt töltöttünk ott, és sajnos így sem láttunk mindent. Az Altenburg is kimaradt. :-( Liszt Ferenc mellett rengeteg érdekes helyet nézhetsz meg Goethe, Schiller, Anna Amália, és még sok mindenki mással kapcsolatosan is, melyek többsége UNESCO világörökség is. Szóval minimum 2 nap!!!

      Törlés

Köszönöm, hogy benéztél! / Thanks for your visit!