2021. június 14., hétfő

Völklinger Hütte

Völklingeni Vasmű


Völklingen a németországi Saar-vidék tartományban található. Legfőbb nevezetessége a Völklingeni Vasmű, mely 1994 óta az UNESCO világörökség része.



 

Vannak olyan helyek, ahová valamiért nem sikerül akkor eljutni, amikor szeretnénk. Ez is közéjük tartozik; kb. 2 éve már útba ejtettük Franciaországba menet. Ugyan Laurent ezt is rendesen megtervezte (mint ahogy minden mást is szokott), de amikor odaértünk, kiderült, hogy egy zártkörű rendezvény miatt nem mehetünk be. Ki voltunk akadva, hisz a honlapjukon erről egy szó sem volt. De most újra erre kanyarodtunk, és biztosak voltunk a dolgunkban, hisz a Covid-19-nak „hála” előzetesen regisztrálva megvettük a jegyet.

Előző este érkeztünk, és a település szélén álló hotelben szálltunk meg. Vacsora után lesétáltunk a város központjába, kicsit körülnézni. Sok látnivaló nincs, illetve a hely sem volt valami marasztaló… Nem sok helyre mondom azt, hogy nem érzem ott jól magam, de ez ilyen volt.

Kilátás Völklingenre a szállodából

Evangelische Versöhnungskirche
Megbékélés evangélikus templom

Evangelische Versöhnungskirche
Megbékélés evangélikus templom

St. Eligius Kirche
Szent Eligius templom

St. Eligius Kirche
Szent Eligius templom

Altes Rathaus
Régi városháza

Altes Rathaus
Régi városháza

 

A Völklingeni Vasmű egy ipartörténeti műemlék, ahol a nyersvas előállításának minden szakasza nyomon követhető.

Kilátás a Völklingeni Vasműre a szállodából

Julius Buch kohómérnök 1873-ban alapította az acélművet, amit hat évvel később bezártak a nyersvasra kivetett magas vámok miatt. Pedig jó helyre épült, mivel ezen a területen a talajban sok vasérc és szén volt. 1881-ben Hermann Röchling megvásárolta a leállított berendezéseket és 1883-ban üzembe helyezte az első kohót.

1994 óta ez az UNESCO helyszín Németország dicsőséges vasipari múltjáról tanúskodik. Ez volt a legelső ipari helyszín, amely az UNESCO világörökségek részévé vált. A körülbelül hatszázezer négyzetméteren elterülő ipari létesítmény az egyetlen épségben és jórészt eredeti állapotában megőrződött XIX-XX. századi vasmű. A maga korában az egyik legmodernebb ilyen jellegű építménynek számított Európában. A gyárban a kor legfejlettebb technológiáit alkalmazták (mint például az energia újrafeldolgozását), amelyet később a világ számos más gyára is alkalmazott. A vasmű a XIX. század végére a kontinens egyik legnagyobb és legsikeresebb acélgerenda-gyártójává fejlődött Európában, a hatalmas gyárban 17000 embert alkalmaztak!

Nehéziparról lévén szó, az összes gép óriási és lenyűgöző. A vasércet és a kokszot az 1889 és 1916 között épült olvasztókemencébe tették, majd 1000 Celsius fok fölé hevítették a vas képződéséhez. A kemencékben egyenként naponta ezer tonna nyersvasat tudtak előállítani. Itt használtak először nagyüzemi gázfúvógépeket. A 6 hatalmas fúvógépet 1905 és 1914 között építették, és a kemencékbe fújták a levegőt, és részben a kemencékből származó elégetett gázokat használták üzemanyagként (= energia újrafeldolgozása). A víztartály épületét 1918-ban építették, és ez volt az első vasbeton épület Európában. Egy speciális felfüggesztett vágányrendszeren szállították az ércet és a szenet akár 27 méter magasra a hat kohóig. Ez így kényelmes volt, de túl drágává vált a helyszín fejlesztése, mivel ezek a sínek nem tudtak 27 méternél magasabbra menni, ami azt jelenti, hogy a telep nem volt felszerelhető újabb, nagyobb és magasabb kemencékkel. Ez volt talán a legérdekesebb része az egésznek; először 27 méter magasra mentünk fel, majd 45 méterre! Tériszonyosként ez nekem igazi kihívás volt már megint.


Blower hall
Fúvógépház








Sintering plant
Szinterező üzem














Ore shed
Érc raktár





Burden shed
Rakomány raktár





Blast furnaces and Coking plant
Kemencék és koksztelep

































 

1975-től a gyártási tevékenység az acél-világválság miatt lelassult, és a vasmű 1986-ban bezárt. Nagyrészt megőrizte az 1930-as évekbeli állapotát, ami annak köszönhető, hogy a második világháború után csak kisebb átalakításokat és állagmegóvó munkákat végeztek rajta.

Az 1990-es évek közepe óta a Völklingeni Vasmű területén különböző kulturális rendezvényeket tartanak, szabadtéri rockkoncertektől a kamarazenei előadásokon át különböző kiállításokig. Mi a „Mon Trésor – Europas Schatz im Saarland“ című időszakos kiállítást láthattuk.

















 

Cím: Rathausstraße 75-79, 66333 Völklingen, Németország
Tel.: +49 (0) 6898 9100100
Honlap: https://www.voelklinger-huette.org/

 

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is!

Ha máskor is szeretnél velünk utazni, inspirációért kövess minket a Mindenütt jóóó blog Facebook oldalán, vagy a blog youtube csatornáján, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz!

 


LINKEK / FORRÁSOK

Völklingen MAGYARul: Völklingen – Wikipédia (wikipedia.org)
Völklingen NÉMETül: Völklingen – Wikipedia
Völklingen ANGOLul: Völklingen - Wikipedia
Németország világörökségi helyszínei MAGYARul: Németország világörökségi helyszínei – Wikipédia (wikipedia.org)
Völklingeni Vasmű MAGYARul: Völklingeni vasmű – Wikipédia (wikipedia.org)

Le Routard: Allemagne, 2016, ISBN 978-2-01-912442-7
Panoráma NDK kötetet, 1980, ISBN-963-243-215-0

Az információs központban kapott térkép, és ingyenes információs anyag.


12 megjegyzés:

  1. Szeretem az írásaidat! Olyan sok hasznos információt tudhatunk meg a posztokból. Illetve érdekességeket, és gyönyörűek a képek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm! 😊
      Örülök, hogy ez az írás is tetszett neked! 😘

      Törlés
  2. Érdekes cikk volt és mint mindig a képek is szuperek lettek :D

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó bejegyzés lett! :) Nagyon tetszettek a információk, a képek olyan jó hangulatot tudnak teremteni. Szeretem az írásaidat olvasni. :)

    VálaszTörlés
  4. Annyira jó lett és a képek csodásak :-)

    VálaszTörlés
  5. Olyan jó helyeken jársz, jártok! Az életed csupa izgalom. Imádtam ezt a bejegyzésed is ♥

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy benéztél! / Thanks for your visit!