Hétköznapi NagyMenők - Abigél

A „Hétköznapi NagyMenők” interjú-sorozat cikkeiben olyan bloggereket mutatok be, akik ugyanolyan hétköznapi emberek, mint bárki más. Dolgoznak, családjuk van, kirándulnak/utaznak, szeretnek jókat enni-inni, olvasni. És van egy nagy közös szenvedélyük: a blogolás. Mindannyiuk írása rendszeresen megjelenik a Miadéle online magazinban.

 

Csapjunk bele! Mutasd be magad az olvasóknak!

Szodoray-Parádi Abigél vagyok, az AbiTrend és a Szavak oldalaimon írok; történetekről, amelyek nem hagyják nyugodni a fantáziámat, élethelyzetekről, amelyek bárkivel megtörténhetnek, novellákat, esszéket és verseket.

 

Mindig szerettél volna utazni?

Mindig szerettem utazni, bár amióta kisgyerekeim vannak, nehezebben veszem rá magam, hiszen nagyon matatós dolog elindulni velük. Az utazás zömében a ruhák, a millió cucc bepakolásáról, az igényeik ellátásáról szól, az állandó feszült figyelemről, hogy egy idegen környezetben is biztosíthassuk nekik a körülményeket. Így ezek az utazások mostanában számomra elsősorban arról szólnak, hogy nekik jó legyen.

 

Mi indított el?

Talán az, hogy a szüleim is sokat utaztak. Édesanyám egy olyan betegségben szenvedett, amelyről mindketten tudták, hogy halálos kimenetelű. Így elhatározták, hogy a rendelkezésre álló - maguk sem tudták, mennyi - időt kihasználják, és a lehető legtöbb élménnyel töltik meg. Mindezt pedig úgy, hogy utaztak, ahova engem is magukkal vittek. Nagyjából bebarangoltuk az országot együtt, amire persze nem emlékszem, hiszen mára már csak valami megfoghatatlan, tudatalattimban megrekedt kis boldogságfoszlányok maradtak meg ezekből az utakból, de valószínű, hogy az utazás iránti vágyam innen gyökerezhet.

 

Milyen az utazási stílusod?

Alapvetően hátizsákos spontán, viszont a gyerekek teljesen megváltoztatták ezt a szokásomat. így mostanában előre utánanézős stílusban utazom.

 

Mondj egy dolgot, amit ha az emberek megtudnának rólad, nagyon meglepődnének!

Elárulom, hogy van egy olyan blogom is, ahol családi utazásainkat írom le, megörökítem a nem mindennapi útrakeléseink legízletesebb pillanatait. Tekintve, hogy négy izgága gyermekkel nem egy egyszerű mondat a kirándulás, mindig születnek olyan helyzetek, amelyek akkor bosszantóak ugyan, de utólag visszaolvasva megnevettetnek... Ez az oldal viszont nem publikus, igazából azért is írom, hogy évek múlva is emlékezzenek a gyerekek pár nevezetes helyre, illetve arra, milyenek voltak kisebb korukban.

Viszont szívesen megosztanék itt egy szösszenetet, amely a horvátországi, Splittől délre lévő Zaostrog egy kis rejtett öblében született:

 

Ma mindent megfestettünk. Kékre festettünk, meg zöldre is, narancssárgára és lilára. Szint adtunk az égnek, a tengernek és a kavicsoknak is. Ha erre jártok, láthatjátok az eredményt. Most már igazán kék az Adria és egybeolvad a tenger azúrja az égbolt felhőtlen vakítóságával. A gyanútlan szemlélődőnek úgy tűnhet, hogy köveket festettünk. De mi tudjuk, hogy nem csak.
Ennél sokkal többet. Mindezt a kis rejtett öblünkben műveltük, ahová a gyerekek kicipelték a temperát, ecseteket és egyéb kelléket. Vizes pohárnak először apa boros pohara lett befogva, de aztán egyszerűbbnek és élvezetesebbnek tűnt magát a tengert használni az ecsetek tisztogatása céljából. A művészet elfeledteti az idő múlását, így ma addig maradtunk, amíg a dagálynak köszönhetően a hullámok egyre inkább teret hódítottak, s a matracainkon ücsörögve már lábainkat nyaldosták a fehér habok. Aztán a jó sok követ, amit a parton megfestettünk el is kellett hozni. (Bár volt az ügynek egy nehezebb pillanata, amikor apa a kövekkel és egyéb hasznos holmival megrakott batyuval lihegett fel a kaptatón. Megállt. Majd elmerengve feltette a költői kérdést: - Normális vagyok én, hogy cipelem ezeket a köveket???) De szerencsére ezt a gondolatát hamar elhessegette, aztán beletörődve az apai sorsba, békésen tovább kapaszkodott.
A kövek kint sorakoznak a lakókocsi előtt, már nem is annyira érdekesek. A folyamat volt a lényeg, nem pedig az eredmény. A gyerekek meg nagyon hamar álomba merültek. Biztosan színeket álmodnak, azúr kéket és fenyő zöldet, a tenger sós ízét, a kabócák dalát és kacagnak felhőtlenül boldogan a nagy kékségben.

 

Van olyan hely, ahová visszajársz?

Igen, Horvátországba, immár 16 éve. Ezt is elsősorban a gyerekek miatt. Kinéztük Brellát, egy dél dalmát partszakaszt, ahol kevés a turista, nincsenek bulik, csendes, tiszta hely. Ahol lassan megtanultuk a helyi szokásokat. Az éttermeket is azért szeretem, mert ez az a hely, ahol jól meg lehet figyelni az embereket és a szokásaikat. Az egyedüli változatosság az, hogy mindig más vendéglátónál foglalunk, ezáltal immár a partszakasz minden zegzugát belaktuk már.

 

Hogyan döntöd el, hogy hova utazz?

A gyerekeknek köszönhetően minden utazást jó alaposan körbejárok elméletben, utánanézek, megfontolom, lecsekkolom előre. Persze így is érnek meglepetések bőven, de valamilyen szinten ezek benne vannak a pakliban. Általában olyan helyekre utazunk, amit nekik is érdemes megnézni, ahol nyugodtan kiengedhetik a gőzt. Biológusok révén, elsősorban a természetben vagyunk otthon, de a néha betervezünk egy-egy olyan várost, helységet, ami valamiről nevezetes.

 

Volt olyan film, mely utazásra csábított?

Az Ízek, imák, szerelmek Julia Roberts főszereplésével, ugyanis ez egy belső utazás is egyben, amely keretében olyan helyekre röpít el a film, és úgy mutatja be azokat, hogy az ember azonnal útra kelne. A helyeket érzelmi, életszemléleti aspektusokkal tálalva kapjuk: New York a kiindulási pont - a nagyváros, ahol szinte lelketlen az élet, modern, gazdag, csillog, de felszínes. Olaszország: a finom ételek, a baráti hátbaveregetések, a széles mosoly, a „tutto bene” életérzés, Róma hangulatos kávézója. Aztán India: a belső béke, az elcsendesedés, az önmagunkkal való szembesülés. És végül Bali: a tenger, a meleg, a sós víz, az újjászületés, a szerelem lehetősége.

 

Mi a három legfontosabb bakancslistás hely, amelyet szívesen meglátogatnál és miért?

Szeretnék eljutni Szicíliába. Pontosabban Palermóba. Itt van egy kapucinus kolostor, amely katakombájában több mint 1000 múmia található. Valószínű, hogy a hely száraz klímájának köszönhetően alakult ki ez a temetkezési szokás, talán az első mumifikálódás a véletlen műve volt, de aztán egészen az 1820-as évekig különböző növényekkel, oldatokkal és technikákkal a tehetős emberek temetkezési szokásává vált.

 

Szeretném meghallgatni a tenger dalát Zárában. Nicola Basic főépítész, zseniális ötlettel járult hozzá a háború sújtotta Zára helyreállításához. Megalkotta a tengeri orgonát. A 35 sípból álló cső, 7 hangszinten, 5 mélységben zenél. Hátborzongatóan lenyűgöző lehet...

 

Szeretnék eljutni az Egyesült Államokba. Titkos álmom, hogy ott állok a saját kiállítás megnyitómon New Yorkban, miközben arra gondolok, hogy milyen klassz dolog az, hogy egyetlen képem annyit ér, mint jelenleg egy éves bevételem.

 

Ugyanakkor rengeteg könyvet, filmet, zenét láttam hallottam róla. Sőt novelláimban szerepel is New York, a Central Park, annak ellenére, hogy még sohasem jártam ott, de úgy érzem úgy ismerem a hely hangulatát, úgy látom magam előtt a széles felfestett utakat, hallom a zsúfolt város zaját, az időnként feljajduló fülsiketítő szirénázó autókat, a jellegzetes piros tűzcsapokat a járdaszélén, a naptól becsillanó felhőkarcolókat, az összekavart építészeti stílusjegyeket, érzem a kipufogógáz fullasztó illatát. Megnéznék mindent egy előkelő irodaház bejáratánál, egyenruhában álldogáló portástól, a szegénytelepen lófráló színesbőrű csencselőkig. Felülnék egy metróra, és nézném az unott, fáradt, mobilt pötyögtető, gyermekét ringató, szerelmesen összebújó arcokat.

 

Mit szeretnél tanácsolni 15 évvel fiatalabb énednek?

Minden olyan helyet bejártam Európában, amit megtehettem, mielőtt megszülettek volna a gyermekeim. Semmit nem csinálnék másképp. Úgy gondolom, nagyszerű lehetőség volt számomra, hogy előszőr csak egy hátizsákkal, bakanccsal, majd vonattal, később már saját autóval bejárhattam és rendszeresen tanulmányozhattam a Kárpátok barlangjaiban lévő denevéreket, hogy felejthetetlen élményben volt részem a Duna Deltában, hiszen madarász barátaimnak és egykori évfolyamtársaimnak köszönhetően itt mélyült el a madarakat illető fajismeretem, a Fekete-tengert, amelyhez édesanyám emléke, később pedig biológusként az élővilág megfigyelése. Aztán, szintén a denevéreknek köszönhetően kinyílt a világ. A különböző tudományos konferenciákon, közös kutatási projekteken, nemzetközi együttműködéseken, tanulmányi utakon keresztül és révén eljutottam Yorkba, Cambridge-be, Londonba, Galwayba, Párizsba, Vilniusba, Brüsszelbe, Bécsbe, Luxemburgba, Bonnba, Szófiába, Athénba, Lembergbe, Krakkóba, Rómába, Milánóba és még számos helyre Európában, amit szinte fel sem tudok sorolni.

 

Jó tanácsod az olvasóknak: 

Indulj el egyedül! Amikor egyedül utazunk, akkor vagyunk képesek igazán beszívni mindazt, amit látunk, akkor vesszük észre, milyenek is vagyunk valójában. Tudunk figyelni a környezetünkre, a körülöttünk lévő emberekre, színekre, ízekre, szagokra. De ha nem is egyedül, mindenképp utazz! Az utazás kitárja a lehetőségeket, megnyitja a szíveket, megmutatja valódi önmagunkat. Alázatra tanít, tiszteletre, és hogy a világot úgy fogadd el, olyannak csodáld, amilyen.

 

 

Nézd meg az alábbi közösségi csatornákat:

Weboldal: www.abitrend.com - www.szavak.abitrend.com
Instagram: https://www.instagram.com/abi_trend/
Facebook: https://www.facebook.com/mindenamiTrend
Behance: https://www.behance.net/abigelbatb2c6
Pinterest: https://pinterest.com/abigelbat/_created/
Linkedin: https://hu.linkedin.com/in/abi-webdesign-495650183
Twitter: https://twitter.com/abi_trend

Ééés... kölcsönkenyér visszajár: Abigél kifaggatott engem is, a cikket >> itt találjátok.

 

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is! 

Ha máskor is szeretnél velünk utazni, inspirációért kövess minket a Mindenütt jóóó blog Facebook oldalán, vagy a blog youtube csatornáján, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz!