2019. szeptember 5., csütörtök

Világörökségek nyomában Horvátországban



Horvátország


Az ország a Balkán-félsziget északnyugati részén fekszik. Északnyugatról Szlovénia, északról Magyarország, keletről Szerbia, valamint Bosznia-Hercegovina, délkeleten pedig egy rövid szakaszon Montenegró határolja. Délnyugaton az Adriai-tenger alkotja természetes határát. A hosszú tengerpart az ország különlegessége.


UNESCO világörökségek


Horvátország területéről eddig tíz helyszín került fel a világörökség listájára, valamint több további helyszín a javaslati listán várakozik a felvételre.
Mi most hetet néztünk meg. Egyet már korábban láttunk, egy pedig túl messze van ahhoz, hogy ebbe az 1 hetes útba beleférjen.



Euphrasius-bazilika - Poreč


Az Isztriai-félszigeten lévő Poreč városa az a hely, amit korábban már láttunk, így ide most nem mentünk el újra. A félsziget nyugati partján fekvő város bazilikája a VI. században, Euphrasius püspök idejében nyerte el mai formáját. 1997-ben került fel a világörökségek közé.





Zadarba érkeztünk, ahol a reptéren felvettük a bérautót, hogy könnyebben mozoghassunk. (Itt ért némi meglepetés, ugyanis mivel kompozni is készültünk -országon belül-, legomboltak rólunk plusz 40 €-t, amit „természetesen” korábban sehol nem említettek, amikor az autót foglaltuk.) Északnak indultunk.
Az első nap látnivalói nem világörökségek, ettől függetlenül nagyon jó és érdekes programok.


Slunj-Rastoke vízesések


Az első látnivaló Slunj Rastoke nevű városrésze, amit „Plitvice előszobája”-ként emlegetnek. A Slunjčica folyó több ágra szakad, és robajló vízesések formájában folyik tovább. Érdemes sétálgatni, nézelődni a folyó partján, ahol vízimalmok is vannak. A kis falu ódon házai is nagyon hangulatosak.





Željava légitámaszpont


Ez a titkos, elhagyatott légibázis Bosznia-Hercegovina közelében, a hegy gyomrában található. Az élményt az airbnb-n keresztül foglaltuk. Máshogy nem is találhattuk volna meg a helyeket, amelyeket a túravezetőnk mutatott meg nekünk. A területen nem ajánlatos csak úgy bóklászni, mert még mindig tele van taposóaknákkal, melyre lépten-nyomon táblák figyelmeztetnek.





Plitvicei-tavak


A tórendszert Európa egyik legszebb természeti látványosságaként tartják számon. Egy völgyben terül el, erdős hegyek veszik körül. A Plitvicei-tavak Nemzeti Park 1979-től UNESCO világörökség.
Sok évvel ezelőtt jártam már itt, de akkor nem jutottunk be. A buszunk lerobbant, és olyan iszonyatos eső zuhogott, hogy a programot törölték végül.
Idén sem jártunk sokkal jobban, egész éjjel ömlött az eső, ami reggelre sem állt el. Mégis bementünk, és az egész parkot szakadó esőben jártuk végig.





Krka vízesések


A harmadik nap nagy részét a Krka Nemzeti Parkban töltöttük, mely Horvátország egyik jelképe. A terület hatalmas, és több látnivalót, kirándulási és fürdési lehetőséget is kínál. Sokat sétáltunk és egy 4 órás hajókiránduláson is részt vettünk, melynek során több helyen is kikötöttünk.





Szent Jakab-katedrális - Šibenik


Késő délután érkeztünk Šibenikbe. A Szent Jakab-katedrális (Katedrala sv. Jakova) 2000 óta UNESCO Világörökség. Szombat délután lévén a római katolikus templomban esküvőket tartottak. Egyik ünneplő tömeg követte a másikat. Bejutni nem lehetett, két esküvő között az ajtóból tudtunk csak belesni. A belsejét amúgy is felújítják, így nagy része le van takarva. De a lényeg szerencsére nem belül van.





Trogir történelmi központja 


A negyedik nap első állomása a dalmát tengerparton fekvő Trogir városa, melyet görög telepesek alapítottak időszámításunk előtt. Az ókor egyik legfontosabb kikötője volt. A kis szigeten fekvő település látnivalói közé tartozik a román-gótikus stílusú Szent Lőrinc-katedrális, a városháza az óratoronnyal, a Kamerlengo-erőd, és késő gótikus, reneszánsz, illetve barokk polgárházak és paloták. 1997 óta UNESCO világörökség.





Split történelmi műemlék-együttese Diocletianus palotájával


Split Horvátország második legnagyobb városa a Diocletianus római császár palotájáról ismert, ahová az uralkodó lemondása után visszavonult. Az épületegyüttest védőtornyokkal ellátott fal veszi körül. A korai középkorban a város lakói a palota falain belül építkeztek, majd a falakon kívül is terjeszkedni kezdtek. 1979 óta UNESCO világörökség.





Stari Grad-síkság


Az ötödik nap fő látnivalója a Stari Grad-síkság, mely Hvar sziget északkeleti részén terül el.  Szőlő- és olajfaligetekkel, levendula- és rozmaringmezőkkel tarkított, 1376,53 hektáros mezőgazdasági terület, mely az adriai szigetek legnagyobb és legtermékenyebb síksága. Az ókori görögök osztották fel a területet mértani pontossággal. A helyi mezőgazdasági termelés már 24 évszázada(!) folyamatosan ugyanazokon az alapokon nyugszik, így egyedülálló a földön. 2008 óta UNESCO világörökség.
Mielőtt visszakompoztunk volna Splitbe, Stari Grad városát is megnéztük.





5 sziget hajótúra


A hatodik nap igazi adrenalin-bomba volt. A 10 órás program során RIB csónakkal száguldoztunk a tengeren. Az élmény az airbnb-n keresztül (is) foglalható. A leges-legszebb talán a Kék-barlang (Modra špilja) volt, de Horvátország egyik legszebb strandján, a Stiniva-öbölben is jártunk. Vis-sziget és a hozzá tartozó kis szigetek egy egyedülálló helyszínekkel és tájakkal bíró földrajzi területet képeznek, amely UNESCO geopark címet kapott.
Hvar szigeten ezúttal Hvar városban volt időnk körülnézni.
Splitbe visszaérve a Diocletianus palota föld alatti alapjainak bejárható részét néztük meg.





Stećci - középkori sírkövek


Az utolsó nap első UNESCO világöröksége a Velika és Mala Crljivica közelében látható középkori, díszesen faragott sírkövek. Ezen kívül még kutakat is láttunk. Az út mellett, szabadon látogatható a terület, ami sajnos a hátránya is, mert a nyomokból ítélve egyesek wc-ként használják. 2016 óta világörökség.





XV-XVII. századi velencei védművek - Zadar


A világörökségi helyszínhez összesen 15 védmű tartozik, melyek egy több mint ezer kilométeres vonalon fekszenek Lombardiától az Adriai-tenger keleti partjáig. A 15 védmű közül az egyik a zadari. 2017 óta UNESCO világörökség. 






Dubrovnik óvárosa


A jelenlegi állás szerint ez a világörökség az egyetlen, amit Horvátországban nem néztünk még meg. Így is tartalmas 1 hetet töltöttünk az országban, ez már nem fért bele. Sebaj, kell valami legközelebbre is!



Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is! Ha nem szeretnél lemaradni a következő utazásunkról, akkor kövess minket a Mindenütt jóóó blog Facebook oldalán, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz!



LINKEK




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy benéztél! / Thanks for your visit!