2021. június 2., szerda

Útiterv Észak- és Közép-Vietnám elvarázsoló vidékeihez (Szerző: Szabó Elvira)

 

Az útitervet vendégírónk Szabó ElviraVargabetűk blog írójának köszönhetjük. Őt már ismeritek, hisz az elmúlt 5 évben, mióta a sorozat tart, háromszor is írt már. Egyszer az Iguazú-vízesést mutatta meg nekünk, majd 6 dologról mesélt, amit (társ)albérletben tanult, majd pedig a Phuket Vegetáriánus Fesztiválról számolt be. Blogját azoknak ajánlja, akik szívesen indulnak külső és belső utazásokra. Nézzetek be blogjára és instagram vagy facebook oldalára is! Jó olvasást!



A Távol-Keleten számos csodás hely található, amely mintha kaput nyitna egy másik univerzumra. Ami a természeti és épített környezet összhangját illeti, Vietnám egészen biztosan dobogós helyet érdemel Ázsia keleti felén. Ebben a cikkben bebarangoljuk e különleges ország északi és középső tájait, komplett útitervvel és az időzítéssel kapcsolatos fontos tudnivalókkal kiegészítve.

A vietnámi emberek szívósak, és emelt fővel cipelik az élet terheit

 

A szélsőségek fővárosa: Hanoi

A külföldi, aki az ország északi területén kezdi Vietnám felfedezését, a főváros, Hanoi nemzetközi repülőterén fog landolni. A sodró lendületű város könnyen kultúrsokkot is kiválthat: a turisztikai központnak számító óvárosban kaotikus, „mindenki megy, amerre tud” alapon zajlik a közlekedés, amit leginkább a robogók és motorok dominálnak. Egy külföldinek akár percekbe is telhet, mire sikerül átkelnie egy nem túl széles utca túloldalára, közben pedig orrlyukába kúszik a hagyományos vietnámi húsleves, a pho illata, ami amúgy igen finom étel, csak a párás melegben terjengő pho-szag nem feltétlenül kelt pozitív asszociációkat. De ennyit a negatívumokról.

Hiába a zaj, ez a férfi békésen alszik az óváros zűrzavarában

Hanoi ugyanis sok kincset rejt, ha átverekedjük magunkat a nehezítő körülményeken. Az óvárosban patinás épületek, amelyek közt nincs két egyforma, és amelyek mellett, fölött, mögött pompázik a trópusi növényzet. A történelmi városmag érdekessége, hogy itt máig saját utcába tömörülnek a különféle területekre szakosodott kereskedők és szolgáltatók – az egyik utcában a virágboltok sorakoznak, a másikban az ékszerészek, egy utca ruhaüzletekkel van tele, egy másik pedig sörözőkkel. A város központjában található Hoan Kiem-tónál lévő buddhista templom (Ngoc Son-templom, magyarul Jádehegy temploma) olyan békés hangulatot áraszt a zajos és nyüzsgő metropolisz közepén, ami egész Ázsia sajátosságát képviseli: a tömeget és káoszt, amiben valahogy mégis jut tér a szakrális helyeknek, az elmélyülésnek és a spiritualitásnak.

Mindjárt leszakad a monszuneső a Hoan Kiem-tó fölött
 

Az óváros káoszát érdemes kipihenni egy kávézóban egy páratlanul finom kókuszos jeges kávé mellett, és érdemes elmenni ahhoz a kifőzdéhez, ahol a szálláshelyünk recepciósa szerint kivételesen jó pho levest kapni – ezeket a helyeket jellemzően a helyiek ismerik, és ők egészen biztosan olyat igyekeznek ajánlani, amit a külföldi turista gyomra is bír. Ha mindezt kipróbáltuk, szánjunk időt arra, hogy felkeressük Ho Chi Minh, a kommunista Vietnám egykori nemzetvezetőjének, egyben első elnökének mauzóleumát (jellemzően délelőttönként van nyitva), ahol a vietnámi nép mélyen tisztelt vezérének bebalzsamozott teste látható.

Épület Hanoi óvárosában
 

Hanoi gasztronómiája messze földön híres, e sorok írója az alábbi két helyen evett különösen jót az óvárosban:

­* Bun Bo Nam Bo Bách Phuong, Hang Dieu 67. – a bun bo nam bo egytálétel rizstésztából, marhahúsból és friss leveles zöldekből, a tetején mogyoróval és pirított hagymával, az egésznek a szósz ad különleges ízt;

* Bun Cha Dac Kim, Hang Manh utca – a bun cha grillezett sertéshús egy tál alaplében, mellé salátát és rizstésztát kínálnak.

Bun cha három személyre
 

Ahol ringat a víz: Ha Long-öböl

Annak, aki először látogat Észak-Vietnámba, a fővárostól néhány órára fekvő Ha Long-öböl kötelező program. A tengeröbölből hatalmas mészkősziklák emelkednek ki, némelyik belseje különleges formákkal teli cseppkőbarlangokat rejt. Vannak itt homokos partok, tavasztól őszig (nagyjából októberig) ringatózhatunk a kellemesen langyos vízben, amely nyár végi, meleg időszakban olyan tökéletes hőmérsékletű, hogy csak az anyaméhben lehet ilyen. A Ha Long-öblöt legegyszerűbb Hanoiból 2-3 napos szervezett túrán felkeresni, aminek mindig része egy izgalmas hajókázás a lenyűgöző sziklák közt.

Ha Long-öböl
 

A nyugalom oázisa: Sa Pa környéki rizsteraszok

Hanoi utazási irodái tele vannak a Sa Pát reklámozó plakátokkal, amiken majd’ kicsattannak az üde zöld rizsteraszok a hegyoldalakon. A látvány valóban lenyűgöző, ha a megfelelő időszakban sikerül idelátogatnunk, vagyis amikor már elég nagyra nőtt a rizs, de még aratás előtt van. Sa Pa környéke a túrázók kedvelt célpontja, a turistákat helyi idegenvezetők kalauzolják olyan ösvényeken, amiket csak ők ismernek. Slow travel és falusi turizmus, egy letűnt világ itt felejtett nyomai és a belső csend megtalálása. Egyvalamire ügyeljünk: ne Sa Pa városba, hanem valamelyik környékbeli faluba foglaljunk szállást, például Ta Van faluba, ahol a helyiek házaiban szállhatunk meg.

Zöldellő rizsteraszok
 

Maguk a helyiek legalább akkora látványosságot jelentenek Sa Pa környékén, mint a hegyoldalakon kanyargó rizsteraszok. Ezt a vidéket ugyanis Vietnám kisebbségei közül kettő, a zöld hmongok és a vörös daók lakják. Különleges, saját készítésű népviseletben járnak – a túravezetők is –, otthonaikban házi szőttesek és szövőszék, a szövéshez használt kender, vállra vehető fonott kosarak és a hagyományos életmód megannyi kelléke felfedezhető. Vendégszeretők, s méltán büszkék arra, hogy a külföldiek körében ekkora érdeklődésre tart számot a vidékük és a kultúrájuk. Sa Pa környékét felkeresni nemcsak időutazással ér fel, hanem nagyszerű példa arra is, hogy a 21. században a turizmus hogyan járul hozzá a helyi kisközösségek megmaradásához, az elvándorlás megakadályozásához.

A zöld hmong nők és lányok ékessége a zöld mintás szoknya
 

Óriások egykori játszóhelye: Ninh Binh tartomány

Hanoiból dél felé indulva kétórányi útra fekszik Ninh Binh tartomány, amely lenyűgöző tájai és autentikus vidéki hangulata miatt lopta be magát az utazók szívébe. A síkvidéki rizsföldek közül gigászi mészkősziklák emelkednek a magasba, amelyeket mintha óriások hajigáltak volna szét széles jókedvükben. A sziklák tövében és az út mentén apró szentélyek bújnak meg, amelyeket régi nemzedékek állítottak. A vietnámi népi hiedelem szerint ugyanis a sziklák, folyók szellemeinek jóindulatát ilyen kis szentélyekkel lehet megnyerni.

Lenyűgöző a kilátás erről a szikla tetejére épített szentélyről
(de a cikk szerzője jobbnak látta, ha megkér valakit a fotó elkészítésére, nehogy lezuhanjon szelfizés közben)

 

A vidék fő attrakciójaként az itteni folyókon csónaktúrákat kínálnak. A Tam Cocból induló túrák különlegessége, hogy az evezősök lábbal hajtják a csónakot, a Trang Anból induló csónaktúrák pedig látványban verhetetlenek: sziklák aljába épített több száz éves szentélyeknél kötnek ki a turistákkal.

Lábbal evező nő a csónaktúrán
 

Itt sem a tartomány központját jelentő Ninh Binh városban érdemes megszállni – ahogy azt az imént Sa Pa kapcsán láttuk –, hanem a falusi szálláshelyekre szakosodott Tam Coc faluban. Felejthetetlen élményt nyújt önmagában az is, ha biciklit vagy robogót bérelünk, és nekivágunk a Tam Coc környéki sziklák között elterülő rizsföldeknek.

A szentélyek legalább annyira hozzátartoznak a látképhez Ninh Binh tartományban, mint az óriási sziklák
 

Kulturális pezsgés Közép-Vietnámban: Hoi An

Hoi An bájos óvárosa és kulturális emlékei miatt vált a turisták kedvelt célpontjává. Míg Vietnám elsősorban természeti értékeiről híres, melyekkel éles ellentétben állnak a zsúfolt és hektikus nagyvárosok, addig az ország középső részén található Hoi An képviseli a kulturális pezsgést – és ezzel válik teljessé Vietnám idegenforgalmi palettája.

Hoi An óvárosának egyik szeglete
 

Hoi An az 1500–1700-as évek között a térség jelentős kereskedelmi központja volt, saját kolóniát hoztak itt létre a japán, a kantoni kínai és a fucsieni kínai kereskedők – mindegyikük saját reprezentatív közösségi épületeivel. A 19. században, a franciák megjelenésével a Hoi An közelében lévő Da Nang város tett szert nagy jelentőségre, és ez utóbbit fejlesztették inkább. Ez volt Hoi An szerencséje, mert míg Da Nang mára szállodákkal teletűzdelt modern tengerparti nyaralóhely lett, addig az egykori kereskedelmi központ megőrizte nosztalgikus báját, értékes műemlékeit nem bontották le, és messze földről csodájára járnak a turisták. Ha úgy vesszük, új formában éledt újjá a város egykori nemzetközi pezsgése.

A fucsieni kínaiak egykori gyűléstermének kapuzata
 

Habár sokan csak egy napra ruccannak át Hoi Anba a közeli Da Nangból – és az óváros bejárására, a műemlékek felkeresésére elég ennyi idő –, a város bőven megér 3-4-5 napos tartózkodást is. A jó üzleti érzékkel rendelkező helyiek ugyanis sok félnapos programot kínálnak, amik lehetőséget adnak a kikapcsolódásra, egyúttal a város környékének és kultúrájának mélyebb megismerésére. Részt lehet venni például egyalkalmas főzőkurzuson, lampionkészítő workshopon, a közeli faluba rizsföldeken át vezető félnapos bringatúrán, fotós workshopon is, és májustól nyár végéig érdemes felkeresni valamelyik, biciklivel könnyen megközelíthető tengerparti fürdőhelyet is.

A fucsieni kínaiak egykori gyűlésterme, visszapillantás a kapuból
 

Különleges élményt nyújt a Hoi Anból szervezett túrán felkereshető, romos állapotban lévő My Son templomegyüttes, amely a Champa Királyság egykori spirituális központja, és építészetileg, illetve kulturális szempontból a kambodzsai Angkorvattal állítható párhuzamba. Aki a sok jópofa program kedvéért több napra nyújtja Hoi An-i tartózkodását, nemcsak felüdülést nyerhet a nagyvárosok zajából, de felkeresheti valamelyik helyi szabóságot is, és méretre varrathat magának ruhát.

My Son templomegyüttes
 

* Ami a Hoi An-i gasztronómiát illeti, feltétlenül keressük fel a Bánh Mi Phuong (cím: 2B Phan Chau Trinh) nevű szendvicsbárt, amely talán Vietnám legjobb szendvicsezője. A bánh mi, azaz a gazdagon megpakolt, hagyományos vietnámi szendvics laktató vacsora lehet – ezen a helyen mesterien elkészített szószt tesznek bele.

 

Az egykori császárváros: Hue

A közép-vietnámi Hue volt az ország utolsó uralkodócsaládjának, a Nguyen-dinasztiának a központja. A rengeteg épületből álló egykori császári palotaegyüttes az ország középső területének legfőbb turisztikai attrakciója, méltán. Habár a vietnámi háború bombázásai megrongálták, és egyes részeit máig nem állították helyre, a turisták által látogatott épületek eredeti szépségükben pompáznak. Huéba egynapos szervezett túra keretében is el lehet látogatni Hoi Anból, méghozzá angol idegenvezetéssel (bár a vietnámiak angol kiejtését sokszor nem egyszerű megérteni), de saját szervezésben is felkereshetjük. Ez utóbbi esetben is érdemes vezetőt fogadni vagy egy csoporthoz csatlakozni, hogy el ne tévedjünk az épületek labirintusában.

A császári palotaegyüttes egyik szeglete
 

Mikor menjünk Észak- és Közép-Vietnámba?

Egy vietnámi utazás szempontjából nem a konkrét szervezési teendők jelenthetik a kihívást (az országban rengeteg kisebb-nagyobb vállalkozás nyújt idegenforgalmi szolgáltatást, bőséges tehát a kínálat), hanem az utazás idejének meghatározása. Az északi és a középső országrész eltérő időjárási zónába esik: északon a nyár a monszun időszaka, egészen a szeptemberbe nyúlóan, míg a középső vidéken szeptembertől decemberig tart az esős évszak, amikor is gyakoriak a tájfunok. Azt is érdemes továbbá tudni, hogy Sa Pa rizsteraszai a nyár második felétől ősz elejéig láthatók olyan zölden, amilyennek az utazási irodák fotói mutatják őket. Attól függően, hogy kinek mi a tűréshatára az időjárási feltételeket illetően, az alábbi két időszakot és ehhez kapcsolódó útitervet javaslom Észak- és Közép-Vietnám felkereséséhez:

Vietnámban motoron bármi elmegy…
nemcsak egy lugas, de komplett családok, macskatelep és tíz nagy kartondoboz egymásra pakolva is
 

a) Időzítés: tavasszal. Ekkor Észak- és Közép-Vietnámban is kellemesen meleg az idő (figyelem: az északi területen télen 10–15 °C lehet a hőmérséklet, hiába tekintjük Vietnámot trópusi országnak). Ekkor az alábbi útvonalat járhatjuk be:

* Landolás Hanoi nemzetközi repülőterén. Pár nap a hektikus fővárosban.

* Hanoiból szervezett túra a Ha Long-öbölbe, aminek végén ismét a fővárosba érkezünk vissza.

* Hanoiból Sa Pa vidékének felkeresése, szervezett túrán vagy saját szervezésében. A falusi turizmust, a helyiek színes kultúráját ekkor is élvezhetjük, bár a rizsteraszokat nem látjuk kicsattanóan zöldnek. Aki csak ez utóbbi miatt látogatna ide, és az előbbi nem hozza lázba, az akár kihagyhatja Sa Pát a programjából, több időt szánva más helyszínekre.

* Sa Pából rövid visszatérés Hanoiba, ahonnan továbbindulás dél felé, Ninh Binh tartományba.

* Ninh Binh-ből továbbutazás Hoi Anba. Hoi Anból egynapos túra keretében Hue felkeresése. Májustól akár már fürdőzni is lehet a tengerben.

* A Hoi Anhoz közeli Da Nang belföldi repteréről gyors visszatérés légi járattal Hanoiba.

 

b) Időzítés: augusztus második felétől szeptember első feléig. Az esős évszak és a meleg miatti kihívások ellenére e sorok írója szerint ez az időszak is vállalható. A júliusi hőség egy kicsit mérséklődik, Sa Pa rizsteraszai zöldbe borulnak (bár az itteni ösvények sárosak az esőzésnek köszönhetően, érdemes tehát készülni ennek megfelelő lábbelivel). Ez az időszak mindazonáltal csak azoknak ajánlott, akik bírják a meleget és a párás levegőt (akinek ez problémát okoz, maradjon inkább a tavaszi időzítésnél). Ajánlott útiterv:

* Landolás Hanoi nemzetközi repülőterén. Rövid akklimatizálódás.

* Belföldi repülőjárattal továbbutazás Da Nangba, onnan megérkezés Hoi Anba. Így megelőzzük a nyár végén, ősz legelején kezdődő esős évszakot a középső területen.

* Időzés Hoi Anban, egynapos túra keretében Hue felkeresése.

* Hoi Anból indulás észak felé. Néhány napos megálló Ninh Binh tartományban, onnan vissza a fővárosba.

* Hanoiból néhány napos kirándulás Sa Pa vidékére. Az ősz első napjaiban még üde zöldek a rizsteraszok, az aratás éppen csak elkezdődik.

* Visszatérés Hanoiba, onnan szervezett túra a Ha Long-öbölbe. Az idő és a tengervíz kellően meleg ahhoz, hogy a hajókázás mellett fürdőzhessünk is.

* Az utazás utolsó szakaszán hagyjunk néhány napot arra is, hogy megtekintsük a főváros legfontosabb látnivalóit, mielőtt elhagyjuk Vietnámot.


Összességében legalább két és fél hetet érdemes szánni erre az útitervre – ez esetben elég feszes lesz a program. Három héttel már kényelmesen teljesíthető a táv, és van lehetőség arra is, ha esetleg az időjárás miatt korrigálni kell az útiterven. Vietnámi utazással kapcsolatos további gyakorlati tanácsokat, hasznos tippeket találsz erre a linkre kattintva.


 

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is!

Ha máskor is szeretnél velünk utazni, inspirációért kövess minket a Mindenütt jóóó blog Facebook oldalán, vagy a blog youtube csatornáján, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz!

 


12 megjegyzés:

  1. Nagyon jó cikket hoztál megint. Csodás képekkel, és érdekes infókkal. Nagyon más ez a kultúra, de számomra pont ez benne a szép. Jó lenne egyszer eljutni ide is. :).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy tetszett 🥰
      Őszintén kívánom neked, hogy egyszer te is eljuss oda!

      Törlés
  2. Csodálatos fotók és írás ( egyébként a Távol-Keleten ez az egyetlen ország - Indián kívül amelyik érdekel ) különleges és a kultúra is egyedi. Nagyon köszönjük a virtuális utazást <3

    VálaszTörlés
  3. Ázsia egész területe, legyen szó szinte bármelyik részéről annyira csalogató, az összes ázsiai helyszínt bejárnám, ha tehetném, de sajnos nekem nem adatik meg, viszont így a képekből csemegézve néha úgy érzem, mintha ott lennék. Szóval köszönöm ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szívesen, és örülök, hogy tetszett, hogy legalább a leíráson és a képeken keresztül eljuthattál ide.
      És tudod, van az a mondás, hogy soha ne mondd, hogy soha!
      Remélem, eljön az a nap, amikor a saját szemeddel is láthatod Ázsia valamelyik országát! 😘

      Törlés
  4. Csodás hely, szuper képekkel, és jól összefoglalt tartalommal. Érdekes volt! :)

    VálaszTörlés
  5. Én mindig is tudtam, hogy Japán mellett Vietnám is egy csodaszép hely lehet, és valóban. Csodás képek, nagyon jó bejegyzés, és a tartalom is hasznos mindazoknak, akik oda szeretnének valamikor utazni. Köszönöm a bejegyzést! :)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon szuper cikk lett, a képeket nézegetve kicsit nosztalgikus érzéseim is lettek :D Mivel vietnámi vagyok és többször is voltam ott a szüleimmel, ezért a cikkben említett helyek már többnyire ismerősek voltak. Ezek közül egyedül Sa Pa és környéke az, ahol még nem voltam. Szerintem is eléggé szépek és különlegesek voltak a helyek, de az ami nekem különösen tetszett az a Ha Long öböl volt.
    Amúgy az utóbbi években a suli miatt is mi az egész családdal július-augusztus időszakban szoktunk menni így pár éves kihagyásokkal (ez covid miatt háttérbe szorult) és számomra mindig az időjárás megszokása jelentett kihívást. Tehát amikor mentem oda, akkor amint kiszálltam a repülőből már megcsapott a párás levegő, aztán amikor a Noi Bai repülőtér ajtaján is kiléptem akkor meg a jó forró levegő csapott arcon. Aztán beletelt pár légkondis napba-hétbe mire többnyire megszoktam az éghajlatot. Viszont volt hogy ugyanabban az időszakban tengerparti vidékre vagy Ho Chi Minh városba mentünk, akkor az ottani levegőt jobban bírtam, mert kevésbé éreztem párásnak és hát volt légmozgás. A monszunt is volt szerencsém tapasztalni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gyönyörű országból származol! Én még csak a déli részen jártam, de nagyon-nagyon szívesen visszamennék és bejárnám a többit is. Nagyon szeretem Vietnamot!!! ❤️

      Törlés

Köszönöm, hogy benéztél! / Thanks for your visit!