2019. április 20., szombat

Vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert


Vácrátót

Vácrátót Észak-Magyarországon, Pest megyében, Váctól kb. 15, Budapesttől kb. 45 kilométerre található. A település leghíresebb látnivalója a Vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert, mely Magyarország legnagyobb füvészkertje, benne hazánk leggazdagabb élő növények gyűjteményével. A 27 hektáros területen elterülő botanikus kert rengeteg szépséget és csodát rejt minden évszakban.


 

Vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert

A füvészkert egy kastély parkja volt eredetileg, amelyről az első írásos feljegyzések 1827-ből származnak. 1871-ben gróf Vigyázó Sándor megvásárolta a birtokot, ahová kastélyt építtetett, és ő bízott meg egy kertépítészt a park nagyszabású átalakításával is, mely évtizedeken keresztül tartott.

Az akkori divat szerint a kertbe sziklás dombokat, mesterséges vízesést, malmot, műromokat építettek. A kerten átfolyó Sződ-Rákos patak vízét egy tórendszer kialakításához használták fel. Gróf Vigyázó Sándor végrendelete szerint, ha a fia utód nélkül hal meg, a vagyont a Magyar Tudományos Akadémia örökli. A gróf halála után 7 évvel a fia, Ferenc öngyilkos lett, így az MTA lett volna az új tulajdonos, azonban a végrendeletet megtámadták az oldalági leszármazottak. Egy pesti ügyvéd birtokába került a birtok, aki elbontatta a kastély épületét, és annak helyére a ma is látható udvarházat építtette. A park növényállományát sem kímélte.

A második világháború utáni 1945-ös szovjet megszállás alatt az orosz katonák tovább pusztították a parkot és az épületeket.

Végül 1952-ben került az MTA tulajdonába a park. A füvészkertet az eredeti tájképnek megfelelően helyrehozták, és 1961. május elsején a nagyközönség előtt is megnyitották a kertet. A növénygyűjtemény azóta is folyamatosan bővül, de találunk százéves faóriásokat és különleges cserjéket is. Új létesítmények, üvegházak épültek, bennük értékes kaktusz és pozsgás növények láthatók. A parkban több mint 60 madárfaj fészkel, a tavakban több mint 20 halfaj él, valamint több mint 70 puhatestű állatfaj talált itt otthonra.

 

A belépőjegy mellé kapunk egy példányt az igazán hasznos, térképes, „A hónap érdekességei” című tájékoztatóból, mely segít, hogy könnyedén megtaláljuk az aktuálisan virágzó fajokat vagy más, időszerű látnivalókat.

Ottjártunkkor a nárciszok, a hússzínű hangák, a kínai hegyicseresznye, a babiloni fűzek, az aranycserjék, a begóniák, a jádelián, a vénuszpapucsok voltak az időszerű látnivalók.

Az ajánlott útvonalak önállóan bejárhatók.

Berkenyeház

Kastélyépület

Kastélyépület

Kastélyépület


Üvegházak

Üvegházak

Üvegházak

Üvegházak






Jádelián

Jádelián

Jádelián









Sződ-Rákos patak

Sziklás-tó


Malom

Malom

Malom

Malom

Alagút

Alagút

Sziklás-tó







Műrom

Műrom





Kastélyépület

Mocsári ciprus

Mocsári ciprus




























Sződ-Rákos patak

Sződ-Rákos patak

Kínai hegyicseresznye

Kínai hegyicseresznye

Kínai hegyicseresznye

Kínai hegyicseresznye


Nagy-tó


Nárciszok a rendszertani gyűjteményben

Nárciszok a rendszertani gyűjteményben



 

Cím: 2163 Vácrátót, Alkotmány út 2-4. | Telefon: +36 28 360 122 | E-mail: botanikuskert@okologia.mta.hu |

 

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is! 

Ha máskor is szeretnél velünk utazni, inspirációért kövess minket a Mindenütt jóóó blog Facebook oldalán, vagy a blog youtube csatornáján, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz!

  

LINKEK / FORRÁSOK:

Vácrátót MAGYARul: Vácrátót – Wikipédia (wikipedia.org)
Nemzeti Botanikus Kert, Vácrátót MAGYARul: Nemzeti Botanikus Kert, Vácrátót – Wikipédia (wikipedia.org)

A helyszínen kapott szórólap és kihelyezett információs táblák.

LeRoutard Budapest, Hongrie 2015/2016 útikönyv ISBN 978-2-01-002779-6


2 megjegyzés:

Köszönöm, hogy benéztél! / Thanks for your visit!