2018. március 8., csütörtök

EGYIPTOM - 0. rész




Viszonyom Egyiptommal majd’ 13 éves! Amolyan se veled - se nélküled kapcsolat ez a miénk.

Ha rajtam múlott volna, biztos, hogy idén sem tértem volna vissza ide. Mikor Laurent előállt az ötlettel, minden lehetséges módon hadakoztam is ellene. Bárhová máshová, csak ide ne! De a körülmények most úgy alakultak, hogy megint ez az ország lett az úti cél.

2005-ben jártam először Egyiptomban, és nem mondhatnám, hogy az ország a kedvencem lett. Ugyanis olyan beteg lettem, hogy azt hittem, itt halok meg. (És ez most nem vicc!) Pedig vigyáztam az evéssel, ivással, kézmosással, MINDENnel, és mégis sikerült valamit benyelnem. Az első pár nap Kairóban még rendben volt.
 

 
Egy esti vonattal utaztunk le Asszuánba, és mire leértünk, jöttek a bajok.

Anno így írtam a történtekről:

„Több mint 3 óra késéssel érkeztünk Asszuánba. Én itt már annyira rosszul voltam, hogy elmondani is nehéz. Nagy nehezen magamba tömtem egy negyed otthoni almát, amivel azt értem el, hogy sikerült megkönnyebbülnöm: hánytam egy jót. Jó, hogy az ülések szembefordíthatóságáról nem tudtam, és nem fordultunk hátra. Nem lehettem túl épületes látvány zacskóval a kezemben. L Aztán innen kezdődtek a bajok. Nem is tudom, hogy sikerült az autóig elvánszorognom, majd az autóból be a szállodába, csak arra emlékszem, hogy felmentünk a valahanyadik emeletre az Évivel, hogy megnézzük a szobákat, majd rámjött a hasmenés, és az egyikben megkerestem a wc-t. Na ez lett a lányszoba. A Noorham hotelben laktunk 12,5 LE /fő/éj reggelivel áron. Én ebből a reggeliből csak a teát láttam. A többiek -nagyon rendesek voltak végig, KÖSZÖNET érte még egyszer!- beszerezték nekem az Antinalt. Aztán ezzel, meg a Petitől kapott Rubophennel együtt otthagytak engem pihenni, és elmentek megnézni a Philae templomot, meg a befejezetlen obeliszket. Sajnos erről lemaradtam.” Ez 2005. október 13-án történt.

Másnap:

„Hajnali 3 körül keltek a többiek, és velük együtt én is, de nem volt annyi erőm, viszont volt olyan magas lázam, hogy ezt a kirándulást ne tehessem meg velük. Sajnos. Pedig ez egy olyan hely volt az útitervben, amit mindenképpen meg akartam nézni. Előző nap egy kicsit hisztiztem is ezért, de tényleg csak minimálisat, remélem a többiek nem vették zokon.

Szóval Attila bejelentette, hogy akkor inkább ő sem megy. Ennek nem tudom, mi lehetett az oka, én győzködtem, hogy ne hagyja ki, de lehet, hogy ő sem érezte elég erősnek magát ehhez a túrához. Ezt ő így látta: „Ezt lehet így is magyarázni, de én úgy gondoltam és most is úgy gondolom, hogy pontosan azért voltunk mi 4-en, hogy ha baj van, akkor ne hagyjuk ott egymást. Szerintem, ha valaki lázas betegen egy kisváros 3. emeleti hotelszobájában fekszik öntudattalanul a világ végén, akkor nem hagyhatom ott, nem utazhatok el tőle még 280 km-nyire délebbre vagy 1 egész napra ill. tök bizonytalan időre. (Lásd.: a vonat is sokat késett, egy taxival is sok minden megeshet.) Nekem te, akkor, hajnali 3-kor fontosabb voltál, mint Abu Simbel összes nevezetessége. Nehogy félreértsd, én nem köszönetet vagy hálát vártam volna érte, csak annyit, hogy ne éreztessétek magamat hülyének mert elutazok otthonról több ezer km-t és az utolsó 280-at meg inkább kihagyom, azért hogy egy fülledt meleg hotel szobában tölthessem a napomat és pusztán szórakozásból időközönként gyógyszert diktáljak bele szegény lányba, aki saját bevallása szerint is nem sokra emlékszik vissza abból a napból. Úgy gondolom, hogy fordított esetben ő is ugyanezt tette volna. Meg mintha azt hallottam volna, „arab országban nőt nem hagyunk egyedül”.” A napból tényleg nem sokra emlékszem, csak a magas lázamra, a teákra, a hasmenésre, arra, hogy rengeteget aludtam, meg hogy papír zsebkendőkkel hűtöttem magam a lázcsillapító mellett. És rendületlenül szedtem az Antinalt. Viszont estére már pár szem sós kekszet elmajszoltam. A hasmenésem estére már meg is szűnt, igaz már nem nagyon volt minek távoznia belőlem. Viszont a lázam csak nem akart múlni.

Életemben most voltam először legdélebben. És még délebben is lehettem volna, ha Abu Simbelbe sikerül eljutnom. Ez egyszer a szobában nagy lázasan is eszembe jutott, és sajnáltam nagyon, hogy életem eddigi legdélebbi élménye egy hotelszoba plafonjának 4 sarka. L J

Ezen az estén vonattal mentünk volna Luxorba, de mivel beteg voltam, másnap reggelre egy taxit foglaltunk, és azzal utaztunk.

Október 15.

„Reggel a szokásos karavánnal megkezdtük utunkat Luxorba. Kb. dél után valamivel érkeztünk meg. Szállásunk az Anglo Hotelben volt, 20 LE fejenként, reggelivel. Mikor megérkeztünk, kértem, hogy hívjanak nekem orvost. Elég gyorsan meg is érkezett, a többiek még nem indultak el a városlátogatásra, így megkértem Évit, maradjon, míg a doki ott van. Nem igazán voltam vele megelégedve, a 10 perces lázmérőt (Attiláé) 2 perc múlva már kivetette velem, és az persze, hogy mindent mutatott, csak lázat nem. A hasmenésem addigra már elmúlt, hála az egy doboz Antinalnak, amit beszedtem. De a lázam nem akart lemenni, amit a doki meg nem akart elhinni. Aztán magyarázott valamit, hogy már nem a gyomromban vannak a bajok, hanem lejjebb, és felírt 3 féle új gyógyszert, amit szednem kell. Meg diétát írt elő: sok tea, víz, semmi húsféle, csak főtt zöldség. A többiek megint rendesek voltak, és megvették nekem a gyógyszereket (28 LE, a dokinak meg 100 LE-t kellett adnom a “sokat érő” vizitért). Napi sokszor kellett őket szedni, de minden egyes alkalommal rosszul lettem tőlük. Nem akartam szedni, de anyu sms-ben írta, hogy szedjem csak. Na, akkor még egy darabig szenvedtem velük, de aztán leálltam. (ez már másnap volt, vagy harmadnap) De milyen jól tettem! A hányingerem pl. teljesen el is múlt. De ne szaladjunk ennyire előre!

A többiek tehát elmentek Luxor (35 LE) és Karnak (40 LE) templomot nézni.”

„Én mivel már több programról nem akartam lemaradni, és ki is akartam próbálni, hogy mennyi erőm van, készültem az esti fény- és hangjátékokra. Peti nem jött.”

„Hármasban indultunk tehát az előadásra. Az elején sétálgattunk a romok között, amiket szépen kivilágítottak, és közben hallgattuk a nagyon ócska angolon elmondott szövegeket is. Nagyon gyenge voltam, lépten-nyomon le kellett ülnöm. Az utolsó rész amúgy is egy leülős helyen volt, innen jól be lehetett látni a romokat.”

„Elindultunk vissza a hotelbe. Útközben beugrott az autóba a Nawas helyi képviselője, vacsizós helyet akart ajánlani, de nem éltünk vele. Viszont győzködött, hogy holnap menjek el a Királyok völgyébe, stb., ha nagyon rosszul lennék, bármikor visszamehetek az autóba. Nem tudtam, mit tegyek.”

Másnap én is elindultam a többiekkel. Még szedtem a gyógyszereket, és iszonyatosan gyenge voltam, így többször leváltam tőlük és pihenőhelyen vagy az autóban vártam vissza őket. Sok minden kimaradt, és sok mindenről lemaradtam sajnos a következő napokban is a betegségnek „hála”, és az eredeti útvonaltervet is módosítani kellett. Nagyon sokára nyertem vissza az erőmet.

Hurghada
(Már nem szedtem a gyógyszereket, de iszonyatos gyenge voltam még mindig.)
 
 
Hát csoda, ha ilyen múlttal még ennyi év múlva is semmi, de semmi kedvem nem volt újra Egyiptomba menni?!


FOLYTATÁS ITT, ITT, ITTITT, ITT, ITT, ITT, ITT és ITT!!!


Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is! Ha nem szeretnél lemaradni a következő utazásunkról, akkor kövess minket a Mindenütt jóóó blog Facebook oldalán, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz!


6 megjegyzés:

  1. Emlékszem, olvastam már ezt a szorit tőled. Nagyon rossz külföldön, útközben betegnek lenni!
    Egyiptom nekem "fekete listás", azaz van pár ország, ami nekünk tabu, túl sok veszélyt látunk bennük és hiába, hogy én is szeretném látni a piramisokat, meg sok mást is, nem szeretünk kockáztatni. Pár ország van, ahova az életben nem fogunk utazni, mert így látjuk jónak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, egyszer volt egy össznépi utazós bloggeres írás, ahol hányós-hasmenéses utazós sztorikat meséltünk el. (http://utazasmuveszete.hu/2016/11/az-utazas-sotet-oldala-avagy-hasmeneses-hanyos-utibeszamolok/) Az biztos, hogy nem sok rosszabb dolog van, mint valahol útközben betegnek lenni.
      Az én listámon is vannak olyan országok, ahová egyelőre nem megyek, viszont kitartóan várom, hogy javuljon a helyzet és végre oda is eljuthassak. Ilyen például Jemen és Irak.

      Törlés
  2. Fú, ez nagyon szerencsétlen történet! Jó, hogy felépültél.

    VálaszTörlés
  3. Mi is feliratkozunk arra a listára... 2003-ban a párom is és én is pont így jártunk, mint Te anno Egyiptomban. Csak az első 2 napban emlékszünk szép dolgokra és az a Vörös-tenger és annak élővilága.
    Utána már csak a szoba falai és csak azt vártuk mikor száll le repülőnk Münchenben. Annyi lehetőség van utazni, ezek a "rizikós" országok nálunk kimaradnak. Nem érzem azt, hogy mindent látnom kell, inkább azt, hogy élményeket találjak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tééényleg?! Üdv a klubban! ;D
      Én még soha sehol máshol nem lettem olyan beteg, mint ott, akkor. Pedig Ázsiában és más afrikai országokban is ettem/ittam, ami jött. És semmi bajom nem lett. Csak Egyiptomban...

      Törlés