2018. március 14., szerda

Sataya Delfin-öböl - Egyiptom - 8. rész







Sataya, más néven a „Delfin-zátony” vagy „Delfin-öböl” Marsza Alam délkeleti részén található. Ismét „vizes” program következett tehát. Ugyanannál az irodánál fizettünk be erre a programra is, mint az összes többire. A részvételi díj tartalmazta a transzfert, a sznorkeling-felszerelést, ebédet, üdítőket, teát, kávét, vizet.

Szerintem nincs olyan ember, aki ne szeretné a delfineket. Nos, itt a lehetőség, hogy testközelből találkozzunk velük, és ami a legfontosabb, hogy nem egy delfináriumban, hanem a természetes élőhelyükön!

Fárasztó dolog a nyaralás! J Megint 5 órakor keltünk, gyors reggeli, majd vártuk a buszt, ami 06:15 helyett kb. fél órás késéssel érkezett meg. Ezúttal az utolsók voltunk, akik felszálltak rá.

A buszos transzfer kb. 1,5 órás volt. Sivatagos tájon haladtunk dél felé, balra olykor láthattuk a tengert.


Marina Hamatában szálltunk fel a hajóra, aminek a neve ezúttal AQUA BLUE 1 volt.





Miután kihajózunk, útközben gyönyörködhetünk a Vörös-tenger ezernyi kék árnyalatában. Már aki nem lett rosszul az óriási hullámoktól. Mert volt olyan utas, aki egy idő után végighányta az utat. Szegény!







VIDEO!!!

Kb. 2 óra hajózás után értünk el Satayába, a Delfin-zátonyhoz. Az elnevezés nem véletlen, hisz ennél a patkó alakú zátonynál rendszeresen delfineket figyeltek meg, így itt volt a legnagyobb esély arra, hogy mi is találkozzunk velük. Ha ez nem lenne elég, csodálatos élővilággal is büszkélkedhet ez az érintetlen terület.


Kikötöttünk, és már ekkor láttuk, hogy milyen sokan vannak a delfinek!

Pár éve Gran Canarián volt szerencsém hajóról delfineket látni, ott úszkáltak és ugrabugráltak a hajónk körül. Igazán édesek voltak, nagy élmény volt, annak ellenére, hogy ott nem szállhattunk ki a hajóból, és nem mehettünk be közéjük a vízbe.

Itt viszont lehetett: a nagy hajó után kis motoros gumicsónakba kellett szállni, ez vitt közelebb a delfinekhez. Majd csónakból ki, és be kellett úszni a delfinek közé. (Meg van szabva, hogy meddig mehetnek a hajók, sőt az is, hogy nem horgonyozhatnak le, hanem más módon kell kikötni őket, hogy ne rombolják a korallzátonyt. Meg van szabva az is, hogy a kisebb motoros gumicsónakok meddig mehetnek. Sőt az is, hogy mi emberek meddig. Itt komolyan veszik a természeti kincsek védelmét!)

Ebéd előtt a delfinek társaságát élvezhettük, sznorkelezhettünk, kb. 1,5 órát tölthettünk a vízben. Voltak legalább 100-an!!! J




















VIDEO!!!

VIDEO!!!

VIDEO!!!

Majd pihenésképpen elfogyasztottuk az ebédünket a hajón.


A hajó körül gyülekeztek a potyakajások.





Második alkalommal a közeli korallzátonyhoz lehetett kiúszni, és „nagy” halak után lesni. Itt is volt kékpettyes elektromos rája. És itt is kb. 1,5 órát lehetett a vízben tölteni.



Az a nagy árnyék az előző két képen, jobbra fent, egy elsüllyedt hajóroncs.

Az a nagy árnyék az előző két képen, jobbra fent, egy elsüllyedt hajóroncs.












Ott bújkál a kékpettyes elektromos rája!













VIDEO!!!

Utána visszaindulunk a kikötőbe, ami most még jobban hullámzott, mint idefelé jövet. Majd’ 2,5 óra volt az út.

VIDEO!!!

Marina Hamatában újra buszba ülünk, és elindultunk vissza a hotelbe. 1,5 óra buszozás után fél 6-ra mi értünk haza elsőként. J


Mivel az előző napi halas hely annyira nem jött be, és Laurent amúgy sem nagyon szereti a tengeri herkentyűket, és mivel koftázni az utolsó nap (másnap!) búcsúzóul szerettünk volna, így most egy olasz étterembe mentünk el, a főutcán. Mara’s Dolce & Salato a hely neve, amit egy több éve Rómából ideköltözött olasz nő vezet.

Pizza - Salmone affumicato, mozzarella

Rotolo nutella e mascarpone

Crepe alla Nutella

A vacsora után (mondanom sem kell) hullafáradtan dőltünk ágyba.


ELŐZMÉNY ITT, ITT, ITT, ITTITT, ITT, ITT, ITT és ITT!!!


Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is! Ha nem szeretnél lemaradni a következő utazásunkról, akkor kövess minket a Mindenütt jóóó blog Facebook oldalán, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz!


LINKEK/FORRÁSOK

Egyiptom a Lonely Planet útikönyvsorozata alapján ISBN 963 530 204 5
Égypte LeRoutard ISBN 978-2-01-280032-8


(A bejegyzésben szereplő képek egy részét Laurent készítette.)



5 megjegyzés:

  1. Hú, micsoda élmény lehetett ez a rengeteg delfin!
    Ti aztán kihasználtatok minden egyes napot, ahogyan csak lehetett! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony, nagyon különleges volt! :)
      Jól látod, tényleg minden egyes napot, sőt minden egyes percet kihasználtunk. ;) Ti is biztosan ezt tettétek volna, ahogy ismerlek! ;)

      Törlés
  2. Micsoda élmény lehetett a delfinek között! És hát az élővilág a legszebbek egyike itt a tengerben! Mennyir korall féle, az agykorall nagyon szépen látszik a fotókon!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valóban szuper élmény volt, én ennyi delfint még életemben nem láttam! És a tenger is nagyon tiszta, szépséges! :)

      Törlés
  3. Fantasztikus élmény lehetett! És csodásak a fotók :)

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy benéztél! / Thanks for your visit!