2020. október 4., vasárnap

Lutherhaus Wittenberg und Augusteum

Luther-ház és Augusteum 

 

Wittenbergben az egykori Ágoston-rendi kolostorban -mely később Luther Márton és családja lakhelyéül szolgált- található a világ legnagyobb Reformációtörténeti Múzeuma.

Lutherhaus (Luther-ház)

 

Lutherstadt Wittenberg

Lutherstadt Wittenberg (eredeti nevén: Wittenberg) városa Németországban Szász-Anhalt tartományban található. Elsősorban Luther Mártonról híres, aki itt töltötte életének nagy részét, itt indította el a reformációt, és írta meg számos művét. Mai nevéhez a Lutherstadt előtagot, mely „Luthervárost” jelent, hivatalosan 1938-ban kapta.

 

Martin Luther
Luther Márton

Martin Luther Eislebenben született 1483. november 10-én és ott is halt meg 1546. február 18-án. Ma ez a város is a Lutherstadt előtaggal büszkélkedhet. Luther Márton a protestáns reformáció szellemi atyja, lelkész, reformátor volt. Ágoston-rendi szerzetesként lett teológus és professzor, a wittenbergi egyetem bibliatanára. Reformjait sokáig a katolikus egyház keretében szerette volna keresztül vinni. Munkássága vetett véget a katolicizmus európai egyeduralmának. Az általa lefordított Luther-Biblia (Lutherbibel) a német nyelvterületen ma is az egyik legfontosabb Biblia-fordítás.

 

Lutherhaus Wittenberg und Augusteum
Wittenbergi Luther-ház és Augusteum

1502. október 18-án Bölcs Frigyes választófejedelem (Friedrich III. vagy Friedrich der Weise von Sachsen) megalapította a Leucorea egyetemet. Wittenberg védőszentje Mária mellett Augustinus volt, az ő tiszteletére építettek itt kolostort a szerzetesek a történelmi belváros keleti részén. A mai Luther-ház egy egybefüggő épületegyüttes része, a XVI. század legelején építették, mint Ágoston-rendi kolostort. Az Augusteum Luther segítségével wittenbergi kollégiumépületté alakult, mely a Leucorea egyetem része volt. Luther Márton kétszer is élt ebben az épületegyüttesben: először szerzetesként, amikor 1508-ban áthelyezték Wittenbergbe, hogy a hittudományt tanulmányozza.

1510-ben a rend megbízásából Rómába utazott, majd 1511-ben visszahívták őt Wittenbergbe, ahol 1512 októberében a teológia doktora lett. Az egyetemen professzori állást kapott, mellette pedig gyülekezeti prédikátorként is szolgált. 

1516-17-ben Albert mainzi érsek búcsúcédulák segítségével próbálta összegyűjteni a római Szent Péter-bazilika felépítéséhez szükséges források ráeső részét. 1517. október 31-én (Mindenszentek előestéjén) Luther levelet írt Albert püspöknek, amelyben tiltakozott a búcsúcédulák árusítása ellen. Ugyanezen a napon, a wittenbergi Mindenszentek temploma (más néven vártemplom (Schlosskirche, Allerheiligenkirche)) kapujára is kiszögezte a 95 tételét. Ezzel a nappal számítják a reformáció kezdetét, és ünneplik minden év október 31-én.

1524-re a reformáció rohamos terjedése miatt az egyházi intézmény bezárta kapuit. III. (Bölcs) Frigyes szász választófejedelem 1524-ben az addigra üresen álló, kihasználatlan épületegyüttest Luthernek ajándékozta.

Luther Márton 1523 áprilisában találkozott először Katharina von Borával, akit 1525. június 27-én vett feleségül. 6 gyermekük született, akik közül egy csecsemő-, egy pedig fiatal korában meghalt. A ma már Luther-házként (Lutherhaus) számon tartott épületben a reformátor haláláig összesen 35 évet töltött el.

Ma a világ legnagyobb Reformációtörténeti Múzeuma (Reformationsgeschichtliche Museum) található ebben a hatalmas, 3 szintes épületben, ahol Luther első reformációs elképzelései születtek, ahol a szerte Európából érkező tanítványokat okította, és ahol világot megváltoztató munkáit írta.

Lutherhaus und Augusteum (Luther-ház és Augusteum)

Augusteum

 

Az utcáról a kőkapun áthaladva egy tágas udvarra jutunk, ahol egykor az egyetem botanikus kertje volt. Itt található az Augusteum bejárata, és egy átjáró, mely a Luther-háznak nevezett Reformációtörténeti Múzeumhoz vezet.



Lutherhaus (Luther-ház)

Lutherbild am Lutherhaus (Luther képe a ház falán)

Katharina von Bora, Luther felesége

A múzeum kb. 1000 darabos gyűjteménye bemutatja Luther és Wittenberg kapcsolatát, a reformátor munkásságához köthető relikviákat, faborítású, puritán dolgozószobáját, személyes tárgyait. Megismerjük a korszakot, amelyben élt, és a Luther család életmódját, mindennapjait, valamint a naponta akár ötven embert is ellátó udvart, illetve a Luther-ház későbbi történetét. Az épület legfelső szintjén érme- és okmánygyűjteményt láthatunk; alapítóleveleket, búcsúcédulákat, bibliákat.











"Nem cserélném el Katámat sem Franciaországért, sem Velencéért." - Luther Márton, 1531























 

A Luther-ház 1996 óta UNESCO Világörökségi helyszín, csakúgy, mint a vártemplom, a városi templom és a Melanchthon-ház.

 

Cím: Collegienstraße 54, 06886 Lutherstadt Wittenberg
Telefonszám: +49 (0) 3491 4203171

 

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is! 

Ha máskor is szeretnél velünk utazni, inspirációért kövess minket a Mindenütt jóóó blog Facebook oldalán, vagy a blog youtube csatornáján, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz!

 

LINKEK / FORRÁSOK:

Lutherstadt Wittenberg MAGYARul: Lutherstadt Wittenberg – Wikipédia (wikipedia.org)
Luther Márton MAGYARul: Luther Márton – Wikipédia (wikipedia.org)
Luther Márton 95 tétele MAGYARul: Luther Márton 95 tétele – Wikipédia (wikipedia.org)
Németország világörökségi helyszínei MAGYARul: Németország világörökségi helyszínei – Wikipédia (wikipedia.org)
Augusteum és Luther-ház NÉMETül: Augusteum und Lutherhaus Wittenberg – Wikipedia

LeRoutard Berlin - Avec le Brandenbourg kötete, 2016, ISBN 9 782019 124373
Panoráma NDK kötetet, 1980, ISBN-963-243-215-0
A helyszínen kapott, illetve kihelyezett információs anyagok


#iambloggeriamhere

2 megjegyzés:

  1. Nagyon érdekes lett ez a bejegyzésed is. Mindig olyan jó dolog ennyi szép dolgot látni és több információt megtudni ezekről a dolgokról/emberekről. 😊

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Andrea!
      Örülök, hogy tetszett! :-)
      Mikor ilyen történelmi helyen járunk, mindig eszembe jut, hogy tanultunk róla az iskolában, de ott olyan száraz volt az anyag. Annyira jó látni az eredeti helyet, tárgyakat, sokkal jobban át lehet élni az egészet. Irigykedem, amikor iskolás csoportokat látok kastélyokban, múzeumokban, hogy nekik ott mesélik el a történelmet. Nekünk anno jó, ha évente egy ilyen kirándulásunk volt, hát az sajnos édeskevés.

      Törlés

Köszönöm, hogy benéztél! / Thanks for your visit!