2020. október 4., vasárnap

Lutherstadt Wittenberg

 

Wittenberg a reformáció fővárosa, Luther városa, egy világtörténelmi jelentőségű hely. Ma is láthatjuk a vártemplomot, melynek ajtajára Luther kiszögezte téziseit, ezzel elindítva a reformációt, az egyházszakadást. 


 

Lutherstadt Wittenberg

Lutherstadt Wittenberg (eredeti nevén: Wittenberg) városa Németországban Szász-Anhalt tartományban található. Elsősorban Luther Mártonról híres, aki itt töltötte életének nagy részét, itt indította el a reformációt, és írta meg számos művét. Mai nevéhez a Lutherstadt előtagot, mely „Luthervárost” jelent hivatalosan 1938-ban kapta.

 

Schlosskirche - Lutherstadt Wittenberg
Wittenbergi vártemplom

Az Elba-parti város szép parkjának szomszédságában áll a vár és a vártemplom (Schloss und Schlosskirche), melynek méltóságteljes épülete, karcsú tornyával Wittenbergbe érkezve már messziről látszik. A vártemplom (vagy más néven a reformáció temploma) egy evangélikus templom, mely 1996 óta az UNESCO világörökség része. A reformáció kiindulópontjának számít, miután Luther Márton 1517. október 31-én ennek ajtajára szögezte ki 95 tézisét. Az egykori faajtót 1858-ban IV. Frigyes Vilmos míves rézkapura cseréltette (Téziskapu), és ott olvashatók rajta a tételek.

A vártemplom tornya a választófejedelem rezidenciájának egyik bástyája. A torony tetejébe fel lehet menni, gyönyörű onnan a kilátás a városra.

Cím: Schloßplatz 1, 06886 Lutherstadt Wittenberg






 

Óváros

Innen indultunk az óváros központja felé a Schloßstrasse és a Coswiger Strasse macskaköves utcáin sétálva szép látvány a keskeny kanális, amelyek fölött a korlátok tetején tartókban színes virágok pompáznak.




 

Cranach-Hof
Cranach-udvar

Idősebb Lucas Cranach (Kronach, 1472. - Weimar, 1553.) festő, grafikus volt. Pályáját a wittenbergi fejedelem udvari festőjeként kezdte, és itt ismerkedett meg Luther Mártonnal is. Cranach tette közérthetővé a protestáns eszméket Luther tanainak vizuális formába öntésével. Ő illusztrálta Luther Biblia-fordítását. Házi nyomdájában ő nyomtatta a röplapokat, és 1522-ben ő volt az, aki először nyomtatta ki Luther Szeptemberi Bibliáját. Luther és Cranach közeli, jó barátok voltak, a festő volt Luther esküvői tanúja 1525-ben, és első fiának keresztapja is. Luther pedig Cranach legfiatalabb lánya keresztapja volt.  A festő Luthert, feleségét és családtagjaikat többször is megfestette. A reformáció korában Németországban Cranach volt „A német festő”.

Cím: Marktplatz 4, 06886 Lutherstadt, Wittenberg








 

Marktplatz - Rathaus
Régi Városháza

Wittenbergben 1523-40 között épült fel az a mai is látható Városháza. Az épület előtt, a piactéren (Marktplatz) Luther és Melanchthon szobra áll. 




 

Brauhaus Wittenberg

A Restaurant & Gaststätte Brauhaus Wittenberg-be ültünk be ebédelni. Természetesen wittenbergi sört, és helyi ételeket kóstoltunk meg. Mire végeztünk, kiürült az étterem, így a termekben is tudtam képeket készíteni.

Cím: Markt 7, 06886 Lutherstadt Wittenberg





 

Stadtkirche St. Marien
Városi templom

A kéttornyú városi templom fali között hangzottak el az első német nyelvű protestáns istentiszteletek, így a protestáns reformáció anyatemplomának is nevezhetjük. A gyönyörű Cranach-oltár (Reformationsaltar) képein látható bibliai jelenetekben nem szenteket ábrázolt a festő, hanem a város mecénásait, Luther Mártont is. Az oltár alsó festményének jobb oldalán Luther prédikál, bal oldalán az őt hallgató gyülekezet, közöttük pedig a megfeszített Krisztus látható. Ez a templom adott legtöbbször helyet Luther Márton prédikációinak. 1996 óta UNESCO Világörökségi helyszín.

A templomban csak fotó-jegy vásárlással lehet fényképezni.

Cím: Kirchplatz 20, 06886 Lutherstadt Wittenberg

















 

Corpus Christi Kapelle
Corpus Christi kápolna

1517. október 31-én (Mindenszentek előestéjén) Luther levelet írt Albert püspöknek, amelyben tiltakozott a búcsúcédulák árusítása ellen. Leveléhez csatolta a búcsúcédulák erejét és hatékonyságát kétségbe vonó vitairatát is. Ugyanezen a napon, a wittenbergi Mindenszentek temploma (más néven vártemplom (Schlosskirche, Allerheiligenkirche)) kapujára is kiszögezte a 95 tételét. Albert püspök megvizsgáltatta a tételeket és értesítette róluk X. Leó pápát is, aki először nem tartotta fontosnak a vitairatot, de később mégis Rómába idézte Luthert, az eretnekek fölött ítélkező pápai bíróság, a Szent inkvizíció elé. III. (Bölcs) Frigyes szász választófejedelem közbelépésére azonban a meghallgatást áthelyezték Augsburgba. A városi templom mellett álló és ahhoz képest parányinak tűnő Corpus Christi kápolnából indult Luther fellebbezni az őt eretnekséggel vádoló X. Leó pápánál.



 

Melanchthonhaus
Melanchthon-ház

Philipp Melanchthon (Bretten (Pfalz), 1497. - Wittenberg, 1560.) német teológus, reformátor volt. 1518-ban a görög nyelv és irodalom tanára lett Wittenbergben. Itt találkozott és csatlakozott Luther Mártonhoz, és lett a munkatársa. Luther hevességét igyekezett mérsékelni.

Melanchthon háromemeletes háza 1536-ban épült késő gótikus ablakokkal és a reneszánsz oszlopokkal. Ma emlékmúzeum, melynek szobáiban míves, de egyszerű berendezés látható. Melanchthon itt élt, dolgozott és halt meg.

Cím: Collegienstraße 60, 06886 Lutherstadt Wittenberg





 

Universität
Egyetem

1502. október 18-án Bölcs Frigyes választófejedelem (Friedrich III. vagy Friedrich der Weise von Sachsen) megalapította a Leucorea egyetemet, amely néhány évtized múltán nagy tekintélyű és népszerű intézménnyé vált. A hely a magyar protestantizmus szempontjából is fontos, a XVI. században sok magyar is tanult a wittenbergi egyetemen, többek között pl. Károli Gáspár. Az egyetem (Martin-Luther-Universität Halle-Wittenberg) ma is létezik, de a régi épületek már nem állnak.


 

Lutherhaus Wittenberg und Augusteum
Wittenbergi Luther-ház és Augusteum

1502. október 18-án Bölcs Frigyes választófejedelem megalapította a Leucorea egyetemet. Wittenberg védőszentje Mária mellett Augustinus volt, az ő tiszteletére építettek itt kolostort a szerzetesek a történelmi belváros keleti részén. A mai Luther-ház egy egybefüggő épületegyüttes része, a XVI. század legelején építették, mint Ágoston-rendi kolostort. Az Augusteum Luther segítségével wittenbergi kollégiumépületté alakult, mely a Leucorea egyetem része volt. Luther Márton kétszer is élt ebben az épületegyüttesben: először szerzetesként, amikor 1508-ban áthelyezték Wittenbergbe, hogy a hittudományt tanulmányozza. 1524-re a reformáció rohamos terjedése miatt az egyházi intézmény bezárta kapuit. III. (Bölcs) Frigyes szász választófejedelem 1524-ben az addigra üresen álló, kihasználatlan épületegyüttest Luthernek ajándékozta.

Ma itt található a világ legnagyobb Reformációtörténeti Múzeuma.

Cím: Collegienstraße 54, 06886 Lutherstadt Wittenberg








 

Luther 1517 - Wittenberg 360° panoráma

2017-ben a reformáció 500. évfordulóját ünnepelték Lutherstadt Wittenbergben, ahol a vártemplom (Schlosskirche) kapujára 1517. október 31-én szögezte ki Luther Márton a 95 tételét. Wittenbergben 2016. október 22-e óta tekinthető meg a Luther Márton korabeli város panorámaképe. Yadegar Asisi 360 fokos LUTHER 1517 című panorámáján Wittenberg kel életre Martin Luther, Bölcs Frigyes és Lucas Cranach idejében, általa újraélhetjük a történelmet.

Cím: Lutherstraße 42, 06886 Lutherstadt Wittenberg



VIDEO!!!

 

Katholische Kirche Sankt Marien
Szent Mária katolikus templom

1868-ban tették le a mai templom alapkövét. A templom 1872-ben készült el tipikus szász-anhalti neogótikus stílusban. Az építkezésre főleg a porosz katonaság tagjainak fokozott beáramlása miatt volt szükség. A XIX. századig a reformáció eredményeként hosszú ideig nem volt független katolikus közösség a városban. Mai formáját 2000-ben kapta.

Cím: Mauerstraße 14, 06886 Lutherstadt Wittenberg


 

Eiscafé San Marco

Mivel ebédnél úgy jól laktunk, hogy desszert már nem fért belénk, most beültünk ebbe a kávézóba és bepótoltuk azt, ami az ebédnél kimaradt.

Cím: Schlossstraße 33, 06886 Lutherstadt Wittenberg


 

Hundertwasserschule Wittenberg
(Luther-Melanchthon-Gymnasium)

Egy igazi panelépületet húztak fel 1975-ben, ez lett az iskola több mint 1000 tanuló számára. A két Németország egyesítése után a volt NDK-ban az NSZK iskolarendszerét vezették be. Az iskolákat átalakították. A wittenbergi iskola új tervének vázlatai 1993-ra készültek el. Mivel ezek formai tekintetben nagyon hasonlítottak Friedensreich Hundertwasser koncepciójához, felvették a kapcsolatot a művésszel, aki beleegyezett, és részt vett az iskola művészi koncepciójának kialakításában. A Luther-Melanchthon-Gymnasium (röviden LMG) az egyetlen iskola Németországban, amelyet Friedensreich Hundertwasser bécsi művész ötletei és koncepciója alapján építettek át. A felújítás 1997 és 1999 között történt; Hundertwasser, aki 2000-ben hunyt el, még láthatta az átalakított iskolát.

Cím: Schillerstraße 22a, 06886 Lutherstadt Wittenberg


 

 

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is!

Ha máskor is szeretnél velünk utazni, inspirációért kövess minket a Mindenütt jóóó blog Facebook oldalán, vagy a blog youtube csatornáján, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz!

 

LINKEK / FORRÁSOK:

Luther-Melanchthon-Gymnasium NÉMETül: Luther-Melanchthon-Gymnasium – Wikipedia
A Luther-Melanchthon-Gymnasium hivatalos nonlapja NÉMETül, ANGOLul, FRANCIAul, SPANYOLul: Luther-Melanchthon-Gymnasium Lutherstadt Wittenberg (hundertwasserschule.de)
Yadegar Asisi MAGYARul: Yadegar Asisi – Wikipédia (wikipedia.org)
Luther Márton MAGYARul: Luther Márton – Wikipédia (wikipedia.org)
Búcsúcédula MAGYARul: Búcsúcédula – Wikipédia (wikipedia.org)
Lutherstadt Wittenberg MAGYARul: Lutherstadt Wittenberg – Wikipédia (wikipedia.org)
Luther Márton MAGYARul: Luther Márton – Wikipédia (wikipedia.org)
Luther Márton 95 tétele MAGYARul: Luther Márton 95 tétele – Wikipédia (wikipedia.org)
Németország világörökségi helyszínei MAGYARul: Németország világörökségi helyszínei – Wikipédia (wikipedia.org)
Augusteum és Luther-ház NÉMETül: Augusteum und Lutherhaus Wittenberg – Wikipedia
Lucas Cranach MAGYARul: Lucas Cranach (festő, 1472–1553) – Wikipédia (wikipedia.org)
Philipp Melanchthon MAGYARul: Philipp Melanchthon – Wikipédia (wikipedia.org)

LeRoutard Allemagne kötete, 2016, ISBN 9 782019 124427 
Panoráma NDK kötetet, 1980, ISBN-963-243-215-0
A helyszínen kapott, illetve kihelyezett információs anyagok


  

#iambloggeriamhere

2 megjegyzés:

  1. Megint csak egy érdekes bejegyzés volt. Köszönöm. :).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm a dicsérő szavakat! <3 Nagyon örülök, hogy tetszett ez a bejegyzés is! :-)

      Törlés

Köszönöm, hogy benéztél! / Thanks for your visit!