2020. október 29., csütörtök

Schloss und Park Branitz

Branitz kastély és park

 

„…die grünste der Oasen…” – „… az oázisok legzöldebbike…”

Hermann Fürst von Pückler-Muskau egy kalandor, világfi, nagy nőcsábász és piperkőc, amatőrként pedig korának egyik legzseniálisabb kertépítő művésze volt. Miután „lenyugodott”, Branitzban telepedett le volt feleségével, Lucie-val. Az itteni parkot is ő építette.

 

Hermann Ludwig Heinrich von Pückler-Muskau

Hermann Ludwig Heinrich von Pückler-Muskau (Muskau (Lausitz), 1785. október 30. - 1871. február 4.) herceg, német író és tájépítész volt. Szülei öt gyermeke közül ő volt a legidősebb. Eleinte jogot tanult, 18 éves korában katona lett, de néhány év múlva hosszabb külföldi utazásokat tett, melyek után 1811-ben apja halála után átvette a muskaui birtokot. Harcolt az 1813-as háborúban, de a békekötés után megint otthagyta a katonaságot. 1817-ben feleségül vette Lucie Hardenberget. 1822-ben hercegi rangra emelték. Ismét nagy utazásokra indult: 1828-ban bejárta Angliát és Franciaországot, 1835-ben Algériát és Észak-Afrikát, 1837-ben Egyiptomot, Kis-Ázsiát és Görögországot, ahonnan (egy pár hónapos (1839 szeptember-december) budapesti tartózkodás után) csak 1840-ben tért vissza.

Pückler imádta a nőket. Arisztokraták, polgárok vagy művészek - akikkel számos kapcsolatot és levelezést ápolt. Szerelmes leveleit ábécé szerint rendezte, hogy jobban áttekinthetők legyenek. Felesége Lucie, még a válásuk után (1826) is hű partnere, nagylelkű támogatója és anyai barátja maradt Pücklernek. A herceg óriási botrányt okozott, amikor vásárolt egy 12 éves lányt a khartoumi rabszolgapiacon keleti útja során, és magával vitte, mint útitársát Lusatia felé. Amikor azonban megérkeztek Muskauba 1840-ben, Machbuba meghalt tuberkulózisban.

Pückler eladósodott, ezért 1845-ben eladta birtokát és hosszabb idő múlva, melyet fölváltva Olasz- és Németországban töltött, Branitzban (Cottbus mellett) telepedett le volt feleségével, Lucie-val. 1846-ban itt is parképítésbe kezdett. 1871-ben Branitz kastélyában halt meg.

Hermann Ludwig Heinrich von Pückler-Muskau

 

A látogatóközpontban lehet megvenni a belépőjegyet és itt látható a „Táj mesterei” című állandó kiállítás.






 

Branitzer Park
Branitzi Park

A Cottbus melletti Branitzban korábban kopár homokos sivatag volt. Ide a különc 60 éves Pückler herceg 620 hektáron ismét egy angol tájparkot rendezett be, amelyet ő maga is remekművének nevezett. A parkot 1846-tól hozták létre, miután Pücklernek a muskaui birtokát el kellett adnia. A mesterséges dombok, tavak és csatornák és fák kompozícióival a Branitz Parkot a kertművészet fejlődése csúcsának tekintik, és a nemzetközi jelentőségű mérföldkőnek számít.









 

Cavalierhaus
Lovagi ház






„Pleasureground“
„Örömtér”







Schloss Branitz
Branitz kastély

A Branitz kastély a gyönyörű park középpontjában található. A késő barokk palotát, őseinek egykori kúriáját Pückler herceg 1846-tól kezdve alaposan átépítette. Az enteriőrök által Pückler herceg átlagosnak nem nevezhető életéről szerezhetünk benyomást. A kastélyban a nemesség és az otthonosság ötvöződik. A szobák egyedülállók, eredetiek: az emeleten Pückler három színes és csodálatos keleti szobát rendezett be, emlékként keleti útjára. Különleges a könyvtár és csodálatos az eredeti, késő rokokó stílusú zeneterem 1772-ből. Pückler stílusos ebédlőt rendezett be az éjszakai vacsorákhoz. A reggeliző termek lila és arany színben pompáznak. A herceg hivatalos vendégeinek színes rajzos szobákat rendezett be. A színes, keleti mintás tapétákkal és nemes selyem damaszt burkolatokkal, bútorokkal és csillárokkal belső terek a herceg ízlését tükrözik. A kastélyt önállóan, vagy vezetéssel is végigjárhatjuk.











































 

Rosenlaube
Rózsapavilon





Parkgärtnerei
Kertészet





Pyramiden
Piramisok

Egyedülálló a két földpiramis, amelyek Pückler keleti útjára emlékeztetnek. Egyiptommal ellentétben Pückler azonban nem kőből építette a piramisokat, hanem a földből halmozta fel és zöldellő növényekkel ültette őket. A két piramis közül a nagyobb, a Tumulus 1854-56 között épült, a Piramis-tóban található, és teljesen benőtte egy kúszónövény. A 20 méter magas földpiramis a maradandóság jelképe, és 1871 óta ez Hermann Pückler-Muskau herceg temetkezési helye. Volt feleségét, Lucie hercegnőt (1776-1854) 1884-ben áthelyezték.


Landpyramide
Föld piramis



Tumulus





Schwarzer See
Fekete tó










VIDEÓ!!!

Marstall
Udvari istálló és kocsiszín

 




A Cavalierhausban kaptunk be egy kis harapnivalót.


 

 

Cím: 03042 Cottbus, Robinienweg 5
Telefon: +49 (0) 355 75150
Honlap: https://www.pueckler-museum.de/

 

 

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is!

Ha máskor is szeretnél velünk utazni, inspirációért kövess minket a Mindenütt jóóó blog Facebook oldalán, vagy a blog youtube csatornáján, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz!

 


LINKEK/FORRÁSOK

Hermann von Pückler-Muskau MAGYARul: https://hu.wikipedia.org/wiki/Hermann_von_P%C3%BCckler-Muskau
Cottbus MAGYARul: Cottbus – Wikipédia (wikipedia.org)
Branitz (Cottbus) NÉMETül: Branitz (Cottbus) – Wikipedia
Branitzer Park NÉMETül: Branitzer Park – Wikipedia
Schloss Branitz NÉMETül: Schloss Branitz – Wikipedia

Lonely planet: Pocket Berlin, 6th edition, ISBN 978-1-78657-798-6
Le Routard: Allemagne, 2016, ISBN 978-2-01-912442-7
Le Routard: Berlin - Avec le Brandenbourg, 2016, ISBN 978-2-01-912437-3
Panoráma NDK kötetet, 1980, ISBN-963-243-215-0


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy benéztél! / Thanks for your visit!