2019. február 17., vasárnap

Aurora Borealis




A világ egyik természeti csodája a sarki fény vagy -ahogy az északi féltekén hívják- az északi fény. Azt a jelenséget a Napból a Föld légkörébe csapódó protonok és elektronok okozzák. A Föld légkörében nitrogént és oxigént gerjesztve látványos fényjelenség keletkezik. Többnyire zöld, de ritkábban ibolyaszínű, vöröses, sárga vagy kék árnyalatokat is el lehet csípni.




A Kukkolankoski zúgóknál ránk sötétedett, így autóba ültünk, és nagy reményekkel vágtunk neki a visszaútnak Rovaniemibe. Az ég tiszta volt, és az alkalmazások mind azt mutatták, hogy ma nagy eséllyel láthatjuk a sarki fényt. Tudtuk, hogy vagy ma este, vagy „soha”, hisz már csak két esténk maradt, ez és a másnapi. Akkorra viszont sűrű havazást jósoltak, és olyankor esély sincs az Aurora Borealisra. Ahogy közeledtünk a város felé, úgy párolgott el belőlünk a remény is. Pedig az elején olyan jól indult. Már majdnem ott volt!!!



Tudtuk, hiszen utánaolvastunk, hogy a sarki fényt még szezonjában is mázli elcsípni, hisz oly sok tényező együttállásán múlik. Az Arktikum múzeumban már megcsodáltuk az Aurora Borealist egy mini planetárium segítségével. Itt fekve lehetett ámuldozni a sarki fény rókáján (számi mítosz), és e csodás égi jelenség képein, mellyel kapcsolatban több legenda is él.

A finn verzió szerint egy sarki róka szalad a hóban és a farkával megüti a hó felső rétegét, majd ezek a hópelyhek szikráznak az égen.
A grönlandi eszkimók szerint pedig az Aurora az ég legmagasabb helye, ahol a halottak egy rozmár koponyájával fociznak.
A régi rómaiak véres esőként írták le a jelenséget, mivel a déli féltekén a színe valóban vöröses. Háborúk és katasztrófák előjelének tartották.
Kínában is féltek tőle, égi csapatokként, vagy tekergő sárkányként, kígyóként ábrázolták.
Északon a halottakkal és a túlvilággal azonosítják. Számi hiedelmek szerint az Aurora élő lény, mely beszél és érti a beszédet. Azért kell csendben maradni, ha meglátjuk, hogy az Aurora ne vigyen el bennünket. Egyesek szerint az Aurora intenzívebb lesz, ha nézed őket, valamint fütyüléssel előcsalogathatod!

Rovaniemibe érve csalódottan ültünk be a Siipiravintola Wingston nevű helyre vacsorázni, mielőtt hazaindultunk volna airbnbs szállásunkra.



Mivel hazafelé csak kis kitérő az Ounasvaara-hegy, oda mentünk, hátha. Az Ounasvaara-hegyet és a Síközpontot Katáék, az Our life, our travel bloggerpárosa ajánlotta nekünk. Ők már évek óta Rovaniemiben élnek. Sok hasznos infót olvashattunk tőlük a blogjukon, illetve Kata e-mailben is sok jó tanáccsal látott el bennünket. Ezúton is hálás köszönet érte!

VIDEO!!!

Szóval megint az Ounasvaarához mentünk, reményvesztetten. A domb aljában parkoltunk, ahogy eddig minden este, majd fölcaplattunk a dombtetőre. És akkor állt el a lélegzetünk, és akkor értettük meg, hogy miért mondta mindenki, hogy ha látod, tudni fogod, hogy a sarki fényt látod. Lemerevedtünk… ott volt előttünk az Aurora Borealis! Nem érdekelt a zord idő, nem érdekelt a farkasüvöltő hideg, csak álltunk ott és bámultunk. Majd a korábban már felfedezett sífutó utakon beljebb mentünk, hogy a visongó kínai turistáktól nyugtunk legyen. Annyira elmerültünk a sarki fény látványában, hogy el is felejtettünk fényképezni. Pedig vagy egy órát fent voltunk a hegyen! Már csak otthon döbbentünk rá, amikor megnéztük volna, hogy alig készült pár kép a látványról.















Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is! Ha nem szeretnél lemaradni a következő utazásunkról, akkor kövess minket a Mindenütt jóóó blog Facebook oldalán, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz!


LINKEK / FORRÁSOK


Le Routard útikönyvek sorozat Finlande című része, 2017/2018-as kiadás, ISBN 978-2-01-279940-0



(A bejegyzésben szereplő képek egy részét Laurent készítette.)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy benéztél! / Thanks for your visit!