2021. szeptember 17., péntek

Prora

A világ legnagyobb üdülővárosa

 

A „rügeni kolosszus” vagy a „tengerparti szörnyeteg” néven emlegetett Prora a világ legnagyobb üdülővárosa, és a világ leghosszabb épülete az egyik legszebb, gyakran erdőkkel borított, vagy éppen homokos partszakaszon. A náci Németország tengerparti üdülőhelyének tervezték, a második világháború után az NDK egyik legnagyobb laktanyája lett, majd az NSZK és NDK újraegyesítése után teljesen elnéptelenedett. Az épület ma örökségvédelem alatt áll.



 

Rügen

Rügen egy Németországhoz tartozó, több mint 900 km²-en elterülő, meglehetősen tagolt sziget a Balti-tengerben, Mecklenburg-Előpomeránia tartományban. A szárazföldről a 96-os főút hídján át közelíthető meg.

 

Binz

A település Németországban, azon belül Mecklenburg-Előpomeránia tartományban található. Legnépszerűbb látnivalója a homokszobor kiállítás. Másik érdekessége pedig Prora, a hatalmas KdF-üdülőkomplexum a Harmadik Birodalom idejéből.

 

Prora

Pár évvel az után, hogy Hitler hatalomra került, felszámolták a szakszervezeteket, és létrehozták helyettük a Német Munkafrontot, melybe a dolgozóknak kötelező volt belépni. A Német Munkafront szervezésében jött létre a KdF (Kraft durch Freude = az örömből fakad az erő vagy örömből születő erő) nevű utazásszervező hivatal. Ez az állami szervezet a modern tömegturizmus előfutárának is tekinthető, és valóban népszerű volt, hisz üdülői voltak, külföldi hajóutakat és a Német Birodalmon belüli társasutazásokat szervezett.

Maga Hitler adta az ötletet, hogy építsék fel a világ legnagyobb és legimpozánsabb, tengerparti üdülőjét. Így kezdődött a prorai kolosszus története.

Az építkezést 1936-ban el is kezdték. Az épület ötemeletes és 4,5 kilométer hosszú. Kb. tízezer szobája volt, ahol turnusonként kb. húszezer embert tudtak volna elszállásolni. Bauhaus stílusú, és minden szobája a tengerre néz, a hátsó oldalon csak folyosók és mellékhelyiségek vannak. Az épület a maga idejében olyan korszerűnek számított, hogy nagydíjat kapott az 1937-es párizsi világkiállításon! De az építkezést nem tudták befejezni, mert ’39-ben kitört a háború, tehát a náci katonák és élmunkások sohasem élvezhették az üdülőhelyet. Az épület-monstrumot teljes egészében sohasem fejezték be. 

A történelem iróniája, hogy Hitler álmát részben valóra váltotta az NDK, hiszen az épület egy részéből végül mégis üdülő lett. Az egykor 4,5 kilométerből ma már csak kb. 3 kilométer van meg. Egy része még mindig csak szerkezetkész és romos (lezárt) állapotban van, egy részét azonban befejezték és hotelt, ifjúsági szállót, diszkót, éttermet, idősotthont alakítottak ki benne.

Időközben szépen megnőttek a tengerparti fák, melyek árnyékot adnak egy meleg nyári napon.



















 

Bergen auf Rügen

Bergen Rügen legnagyobb városa és a sziget közepén fekszik.
A binzi kirándulás után Bergenbe, a Rugard étterembe mentünk vacsorázni. A névadó Rugard Rügen sziget középső régiójának legmagasabb pontja a maga 91 méterével.


 

Cím: Dritte Straβe 4, 18609 Binz OT Prora, Németország

 

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is!

Ha máskor is szeretnél velünk utazni, inspirációért kövess minket a Mindenütt jóóó blog Facebook oldalán, vagy a blog youtube csatornáján, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz!

 


LINKEK / FORRÁSOK

Rügen MAGYARul: Rügen – Wikipédia (wikipedia.org)
Binz MAGYARul: Binz (település) – Wikipédia (wikipedia.org)
Prora ANGOLul: Prora - Wikipedia
Prora NÉMETül: Prora – Wikipedia
Bergen auf Rügen MAGYARul: Bergen auf Rügen – Wikipédia (wikipedia.org)

Le Routard: Allemagne, 2016, ISBN 978-2-01-912442-7
Panoráma NDK kötetet, 1980, ISBN-963-243-215-0

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy benéztél! / Thanks for your visit!