2021. szeptember 25., szombat

Jawor

A béke temploma Jaworban

Az 1648-ban aláírt vesztfáliai béke -mely lezárta a harmincéves háborút-, előírta a vallási békét. Sziléziában ennek értelmében három béke templom építését engedélyezte az uralkodó az evangélikus közösség számára. A három templom Jaworban, Świdnicában és Głogówban épült fel, ez utóbbi egy tűzvészben elpusztult. A másik kettő UNESCO Világörökség.



Jawor

Jawor Lengyelország délkeleti részén, a Kárpátaljai vajdaságban, a Leskói járásban található település. Legfőbb látnivalója a béke temploma.

 

A béke templomai Jaworban és Świdnicában

A Jaworban és Świdnicában emelt, béke templomai néven is ismert épületek Európa legnagyobb faszerkezetű vallási építményei, melyek 2001 óta az UNESCO világörökség részei. A béke és a vallásszabadság jelképei. A 30 éves vallásháború végén, 1648-ban megkötött vesztfáliai békeszerződés után az új törvény szerint egy állam minden polgárának át kell térnie ura vallására. De Sziléziában ez nem volt annyira egyszerű, mivel a lakosság többsége protestáns volt, míg az uralkodó Habsburg család katolikus. Emiatt itt meglepő döntés született: 3 evangélikus templom építését engedélyezték, de sok korlátozó feltételt szabtak:

- a templomokat a város falain kívül kell felépíteni,

- csak fát, szalmát és földet (nem lehetett követ vagy téglát használni, így a templom nem használható erődként)

- legfeljebb 1 év alatt el kellett készülnie

- nem lehetett tornya (de később kis tornyokat is hozzáadtak).

A szigorú feltételek miatt az építőknek addig nem próbált, rendkívül összetett új technikákat kellett alkalmazniuk. Albrecht von Säbisch építész építette a 3 templomot. Az elsőt Głogówban, mely sajnos egy 1758-as tűzvészben megsemmisült. Jaworban később egy nagyobb, Świdnicában pedig még később egy még nagyobb templom épült.

Külsejük egyszerűbb, és mivel a belső díszítésre nem voltak korlátozások, ezért a templomok belsejét gazdagon díszítették és festették.

 


Ewangelicki Kościół Pokoju - Jawor
Evangélikus béke templom - Jawor

Jawor templomát a a Szentléleknek szentelték. Az erkélyes szerkezetnek köszönhetően akár 5500 főt is befogadhat. Minden festett fából készült benne. Legfőbb dísze a karzatainak oldaltábláin látható festmények, amelyek ó- és újszövetségi jeleneteket ábrázolnak.




































Jawor „Rynek” városközpontja tele van színes házakkal, de néhányuk sajnos nincs megfelelően karbantartva.




Mivel sehol nem találtunk nyitva semmit, ahol ebédelhettünk volna, egy ABC-szrűségben hot-dogot vettünk.



  

Cím: 1242 Jawor, Lengyelország


Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is!

Ha máskor is szeretnél velünk utazni, inspirációért kövess minket a Mindenütt jóóó blog Facebook oldalán, vagy a blog youtube csatornáján, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz!

 


LINKEK / FORRÁSOK

Lengyelország világörökségi helyszínei MAGYARul: Lengyelország világörökségi helyszínei – Wikipédia (wikipedia.org)
Jawor MAGYARul: Jawor – Wikipédia (wikipedia.org)

Le Routard: Pologne, 2020/21, ISBN 978-2-01-7101079

A látogatóközpontban kapott ingyenes és fizetős információs anyag.


20 megjegyzés:

  1. Nagyon köszönöm ezt a bejegyzést is. 😊

    VálaszTörlés
  2. Csodálatos ez is, szuper nézni a képeket :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon különleges, a koponyák tetszettek a legjobban, na meg a színes házak ^^ A hotdog finom volt?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett 🥰
      Igen, finom volt. Az tetszett nagyon, hogy összeválogathattad, hogy milyet szeretnél. Volt több fajta "kifli" és több fajta virsli / kolbász is, és szószból is sok féle. 😋

      Törlés
  4. Ez a hely egyszerűen elképesztően néz ki! Már-már ihletet ad, hogy valamibe beleszőjjem :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, ennek igazán örülök 🥰
      Szólj, ha megvan az a valami! Kíváncsi lennék, milyen ihletet adott a hely! 😊

      Törlés
  5. Nagyom jó bejegyzés volt ez is, a képek nagyon tetszettek. :) Az épület belseje is csodálatos, valamint a többi épületek is. :)

    VálaszTörlés
  6. Ismét szuper bejegyzés ❤ Csodásak a képek 😻

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm, igazán örülök, hogy tetszett! 🥰

      Törlés
  7. A képek alapján ez is egy elég hangulatos hely lehetett :D A templom szerintem is szép és kifejezetten tetszenek a belső díszítések. Így ránézésre a hotdog is finom lehetett.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valóban lenyűgöző a templom, főleg belülről. Elég nehéz volt a fényviszonyok miatt képeket készíteni. Azért nincs annyira sok kép, mint máskor. 😉

      Törlés
  8. Annyira szépek ezek a képek�������� Szeretem olvasni a bejegyzéseidet ��

    VálaszTörlés
  9. Sohasem hallottam még korábban erről a településről, de igazán szuper érdekességeket tudhattam meg. A képek is magukért beszélnek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm! Örülök, hogy tetszett 😊
      Mi UNESCO világörökség mániások vagyunk, és mivel ez is az, és a közelben jártunk... Nem maradhatott ki.

      Törlés

Köszönöm, hogy benéztél! / Thanks for your visit!