2018. október 5., péntek

Amerikai álom(?) XXII. - NYC - St. Patrick's Cathedral




4. nap New York City-ben

St. Patrick's Cathedral




Még jó néhány látnivaló várt ránk az utolsó napunkon, így gyorsan megreggeliztünk, majd elhagytuk az airbnb-n foglalt brooklyni szállásunkat. A városközpontba metróztunk, ahol először is egy csomagmegőrzőbe mentünk, és leadtuk a nagyobb csomagokat. Innen aztán a St. Patrick's Cathedral (Szent Patrik katedrális)-ba mentünk. 




St. Patrick's Cathedral (Szent Patrik katedrális)

A székesegyház, mely New York egyik kiemelkedő nevezetessége, a New York-i püspök temploma, és egyben plébánia is, a város legfontosabb útvonala, a Fifth Avenue (Ötödik sugárút) mentén található. Az épület egy egész háztömböt foglal el az 50. és 51. utcák, illetve a Madison és az Ötödik sugárutak által határolva. Az összesen 3000 ember befogadására alkalmas katedrális márvánnyal bevont téglából épült. Legmagasabb tornya 100,4 méterre magasodik az utcaszint fölé. Ablakai gyönyörű festett üvegből készültek, amerikai és európai mesterek munkái. A Manhattan belvárosában álló templom 1976 óta műemlékvédelem alatt áll. 

Útközben a 6th Avenue-n (Hatodik sugárút) belebotlottunk a Paparazzi Dogman & Paparazzi Rabbitwoman szobrokba. Nem tudtam megállni, hogy ne bohóckodjak velük egy kicsit. :-)





A telket 1810-ben a jezsuita rend vásárolta meg, és iskolát építettek, mely 1814-ben bezárt, és a területet az egyházmegye vette meg. Ők ekkor az üldöztetés elől idemenekült francia trappista szerzeteseknek adták használatra, akik árvaházat tartottak fenn. 1815-ben, Napóleon bukása után azonban visszatértek hazájukba. A területet ekkor egy későbbi temető számára jelölték ki. A szomszédos árvaházat egészen az 1800-as évek végéig az egyházmegye gondozta.
1850-ben IX. Piusz pápa főegyházmegyévé tette a New York-i Egyházmegyét, s az akkori érsek (John Joseph Hughes) 1853-ban bejelentette, hogy egy új katedrálist emelnek itt a régi Szent Patrik székesegyház pótlására. Az új püspöki templom terveit James Renwick Jr. készítette. 1858-ban tették le a neogót stílusú székesegyház alapkövét. A templom építése a polgárháború miatt félbeszakadt, csak 1878-ra készült el. A következő év májusában szentelték fel és nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt. Az építési munkálatok azonban még egészen 1930-ig folytak. Ezalatt készültek el a színes üvegablakok. 1888-ban épült fel a 100,4 méteres torony, mely New York City legmagasabb, és az Egyesült Államok második legmagasabb építménye volt. Ma Észak-Amerikában ez a templom a legnagyobb díszített neogótikus stílusú katolikus székesegyház. Elkészültekor távol volt Manhattan sűrűn lakott déli részétől, így akkor még nem vették körül házak. Hatalmas méretei azonban ma már eltörpülnek a város felhőkarcolói mellett.

Az altemplomban eltemetettek között kilenc New York-i érsek és más rangos egyházi személyek vannak, és itt nyugszik Pierre Toussaint (1766-1853), az amerikai karitász egyik alapítója is.

Szent Patrik (Írország védőszentje) tiszteletére minden év március 17-én nagy felvonulást tartanak a 5th Avenue-n.
















































Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is! Ha nem szeretnél lemaradni a következő utazásunkról, akkor kövess minket a Mindenütt jóóó blog Facebook oldalán, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz!



LINKEK/FORRÁSOK



LeRoutard útikönyv sorozat États-Unis Nord-Est c. kötete, 2013/2014-es kiadás, ISBN 978-2-01-245641-9
LeRoutard útikönyv sorozat New York + Brooklyn c. kötete, 2013-as kiadás, ISBN 978-2-01-245564-1




(A bejegyzésben található képek egy részét Laca és Laurent készítette.)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy benéztél! / Thanks for your visit!