2021. augusztus 9., hétfő

Székelyderzs unitárius erődtemploma

 


 

Erdély erődtemplomos falvai

Erdélyben több mint 150, jó állapotban megőrzött erődített templom található. 1993-ban (majd 1999-ben összesen) hét dél-erdélyi falu került fel az UNESCO világörökség listájára „Erdély erődtemplomos falvai” néven. A hét falu: Berethalom, Kelnek, Nagybaromlak, Prázsmár, Szászfehéregyháza, Szászkézd és Székelyderzs. Ezeknek a falvaknak a templomai a XIII-XVI. századbeli jellegzetes építkezési módszerével készültek.

A XII. században telepítettek ide szászokat, az általuk alapított falvak legfontosabb épülete a falu közepén, könnyen védhető helyen, (általában) a dombtetőn, a XIV-XVI. században épített templomerőd volt. A helyiek szűkös erőforrásai miatt nem tudták az egész települést fallal körbevenni, így csak a templomot erősítették meg és építették körbe vastag fallal, amelyet lőrésekkel, szuroköntőkkel, gyilokjárókkal és más védelmi elemekkel láttak el. Az erődtemplomok legfontosabb feladata az volt, hogy a település lakosait megvédjék a törökök és tatárok támadásaitól és fosztogatásaitól. A falakban és tornyokban éléskamrákat alakítottak ki, így a lakosok egy hosszú ostromot is át tudtak itt vészelni. Az erődtemplom sarokbástyáiban és védőfalaiban raktározták a családok gabona- és szalonnakészletét, béke- és háborúidőben egyaránt. Itt őrizték a lányok kelengyés ládáját is. A raktár le volt zárva, és a tulajdonos csak a közösség elöljáróinak felügyelete alatt vehetett a tartalékból. Általában heti egy vagy két alkalommal.

Minden templom más. Az épületek különböző építészeti stílusokat képviselnek, és mind más miatt különleges. Mi összesen öt templomot néztünk meg alaposan, ebből négy az UNESCO listán is szerepel.

 

Székelyderzs

Székelyderzs (Dârjiu) a mai Románia területén, Hargita megyében található. 1334-ben Ders néven említik először. A falu a Petky család ősi fészke volt.

 

Unitárius erődtemplom

A gótikus templom különböző időszakokban épült: a szentély rész (ahol az orgona van) az 1200-as években, a templomrész az 1400-as években, a várfal és a bástyák az 1500-as években. A falon körben lőrések láthatók.


A templom tetején lévő védelmi emelet a lőrésekkel és érdekes formájú szuroköntő nyílásokkal Basta német-római császári hadvezér 1605-ös pusztítása után épült Petky János költségén. A toronyban található nagy harangot szintén ő öntette Derzsben 1607-ben.

A kaputorony aljába kettős kaput építettek; ha a támadók a külsőn be is jutottak, a belső kapu előtt kénytelenek voltak megtorpanni. A torony emeletéről a védők pedig a nyílásokon keresztül szurkot önthettek a betolakodók nyakába. A torony eredeti magassága 28 méter volt, melyet 1866-ban megemeltek 10 méterrel. Ebbe a toronyba fel lehet menni, de elég veszélyesek a lépcsők/létrák, így én a tériszonyommal egy idő után visszafordultam. A többiek felmentek ameddig lehetett.




































A kékre festett fapadokat 1790-ben állították fel, és fizetés arányában osztották ki a családoknak. Minden ember csak az ő családjának a padjába ülhetett.








A vártemplom különlegességei közé tartozik a rovásírásos tégla, melyet az 1900-as évek első felében találtak. Keletkezése vitatott (1274-1490 közötti időszak) mint ahogy a felirat jelentése is, ami valószínűleg „Miklós Derzsi apa-pap”. 

Rovásírásos tégla

Másik nevezetessége a XV. századból származó falképek, mint a toronyból kilökött összekötözött kezű, véres hátú mártírnők, a püspökszentek vagy a kisdedhez zarándokló három bölcs király, Szent Mihály arkangyal, Pál apostol megtérése. A templom északi falrészén pedig a Szent László-legendát ábrázolták; kivonulási jelenet, az üldözés, a birkózás, a kun megölése és a pihenés.

A toronyból kilökött összekötözött kezű, véres hátú mártírnők

Püspökszentek vagy a kisdedhez zarándokló három bölcs király, Szent Mihály arkangyal, Pál apostol megtérése

Szent László-legenda: kivonulási jelenet

Szent László-legenda: az üldözés, a birkózás

Szent László-legenda: a birkózás, a kun megölése és a pihenés

Ez az erődtemplom a második körben, 1999-ben került fel az UNESCO világörökség listára.

János Zsigmond Erdély fejedelme (II. János magyar király) szobra a templom előtt látható. Ő volt a történelem első unitárius vallású uralkodója.

János Zsigmond Erdély fejedelme (II. János magyar király)

 

Cím: Str. Alszeg 164, Székelyderzs (Dârjiu) 537075, Románia
Telefonszám: +40 744 557 659
Belépőjegy: van, és csak készpénzzel és lejben lehet fizetni!
 

  

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is!

Ha máskor is szeretnél velünk utazni, inspirációért kövess minket a Mindenütt jóóó blog Facebook oldalán, vagy a blog youtube csatornáján, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz!

 


LINKEK / FORRÁSOK

Románia világörökségi helyszínei MAGYARul: Románia világörökségi helyszínei – Wikipédia (wikipedia.org)
Erdély erődtemplomos falvai MAGYARul: Erdély erődtemplomos falvai – Wikipédia (wikipedia.org)
Székelyderzs MAGYARul: Székelyderzs – Wikipédia (wikipedia.org)
Székelyderzsi unitárius templom MAGYARul: Székelyderzsi unitárius templom – Wikipédia (wikipedia.org)

A helyszínen kihelyezett információs táblák.

LeRoutard Roumanie 2021/2022 útikönyv ISBN 978-2-01-787072-2


17 megjegyzés:

  1. Nagyon jó írás és azok a szép képek :-) Szerelem lett és itt az ideje ezt is meglátogatni :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy tetszett és hogy kedvet kaptál egy erdélyi utazásra! ❤️

      Törlés
  2. Gyönyörű fotók, a helyszín is fantasztikus. ♥ Ismét egy remek beszámoló ^^.

    VálaszTörlés
  3. Gyönyörű leírás, a fényképek is fantaszikusak lettek! ^^ Örültem, hogy olvashattam ismét tőled.:)

    VálaszTörlés
  4. Én még sosem jártam erdélyben, de nagyon szép sok jót hallottam róla, gyönyörűek a fotók. Szívesen laknék ilyesmi régi faluban =)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! 😊
      Egy ilyen faluban lenni és élni felér egy időutazással!

      Törlés
  5. Olyan sok szép látnivaló van Erdélyben. Ez gyönyörű, és a képek is csodásak!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy bizony, Erdély gyönyörű!
      Köszönöm, örülök, hogy tetszettek a fényképek 😊

      Törlés
  6. Egyik olyan hely Erdély, ahova minden vágyam eljutni. Gyönyörű, főleg, hogy a gyökereim is onnan származnak. Csodás hely lehetett, biztosan szuper élmény volt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erdély valóban gyönyörű! Nekem szerencsére nem az első utam volt már és biztosan nem is az utolsó! <3

      Törlés
  7. A vasútállomáson leszáll egy csapat turista, a székelyderzsi híres templomerődöt jöttek megnézni. S há' ott kapják magukat a semmi közepin. Kérdik a baktertől:
    – Hol itt a falu?
    – Ahajt átalmennek azon a dombon, s ott van. Ha szedik a lábukat rendesen, fél óra alatt ott lehetnek.
    Méltatlankodnak:
    – Hát miért tették ilyen messze az állomást a falutól?
    – Métt-e? Há', hogy közel legyen a sínekhez…

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy benéztél! / Thanks for your visit!