2021. augusztus 13., péntek

Millenniumi templom - Csíkszereda


A város új katolikus temploma a legmegosztóbb látnivaló: vagy nagyon tetszik az embereknek, vagy nagyon nem.


 

Csíkszereda

Csíkszereda (Miercurea Ciuc) település a mai Romániában, Erdélyben, Hargita megyében található, melynek székhelye is. Ismertségét többek közt a hozzá tartozó Csíksomlyó területén évenként sorra kerülő pünkösdi búcsúnak, jégkorongcsapatának, az itt gyártott, országszerte kedvelt Csíki sörnek köszönheti. Legmegosztóbb látnivaló a városban azonban a Makovecz Imre által tervezett új katolikus templom, mely Millenniumi templom néven vált ismertté.

 

Organikus építészet

A magyar organikus építészet (más néven szerves építészet) egyik neves építésze Makovecz Imre. Az általa tervezett Millenniumi templom az organikus építészet jegyében készült. Ennek a lényege, hogy az épület „természetesen” nő ki abból a helyből, ahová tervezték, és harmonikus, „szerves” egységet alkot azzal a felhasznált anyagok, az épület mérete, alakja és gondolatisága szempontjából is. A szerves építészet a hely „szelleméhez” igazodik, kötődik a település és a nemzet hagyományaihoz. Ugyanakkor az egyetemességhez is. A minimumra törekszik, nem pazarló, így például minimális szerkezettel fed le nagy tereket. Hajlított és íves felületeket és éleket mutat.

 

Millenniumi templom

Csíkszereda első római katolikus temploma a XIX. század végére már szűknek bizonyult a város katolikus közössége számára. A XX. század elejére már össze is gyűjtötték az építéshez szükséges anyagi alapot. A templom megtervezésére Darvas-Kozma József plébános kérte fel 2001 januárjában a világhírű magyar építészt, Makovecz Imrét (1935-2011), aki a tervezést ingyen vállalta el, és tanítványára (Bogos Ernő csíkszeredai építészre) bízta a részletes terv kidolgozását. Az alapkő letételére 2001. augusztus 4-én került sor, az építést pedig szeptember végén kezdték el. A templom 2003-ra készült el, és október 18-án szentelték fel Nagyboldogasszony és a magyar szentek tiszteletére.

 A templom a magyarság múltját és jövőjét ötvözi.



















Érdekesség, hogy Csíkszereda egyik testvérvárosa Makó. A település Magyarországon, Csongrád-Csanád megyében található. A városban sok látnivaló Makovecz Imre és tanítványai nevéhez fűződik.
 

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is!

Ha máskor is szeretnél velünk utazni, inspirációért kövess minket a Mindenütt jóóó blog Facebook oldalán, vagy a blog youtube csatornáján, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz!

 

LINKEK / FORRÁSOK

Csíkszereda MAGYARul: Csíkszereda – Wikipédia (wikipedia.org)
Millenniumi templom MAGYARul: Millenniumi templom (Csíkszereda) – Wikipédia (wikipedia.org)
Makovecz Imre MAGYARul: Makovecz Imre – Wikipédia (wikipedia.org)
Organikus építészet MAGYARul: Organikus építészet – Wikipédia (wikipedia.org)

A helyszínen kihelyezett információs táblák.

LeRoutard Roumanie 2021/2022 útikönyv ISBN 978-2-01-787072-2


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy benéztél! / Thanks for your visit!